Hétvége

2010.01.16. 03:29

Most nem látok ilyen képességeket

Erről a mosolygós családanyáról, kedves művelődésszervezőről, figyelmes vitatkozóról aligha gondolnánk, hogy többször előállította a rendőrség. Pedig csak érdeklődő főiskolás volt, mondja. Rendszerváltók sorozatunkban Deák Nórával beszélgetünk.

nincs nev

- Mert nem tartom magam rendszerváltónak! Én csak szerettem beszélgetni, vitatkozni, korlátok és megkötöttségek nélkül mindenről és mindenkivel. Aki a nyolcvanas évek közepén kellően őszinte volt, érdeklődő és nyitott, az előbb-utóbb megtalálta azt a szellemi közeget, ahol kérdések merültek fel, és ahol megpróbáltak ezekre a kérdésekre válaszolni. Azt hiszem, az effajta érdeklődés természetes egy tanulni vágyó szombathelyi, majd szegedi főiskolástól.

- Ma már mindenkinek az. Akkor, 1988-ban hogyan viselte ezt a fennálló hatalom?

- Nehezen. Viszont mi, a spontán vitakörök résztvevői, azt is természetesnek tartottuk, hogy éjszakákat kell eltöltenünk a rendőrkapitányságon. Vagy, hogy a velemi, szabadegyetemi hétvégéket rendszeresen szétugrasztották a rendőrök. Azt hiszem, volt ebben egy lányos hév is...

- A Fideszbe léptél be... Mikor is?

- 1988-ban. Úgy éreztem, éppen nekem való volt!

- A liberalizmus vitt oda?

- Igen, bár többé-kevésbé tudat alatt. Vörös hajú gyerekként nőttem fel... Azóta se szeretem, ha valakiről vagy valamiről általánosítanak, különösen, ha lenéző ostobasággal teszik ezt. Sokat számított a családi hangulat is. Apám 1956 telén lépett ki az akkori egyetlen pártból, anyám viszont a rendszerváltásig őszintén hitt a szocializmusban. Sokat beszélgettünk otthon, a szüleim példáján tanultam meg, hogy nem minden csak fekete vagy csak fehér, hanem a valóság megszámlálhatatlan árnyalatból áll össze.

- Ki az édesapád?

- Irmgrund József. Sokan ismerhetik őt a vasmű igazgatóságáról. Már hetvenkilenc éves.

- Üdvözöljük! Ám a liberalizmus szitokszó lett. Miért?

- Szitokszó lett? Nem tudom... Talán egy csomó rosszul értelmezett dolog miatt vélik rossz dolognak sokan. Az is lehetséges, hogy többen szándékosan értelmezik rosszul a liberalizmust. Mindenesetre szerintem változatlanul nagyon fontos az alapelve: élni és élni hagyni ! Az, hogy ne csak a saját hangunkat halljuk meg.

- Kiléptél a Fideszből. Mikor és miért?

- 1990-ben megszületett az első gyerekem. Ő lett a legfontosabb az életemben. Aztán a dunaújvárosi önkormányzati választáson már olyan fiatalok indultak a Fidesz színeiben, akiket alig ismertem. Megszűnt a kapcsolatom velük. A gyerekeim és a munkám, az akkori Uitz Terem felvirágoztatása, szellemi központtá való alakítása minden időmet betöltötte a kilencvenes években.

- Viszont beléptél az SZDSZ-be. Miért?

- Barátaim voltak abban a pártban, akik több esetben kíváncsiak voltak a véleményemre. Ez egy olyan társaság volt, ahol nyugodtan lehetett nem egyetérteni. 1993-ban léptem be közéjük, de igazán szoros kötelék csak a 2002-es önkormányzati választás előtt jött létre közöttünk. Akkor még a jelöltséget is vállaltam, mert időközben nagyobb lett mind a két gyerekem, s mert mindig jobban érdekelt a kisközösségi politizálás, mint az országos hatalmi játszmák. Fontosnak tartottam, hogy a töredékszavazatok összegyűjtésével néhány ember itt helyben képviselje a liberális elveket a politikában.

