Hétvége

2014.06.20. 19:00

Száz éve született Kabai László főorvos, a fehérvári sebészek mestere

Vajon mi tartozik egy kemény, munkával eltöltött sebészélet teljességéhez? A sikeresen operált és kezelt betegek sokezres tömege, a sebészeti-baleseti sebészeti osztály kitartó fejlesztése, a hűséges tanítványok felnevelése, az emberi jellem szilárdságának megőrzése forrongó történelmi időszakokban is?

Igen, és még sok más is. A sebészkés művészetét avatott mesterektől tanulta és továbbfejlesztve adta át nekünk, tanítványoknak így vált " A Kabai "  fogalomból legendává. Mit kaptam tőle értékként? Először is hitet: hitet az emberségben, a gyógyításban, mert a szeretni után a gyógyítani szó a legszebb a világon. Erősítette a hitemet a hűségben a Szent György kórházhoz, az itt élő emberekhez.

1975-ben szakvizsgáztam sebészetből. Szakvizsgám utáni reggelen jelentkeztem Kabai főorvosnál, ő gratulált, majd azt mondta: "Mostantól kezdve megbízlak ügyeletvezetéssel. Ha segítség kell, ha elakadsz, tudod mikor kell szólni. "  Csak egy telefon kellett, és néhány perc múlva ott állt a műtőasztalnál, hogy segítsen, mert elakadtunk. Rá éjjel-nappal lehetett számítani, mindig vigyázott ránk.

Kabai főorvos Király József európai hírű strumasebésszel operál

Élete utolsó éveiben közel kerültem hozzá. Megtiszteltetésnek vettem, hogy S100-as Skodámmal reggel érte mehettem és este hazavihettem. Az utat végigbeszélgettük. Mesélt a vadászélményeiről (kiváló vadász volt), beszéltünk a sportról (nagyszerű, sikeres birkózó volt), beszéltünk a családról, kielemeztünk néhány érdekes, nehéz műtétet. Egyszer megjegyeztem, szerencsés ember, mert jó a kudarctűrő képessége. Ne hidd, mondta. "Sok-sok éjszakát töltöttem azzal, hogy újra végigmentem a műtét minden fázisán: biztos jól helyeztem-e be azt az öltést. "

Kabai László a tiszteletet és a megbecsülést soha nem követelte, hanem kiérdemelte. Hosszú évek távlatából ma is átölelem őt, köszönök neki mindent. Jó lenne megérni, hogy a város, a megye díszpolgárai közé fogadja ő már régóta méltó erre.

Osztálykép a hetvenes évekből a szakdolgozókkal, orvosokkal: középen Kabai László főorvos a fotelben, amelyben pihenni, dohányozni szokott. A bal szélen ül Kerkuska László, a Szent György kórház gyermeksebészeti részlegének jelenlegi vezető főorvosa. Kabai főorvos mögött Brenner Ferenc, aki mellett Pethe György áll, hátul Varga Miklós. A jobb szélen Varga Gyula, tőle balra pedig Sarlós József áll

Tiszteltük Kabai főorvost, mint a sebészet és a baleseti sebészet büszkeségét, a hűséges barátot, a tanítványok számára a Mestert. A múlt azt sugallja, Berzsenyi Zoltán, Király József, Kabai László, Sin Lajos és az utódok, Sarlós József, Csiszárik János, Sántha Ernő és Illés Iván, de a legfiatalabb nemzedék tagjai, Altorjay Áron és Bucsi László bizonyítják, a fővárostól távol is lehet maradandót alkotni.

Drága főorvos úr! A 100. születésnapon az Isten áldja meg emlékét! Szeretett Mesterünk, tiszteletem.

Tiszteletünk.

 

(Az orvosként, emberként egyaránt tisztelt, nagytudású szakemberre tanítványa, Kerkuska László főorvos emlékezett a kórház Szent György napi ünnepségén. A személyes hangú beszéd szerkesztett változatát közöljük.)

Kabai LászIó1914. február 17-én született Székesfehérváron. Itt végezte elemi iskoláit, a cisztereknél érettségizett 1933-ban. 1935-ben iratkozott be a pécsi orvosi egyetemre, tanulmányai közben katona volt, valahol Erdélyben. l942-ben avatták orvosdoktorrá.. Néhány hónapig az egyetem közegészségtani intézetben volt tanársegéd, majd Beregszászra került, sebész alorvosnak. 1945-ben tért vissza Fehérvárra, a sebészeten dolgozott Király József irányítása mellett. 1948-ban tett sebészeti szakvizsgát. 1956-tól 1980-ig vezette a sebészeti osztályt. 1981-ben születésnapján aludt el örökre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!