Hétvége

2012.03.04. 08:08

A kolbász bogárdi próbája

Sárbogárd - Fodor János, az egyesület elnöke és Resch Gábor, az egyik ötletadó azzal fogadott: a tavalyi győztesnek első alkalommal átadott serleg ezentúl vándorkupaként folytatja földi létét.

V. Varga József

Lévai Ferenc, Halország vezetője nem tréfának szánta. Az Aranyponty csapata - Farkas István, Lajtos Réka és Nagy Dezső -, versenyen kívül a kiváló élettani hatású busából készített kolbászt. Felkarikázták, kenyérfalatkákra tűzték, mustárral és tormával kínálták. Mit mondjak: igen finomra sikeredett. Persze a többi húsz csapat a hagyományos magyaros kolbászra esküdött - mint ahogy a versenykiírás is szólt.

 


  
A Mozdulj a Városért Egyesület a tavalyi nyitányt követően szombaton második alkalommal rendezte meg a bogárdi kolbásztöltő-fesztivált. Szorgoskodtak a hölgyek, urak - daráltak, kevertek, ízesítettek, gyúrtak és töltöttek. A központi tűzhelyeknél sercegve sült a mennyei finomság.

 


  
A négytagú zsűri - Födelevics Tibor, az ismert húsipari szakember irányításával - öt szempont szerint értékelt: figyelembe vették a csapatok minél ötletesebb bemutatkozását, megfelelő öltözékét, illetve felszerelését az asztalrenddel egyetemben. Már a nyers tölteléket is megízlelték, s természetesen nem feledkeztek meg a sülkolbász kóstolásáról sem.

 


  
Sükösd Tamás polgármester, Szilveszter János, a borbaráti klub elnöke, Petőné Marika, a lajoskomáromiak főszakácsa és Dávid Lajos, a megyei iparkamara alelnöke egymástól függetlenül is azt erősítette, hogy a baráti társaságok, a kisközösségek együttléte, a jóízű anekdotázás, a remek hangulat mindennél többet ér.

 


  
A nemes versengésben végül az első helyet a Fülöp István vezette Vörösboros nevű csapat szerezte meg, második lett a Négy Megye Lordjai különítmény, harmadik pedig a Fröccsöntők gárdája.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!