- Létezik még az SZDSZ?

- Nem tudom... De azt látom, hogy van tagság és van szervezet, és azt is érzem, hogy van igény a liberális gondolatokra. Arra hogy jogállamban éljünk, figyelve egymásra, félelem nélkül.

- S a rendszerváltás eredményeivel elégedett vagy? Ezt szeretted volna húsz éve?

- Hát nem erre számítottam, ami ma van, az biztos! Akkoriban azért vállaltam akár az engem ért atrocitásokat is, mert hittem abban, hogy eljön az az időszak, amikor mindenki, minden helyzetben nyugodtan kimondhatja a véleményét, hogy a közösségért való cselekvés lesz a legfontosabb, és egyfajta együttgondolkodás indulhat meg az országban. Lehet, hogy ez idealizmus, de akkor is ezt szerettem volna. Valamiféle építkezést a gazdaságban, nem a marakodást a koncokon. Azt, hogy ne kelljen egzisztenciális okokból mérlegelni, ki mit mond és mikor, kinek. Egy működő demokráciának képesnek kell lennie megvívnia a maga harcait még fasiszta véleményekkel is, ezeket a problémákat kezelni kellene tudni. Most nem látok ilyen képességeket ebben az országban.

- Mert nem tartom magam rendszerváltónak! Én csak szerettem beszélgetni, vitatkozni, korlátok és megkötöttségek nélkül mindenről és mindenkivel. Aki a nyolcvanas évek közepén kellően őszinte volt, érdeklődő és nyitott, az előbb-utóbb megtalálta azt a szellemi közeget, ahol kérdések merültek fel, és ahol megpróbáltak ezekre a kérdésekre válaszolni. Azt hiszem, az effajta érdeklődés természetes egy tanulni vágyó szombathelyi, majd szegedi főiskolástól.

- Ma már mindenkinek az. Akkor, 1988-ban hogyan viselte ezt a fennálló hatalom?

- Nehezen. Viszont mi, a spontán vitakörök résztvevői, azt is természetesnek tartottuk, hogy éjszakákat kell eltöltenünk a rendőrkapitányságon. Vagy, hogy a velemi, szabadegyetemi hétvégéket rendszeresen szétugrasztották a rendőrök. Azt hiszem, volt ebben egy lányos hév is...

- A Fideszbe léptél be... Mikor is?

- 1988-ban. Úgy éreztem, éppen nekem való volt!

- A liberalizmus vitt oda?

- Igen, bár többé-kevésbé tudat alatt. Vörös hajú gyerekként nőttem fel... Azóta se szeretem, ha valakiről vagy valamiről általánosítanak, különösen, ha lenéző ostobasággal teszik ezt. Sokat számított a családi hangulat is. Apám 1956 telén lépett ki az akkori egyetlen pártból, anyám viszont a rendszerváltásig őszintén hitt a szocializmusban. Sokat beszélgettünk otthon, a szüleim példáján tanultam meg, hogy nem minden csak fekete vagy csak fehér, hanem a valóság megszámlálhatatlan árnyalatból áll össze.

- Ki az édesapád?

- Irmgrund József. Sokan ismerhetik őt a vasmű igazgatóságáról. Már hetvenkilenc éves.

- Üdvözöljük! Ám a liberalizmus szitokszó lett. Miért?

- Szitokszó lett? Nem tudom... Talán egy csomó rosszul értelmezett dolog miatt vélik rossz dolognak sokan. Az is lehetséges, hogy többen szándékosan értelmezik rosszul a liberalizmust. Mindenesetre szerintem változatlanul nagyon fontos az alapelve: élni és élni hagyni ! Az, hogy ne csak a saját hangunkat halljuk meg.

- Kiléptél a Fideszből. Mikor és miért?

