Levelek Nórinak

Kedves Nóri!

Ezek tényleg súlyos kérdések, amiket nem könnyű eldönteni! Sokan elindulnak, aztán újra visszakerülnek a kiinduló pontba, ismét elindulnak, így ingadoznak, amíg le nem csúsznak a lehetőségekről, és már csak a semmi vagy a kényszer között választhatnak. Azért nevezte őket Pais yo-yo nemzedéknek, mert a szülői háztól való elszakadásban bármilyen nehézség, probléma hatására visszaesések, törések következhetnek be. A Tárki egyik kutatásában olvastuk, hogy a diplomás fiataloknak nálunk is elsősorban rövidtávú tervei vannak. Szóval, nem csak Portugáliában van yo-yo nemzedék...

A szülőkről való leválás a korábbi évszázadokban nagyjából azonos korban, többnyire azonos módon történt, ami korunkra jelentősen megváltozott. Még a mai nagyszülők, az egyébként nagy reformernek tekintett baby boom generáció leválása is a hagyományos keretek között zajlott, viszont a gyerekeiknél már más minták szerint történt az elszakadás. Ez is oka a meg nem értésnek, a különböző konfliktusoknak, amiknek leveleinkben az okait keressük. Nézzük, miről is van szó!

David Riesman állapította meg, hogy a korábbi korszakokban az egyén elsősorban a saját döntései, választásai alapján tudott érvényesülni, viszont a XX. század második felében, de főleg napjainkban, egyre inkább a divat és a tömegkommunikációs hatások sodornak bennünket. Míg a belülről vezéreltnek nevezett társadalmakban a termelés, a takarékoskodás számított inkább erénynek, addig a kívülről irányított társadalomban, amilyen a mai is, a befolyásolás hatása alatt hozott fogyasztói döntések, a státuszfitogtató magatartás vált általánosan tisztelt értékké. Egyebek mellett ez is megnehezíti az otthontól való elválást, a fent említett döntések meghozatalát. Azt gondoljuk, ehhez mindkét generáció hozzájárul, tehát nem csak a fiatalokat kell hibáztatni. A gyerekek új szokásokat vesznek fel, amiket szülők nem mindig értenek meg és tolerálnak, viszont ők sem tudnak jobb mintákat, módszereket nyújtani. Legalábbis olyanokat nem, amik összeköthetnék, összegyúrhatnák a két generáció elképzeléseit, és új, közös mintákat eredményeznének. Pedig ez nagymértékben elősegítené a megértést!

A kutatók, a mai állapotokat megfigyelve, készíttek egy elég jól értelmezhető tipológiát. E szerint létezik az időben késleltetett leválás, ami egyrészt a szülők korosztályához képest lassabban, másrészt későbbi életkorban történik meg. Részleges leválásról akkor beszélünk, ha csak az élet egyes területein történik meg a leszakadás, pl. elköltözik a gyerek, de szociális vagy anyagi téren függőségben marad a szüleitől.

Mondjuk, a szülők fizetik az albérletet, vagy egyéb módon támogatják. Tehát csak részben válik önállóvá. A fokozatos leválás az, amikor a függetlenedés az iskolák befejezése után, az első munkavállalás időpontjában megtörténik ugyan, de a keresetet még a szülők egészítik ki. Az önálló életkezdés csak a megfelelő körülményeket biztosító jövedelem elérése után történik meg, vagyis elhúzódva jelentkezik. Ha valamilyen okból, pl. munkahelyvesztés, válás következtében a gyerek visszatér a szülői háztartásba, és a már megkezdett önállósodás visszafordul, akkor reverzibilis, vagyis magyarul visszafordított leválásról beszélünk.

Ezek a minták az elmúlt évtizedek társadalmi fejlődésének szükségszerű következményei: ezt termelte ki az a gazdasági, technikai, politikai, szemléletbeli átalakulás, amin a fejlett világ a közelmúltban keresztül ment. Nem csak Magyarországon, máshol is!

Mindeközben új elvárások fogalmazódtak meg a szülői szereppel kapcsolatban.

Kortársunk, Anthony Giddens, angol szociológus egyenesen arra hívja fel a figyelmet, hogy a hagyományos értelemben vett család fogalma kiüresedett, korábbi funkciói háttérbe szorultak. A változásokat figyelve olyan kettősséget lehet észre venni, ami egy generációval korábban még nem volt jellemző. Egy ideje a gyerek korábban felnőtté válik bizonyos téren, viszont más dolgokban tovább marad „gyerek".

Zinecker német ifjúságszociológus ezt frappánsan úgy fogalmazta meg: „a gyermekkor és az ifjúság egyidejűleg siet és késik, felgyorsul és lelassul".

Mivel ezek a fiatalok hol gyerekként, hol felnőttként élnek, már csak részben igazodnak a felnőtt társadalomhoz, sok dologban maguk is mintákat alkotnak és adnak a szüleiknek.

Látni kell, hogy az előző időszakhoz képest az ifjúkor jelentősen meghosszabbodott, ma már egy új, életszakaszként kezeljük, és nem átmenetként a gyerekkor és a felnőtt lét között. Ez sok családban konfliktusforrás, mert a szülő – érthetően – úgy gondolkozik, hogy valaki vagy felnőtt, és akkor minden téren álljon helyt magáért, vagy gyerek, akkor pedig fogadja el a szülők tanácsát, elvárásait is, ne csak a pénzét.

A mai 30-40 évesek gondolkodásában – sok vonatkozásban – az úgynevezett „posztmodern" életforma meghatározó jegyeit ismerhetjük fel, de erről majd legközelebb!

Szeretettel:

Zsiros Mária és Menyhárt Ferenc