- 1990-ben megszületett az első gyerekem. Ő lett a legfontosabb az életemben. Aztán a dunaújvárosi önkormányzati választáson már olyan fiatalok indultak a Fidesz színeiben, akiket alig ismertem. Megszűnt a kapcsolatom velük. A gyerekeim és a munkám, az akkori Uitz Terem felvirágoztatása, szellemi központtá való alakítása minden időmet betöltötte a kilencvenes években.

- Viszont beléptél az SZDSZ-be. Miért?

- Barátaim voltak abban a pártban, akik több esetben kíváncsiak voltak a véleményemre. Ez egy olyan társaság volt, ahol nyugodtan lehetett nem egyetérteni. 1993-ban léptem be közéjük, de igazán szoros kötelék csak a 2002-es önkormányzati választás előtt jött létre közöttünk. Akkor még a jelöltséget is vállaltam, mert időközben nagyobb lett mind a két gyerekem, s mert mindig jobban érdekelt a kisközösségi politizálás, mint az országos hatalmi játszmák. Fontosnak tartottam, hogy a töredékszavazatok összegyűjtésével néhány ember itt helyben képviselje a liberális elveket a politikában.

- Létezik még az SZDSZ?

- Nem tudom... De azt látom, hogy van tagság és van szervezet, és azt is érzem, hogy van igény a liberális gondolatokra. Arra hogy jogállamban éljünk, figyelve egymásra, félelem nélkül.

- S a rendszerváltás eredményeivel elégedett vagy? Ezt szeretted volna húsz éve?

- Hát nem erre számítottam, ami ma van, az biztos! Akkoriban azért vállaltam akár az engem ért atrocitásokat is, mert hittem abban, hogy eljön az az időszak, amikor mindenki, minden helyzetben nyugodtan kimondhatja a véleményét, hogy a közösségért való cselekvés lesz a legfontosabb, és egyfajta együttgondolkodás indulhat meg az országban. Lehet, hogy ez idealizmus, de akkor is ezt szerettem volna. Valamiféle építkezést a gazdaságban, nem a marakodást a koncokon. Azt, hogy ne kelljen egzisztenciális okokból mérlegelni, ki mit mond és mikor, kinek. Egy működő demokráciának képesnek kell lennie megvívnia a maga harcait még fasiszta véleményekkel is, ezeket a problémákat kezelni kellene tudni. Most nem látok ilyen képességeket ebben az országban.

- Mert nem tartom magam rendszerváltónak! Én csak szerettem beszélgetni, vitatkozni, korlátok és megkötöttségek nélkül mindenről és mindenkivel. Aki a nyolcvanas évek közepén kellően őszinte volt, érdeklődő és nyitott, az előbb-utóbb megtalálta azt a szellemi közeget, ahol kérdések merültek fel, és ahol megpróbáltak ezekre a kérdésekre válaszolni. Azt hiszem, az effajta érdeklődés természetes egy tanulni vágyó szombathelyi, majd szegedi főiskolástól.

- Ma már mindenkinek az. Akkor, 1988-ban hogyan viselte ezt a fennálló hatalom?

- Nehezen. Viszont mi, a spontán vitakörök résztvevői, azt is természetesnek tartottuk, hogy éjszakákat kell eltöltenünk a rendőrkapitányságon. Vagy, hogy a velemi, szabadegyetemi hétvégéket rendszeresen szétugrasztották a rendőrök. Azt hiszem, volt ebben egy lányos hév is...

- A Fideszbe léptél be... Mikor is?

- 1988-ban. Úgy éreztem, éppen nekem való volt!

- A liberalizmus vitt oda?

- Igen, bár többé-kevésbé tudat alatt. Vörös hajú gyerekként nőttem fel... Azóta se szeretem, ha valakiről vagy valamiről általánosítanak, különösen, ha lenéző ostobasággal teszik ezt. Sokat számított a családi hangulat is. Apám 1956 telén lépett ki az akkori egyetlen pártból, anyám viszont a rendszerváltásig őszintén hitt a szocializmusban. Sokat beszélgettünk otthon, a szüleim példáján tanultam meg, hogy nem minden csak fekete vagy csak fehér, hanem a valóság megszámlálhatatlan árnyalatból áll össze.

- Ki az édesapád?

- Irmgrund József. Sokan ismerhetik őt a vasmű igazgatóságáról. Már hetvenkilenc éves.

- Üdvözöljük! Ám a liberalizmus szitokszó lett. Miért?

- Szitokszó lett? Nem tudom... Talán egy csomó rosszul értelmezett dolog miatt vélik rossz dolognak sokan. Az is lehetséges, hogy többen szándékosan értelmezik rosszul a liberalizmust. Mindenesetre szerintem változatlanul nagyon fontos az alapelve: élni és élni hagyni ! Az, hogy ne csak a saját hangunkat halljuk meg.

- Kiléptél a Fideszből. Mikor és miért?

- 1990-ben megszületett az első gyerekem. Ő lett a legfontosabb az életemben. Aztán a dunaújvárosi önkormányzati választáson már olyan fiatalok indultak a Fidesz színeiben, akiket alig ismertem. Megszűnt a kapcsolatom velük. A gyerekeim és a munkám, az akkori Uitz Terem felvirágoztatása, szellemi központtá való alakítása minden időmet betöltötte a kilencvenes években.

- Viszont beléptél az SZDSZ-be. Miért?

- Barátaim voltak abban a pártban, akik több esetben kíváncsiak voltak a véleményemre. Ez egy olyan társaság volt, ahol nyugodtan lehetett nem egyetérteni. 1993-ban léptem be közéjük, de igazán szoros kötelék csak a 2002-es önkormányzati választás előtt jött létre közöttünk. Akkor még a jelöltséget is vállaltam, mert időközben nagyobb lett mind a két gyerekem, s mert mindig jobban érdekelt a kisközösségi politizálás, mint az országos hatalmi játszmák. Fontosnak tartottam, hogy a töredékszavazatok összegyűjtésével néhány ember itt helyben képviselje a liberális elveket a politikában.

- Létezik még az SZDSZ?

- Nem tudom... De azt látom, hogy van tagság és van szervezet, és azt is érzem, hogy van igény a liberális gondolatokra. Arra hogy jogállamban éljünk, figyelve egymásra, félelem nélkül.

- S a rendszerváltás eredményeivel elégedett vagy? Ezt szeretted volna húsz éve?

- Hát nem erre számítottam, ami ma van, az biztos! Akkoriban azért vállaltam akár az engem ért atrocitásokat is, mert hittem abban, hogy eljön az az időszak, amikor mindenki, minden helyzetben nyugodtan kimondhatja a véleményét, hogy a közösségért való cselekvés lesz a legfontosabb, és egyfajta együttgondolkodás indulhat meg az országban. Lehet, hogy ez idealizmus, de akkor is ezt szerettem volna. Valamiféle építkezést a gazdaságban, nem a marakodást a koncokon. Azt, hogy ne kelljen egzisztenciális okokból mérlegelni, ki mit mond és mikor, kinek. Egy működő demokráciának képesnek kell lennie megvívnia a maga harcait még fasiszta véleményekkel is, ezeket a problémákat kezelni kellene tudni. Most nem látok ilyen képességeket ebben az országban.

- Mert nem tartom magam rendszerváltónak! Én csak szerettem beszélgetni, vitatkozni, korlátok és megkötöttségek nélkül mindenről és mindenkivel. Aki a nyolcvanas évek közepén kellően őszinte volt, érdeklődő és nyitott, az előbb-utóbb megtalálta azt a szellemi közeget, ahol kérdések merültek fel, és ahol megpróbáltak ezekre a kérdésekre válaszolni. Azt hiszem, az effajta érdeklődés természetes egy tanulni vágyó szombathelyi, majd szegedi főiskolástól.

- Ma már mindenkinek az. Akkor, 1988-ban hogyan viselte ezt a fennálló hatalom?

- Nehezen. Viszont mi, a spontán vitakörök résztvevői, azt is természetesnek tartottuk, hogy éjszakákat kell eltöltenünk a rendőrkapitányságon. Vagy, hogy a velemi, szabadegyetemi hétvégéket rendszeresen szétugrasztották a rendőrök. Azt hiszem, volt ebben egy lányos hév is...

- A Fideszbe léptél be... Mikor is?

- 1988-ban. Úgy éreztem, éppen nekem való volt!

- A liberalizmus vitt oda?

- Igen, bár többé-kevésbé tudat alatt. Vörös hajú gyerekként nőttem fel... Azóta se szeretem, ha valakiről vagy valamiről általánosítanak, különösen, ha lenéző ostobasággal teszik ezt. Sokat számított a családi hangulat is. Apám 1956 telén lépett ki az akkori egyetlen pártból, anyám viszont a rendszerváltásig őszintén hitt a szocializmusban. Sokat beszélgettünk otthon, a szüleim példáján tanultam meg, hogy nem minden csak fekete vagy csak fehér, hanem a valóság megszámlálhatatlan árnyalatból áll össze.

- Ki az édesapád?

- Irmgrund József. Sokan ismerhetik őt a vasmű igazgatóságáról. Már hetvenkilenc éves.

- Üdvözöljük! Ám a liberalizmus szitokszó lett. Miért?

- Szitokszó lett? Nem tudom... Talán egy csomó rosszul értelmezett dolog miatt vélik rossz dolognak sokan. Az is lehetséges, hogy többen szándékosan értelmezik rosszul a liberalizmust. Mindenesetre szerintem változatlanul nagyon fontos az alapelve: élni és élni hagyni ! Az, hogy ne csak a saját hangunkat halljuk meg.

- Kiléptél a Fideszből. Mikor és miért?

- 1990-ben megszületett az első gyerekem. Ő lett a legfontosabb az életemben. Aztán a dunaújvárosi önkormányzati választáson már olyan fiatalok indultak a Fidesz színeiben, akiket alig ismertem. Megszűnt a kapcsolatom velük. A gyerekeim és a munkám, az akkori Uitz Terem felvirágoztatása, szellemi központtá való alakítása minden időmet betöltötte a kilencvenes években.

- Viszont beléptél az SZDSZ-be. Miért?

- Barátaim voltak abban a pártban, akik több esetben kíváncsiak voltak a véleményemre. Ez egy olyan társaság volt, ahol nyugodtan lehetett nem egyetérteni. 1993-ban léptem be közéjük, de igazán szoros kötelék csak a 2002-es önkormányzati választás előtt jött létre közöttünk. Akkor még a jelöltséget is vállaltam, mert időközben nagyobb lett mind a két gyerekem, s mert mindig jobban érdekelt a kisközösségi politizálás, mint az országos hatalmi játszmák. Fontosnak tartottam, hogy a töredékszavazatok összegyűjtésével néhány ember itt helyben képviselje a liberális elveket a politikában.

- Létezik még az SZDSZ?

- Nem tudom... De azt látom, hogy van tagság és van szervezet, és azt is érzem, hogy van igény a liberális gondolatokra. Arra hogy jogállamban éljünk, figyelve egymásra, félelem nélkül.

- S a rendszerváltás eredményeivel elégedett vagy? Ezt szeretted volna húsz éve?

- Hát nem erre számítottam, ami ma van, az biztos! Akkoriban azért vállaltam akár az engem ért atrocitásokat is, mert hittem abban, hogy eljön az az időszak, amikor mindenki, minden helyzetben nyugodtan kimondhatja a véleményét, hogy a közösségért való cselekvés lesz a legfontosabb, és egyfajta együttgondolkodás indulhat meg az országban. Lehet, hogy ez idealizmus, de akkor is ezt szerettem volna. Valamiféle építkezést a gazdaságban, nem a marakodást a koncokon. Azt, hogy ne kelljen egzisztenciális okokból mérlegelni, ki mit mond és mikor, kinek. Egy működő demokráciának képesnek kell lennie megvívnia a maga harcait még fasiszta véleményekkel is, ezeket a problémákat kezelni kellene tudni. Most nem látok ilyen képességeket ebben az országban.

- Ma már mindenkinek az. Akkor, 1988-ban hogyan viselte ezt a fennálló hatalom?

- Nehezen. Viszont mi, a spontán vitakörök résztvevői, azt is természetesnek tartottuk, hogy éjszakákat kell eltöltenünk a rendőrkapitányságon. Vagy, hogy a velemi, szabadegyetemi hétvégéket rendszeresen szétugrasztották a rendőrök. Azt hiszem, volt ebben egy lányos hév is...

- A Fideszbe léptél be... Mikor is?

- 1988-ban. Úgy éreztem, éppen nekem való volt!

- A liberalizmus vitt oda?

- Igen, bár többé-kevésbé tudat alatt. Vörös hajú gyerekként nőttem fel... Azóta se szeretem, ha valakiről vagy valamiről általánosítanak, különösen, ha lenéző ostobasággal teszik ezt. Sokat számított a családi hangulat is. Apám 1956 telén lépett ki az akkori egyetlen pártból, anyám viszont a rendszerváltásig őszintén hitt a szocializmusban. Sokat beszélgettünk otthon, a szüleim példáján tanultam meg, hogy nem minden csak fekete vagy csak fehér, hanem a valóság megszámlálhatatlan árnyalatból áll össze.

- Ki az édesapád?

- Irmgrund József. Sokan ismerhetik őt a vasmű igazgatóságáról. Már hetvenkilenc éves.

- Üdvözöljük! Ám a liberalizmus szitokszó lett. Miért?

- Szitokszó lett? Nem tudom... Talán egy csomó rosszul értelmezett dolog miatt vélik rossz dolognak sokan. Az is lehetséges, hogy többen szándékosan értelmezik rosszul a liberalizmust. Mindenesetre szerintem változatlanul nagyon fontos az alapelve: élni és élni hagyni ! Az, hogy ne csak a saját hangunkat halljuk meg.

- Kiléptél a Fideszből. Mikor és miért?

- 1990-ben megszületett az első gyerekem. Ő lett a legfontosabb az életemben. Aztán a dunaújvárosi önkormányzati választáson már olyan fiatalok indultak a Fidesz színeiben, akiket alig ismertem. Megszűnt a kapcsolatom velük. A gyerekeim és a munkám, az akkori Uitz Terem felvirágoztatása, szellemi központtá való alakítása minden időmet betöltötte a kilencvenes években.

- Viszont beléptél az SZDSZ-be. Miért?

- Barátaim voltak abban a pártban, akik több esetben kíváncsiak voltak a véleményemre. Ez egy olyan társaság volt, ahol nyugodtan lehetett nem egyetérteni. 1993-ban léptem be közéjük, de igazán szoros kötelék csak a 2002-es önkormányzati választás előtt jött létre közöttünk. Akkor még a jelöltséget is vállaltam, mert időközben nagyobb lett mind a két gyerekem, s mert mindig jobban érdekelt a kisközösségi politizálás, mint az országos hatalmi játszmák. Fontosnak tartottam, hogy a töredékszavazatok összegyűjtésével néhány ember itt helyben képviselje a liberális elveket a politikában.

- Létezik még az SZDSZ?

- Nem tudom... De azt látom, hogy van tagság és van szervezet, és azt is érzem, hogy van igény a liberális gondolatokra. Arra hogy jogállamban éljünk, figyelve egymásra, félelem nélkül.

- S a rendszerváltás eredményeivel elégedett vagy? Ezt szer

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!