Hétvége

2008.09.20. 02:29

Ugyanazon bot két vége

Ahogy mondani szokás, ő a magyar filmművészet egyik legfontosabb, legnagyobb hatású, nemzetközileg is elismert alakja. Makk Károly alkotásai - a Liliomfi, a Ház a sziklák alatt, a Szerelem, Macskajáték, az Egymásra nézve, hogy csak a legismertebbeket soroljuk - immár klasszikussá nemesedtek. Túl a nyolcvanon most tévéfilmet forgat.

nincs nev

A Barátság klubmozi rendezői sorozatot mutat be műveiből, a válogatásban minden fontos alkotása szerepel. Ebből az alkalomból látogatott Fehérvárra, és a sorozat nyitófilmje, a Liliomfi vetítése előtt köszöntötte a nézőket. Ám mostanában nem csak ezért jár sűrűbben Székesfehérvárra. Itt forgatja következő munkáját, egy tévéfilmjét. A beszélgetésen erről is szót ejtettünk.

- Édesapja mozigépész volt, ön nyilván rengeteg filmet látott. Meghatározta ez a pályáját, vagy túl egyszerű lenne ez a forgatókönyv?

- Őszintén szólva nem tudom. Persze, egyértelmű sztori lenne: gyerekkorában ott ül a moziban, találkozott a filmmel, rendező lett belőle. Ám inkább később, 15-16 éves koromban gondolkodtam erről. Annál is inkább, mert menekültem a szüleim által kinézett pálya elől. Mérnököt akartak belőlem faragni, talán mert édeasnyám férfi felmenői között mindenki az volt. Én viszont matematikai analfabéta voltam, fiatalkorom legrémisztőbb élménye a matekóra volt. Pedig jó tanuló voltam, de a humán tárgyak vonzottak. Ezért is iratkoztam be Pesten, 1944-ben művészettörténet, esztétika, magyar szakra. No meg azért, hogy valami normális diplomám legyen, miközben 44 nyarán már fizetés nélküli gyakornok voltam a filmgyárban. Mesés volt és izgalmas.

- Ranódy, Radványi, Gertler, Máriássy, Bán mellett dolgozott. Nem rossz iskola, igazán jó tanárai voltak.

- Remek volt az a néhány év, más-más egyéniségeket, a filmkészítés különböző módjait ismerhettem meg. Radványinak nagyon fiatalon a barátja lehettem, részt vettem a Valahol Európában forgatásán, ügyelőként. Meghatározó élmény volt számomra, hogy a csodált öreg - 41 éves volt akkor - miként rendez. A háború után hiányzott szinte minden, a pénz és a technika is, volt viszont hihetetlen ambíció és tehetség.

- Tíz év gyakornokoskodás után, 1954-ben megrendezhette a Liliomfit. Hatalmas siker volt, ma is népszerű a film. Könnyed vígjáték, abban a korban, nem volt ez szokatlan?

- 1953-ban, Isten segedelmével, meghalt Sztálin. Csökkent az a nyomás, hogy csak munkástémájú filmek készülhetnek, melyek a szocializmus útját kövezik. A direkt politizálás helyett valami mást is vártak. Így esett a választás a Liliomfira, amely akkortájt nagy színházi siker volt. Ehhez a filmhez kellett sok-sok szerencse, és persze az a tíz év is, melynek során bizonyos dolgokat megtanultam. Élmény volt a saját korosztályommal, Darvas Ivánnal, Ruttkai Évával, a valamivel fiatalabb Soós Imrével, no és persze Dayka Margittal, Balázs Samuval, Rózsahegyi Kálmánnal dolgozni. S mint kiderült, nekik pedig kellemes megleptés volt, hogy én megmondtam, mit akarok látni, s nem csak hagyom, hogy csináljanak, amit akarnak.

- Ehhez képest az 1958-as Ház a sziklák alatt sorsdráma, már-már egzisztencialista történet. Hogyan fogadták?

- Nagyon jó nemzetközi visszhangja volt, és meglehetősen rossz határon belüli fogadtatása. Az volt a legfőbb kifogás, hogy miért olyan hőst választok a 45 utáni óriási fordulatban, aki nem ismeri fel az idők szavát, gyilkossá válik. A film filozófiájáról, indirekt politikai hibáiról folytak elég kemény viták, de aztán egy-két év múlva a Ház a sziklák alatt megtalálta a helyét. Dráma vagy komédia? Szerintem ugyanazon bot két vége. Mindenesetre gyanúsnak találtak. Hogyan lehet az, hogy ez az ember a drámát is tudja, meg azt az izét, a vígjátékot is. Biztos felületes, amiket csinál. Hát igen, gyanús volt a profizmus.

- Az 1961-es Megszállottak is szerepel a rendezői sorozatban. A film méretes bortrányt okozott. A témája miatt?

- Azon problémáztak, miként lehet a szocializmusban, hogy az állami gazdaság kommunista vezetője és a mérnök, aki nagy lehetőségeket kapott, feszegeti a kereteket, nem jó nekik semmi. A vezetést irritálta - így mondták - a féktelen dinamizmus és az összehangolt anarchizmus.

- Az 1970-es Szerelem a kedvencem. Szerintem az egyik legjobb film az ötvenes évekről. Mit szóltak hozzá?

- A forgatókönyv már 1962-ben elkészült, de csak 1969-ben kezdhettük a forgatást. Addig minden évben beadtam a könyvet, és mindig azt mondták, na nem, erről szó sem lehet. Olyan nincs, hogy a mi rendszerünk börtöneiben igazságtalanul ülnek emberek. Ebbe belejátszott persze az író, Déry Tibor szerepe is, aki a forradalomban eléggé exponálta magát. Vele 49-ben, a Felelet-vita idején ismerkedtem meg. Bacsó Péter édesanyjával, Palotai Borissal sétáltam a mai Andrássy úton és szembejött velünk egy vékony, lobogó hajú férfi. Déry. Révayra panaszkodott, arra, hogy nem engedik úgy írni, ahogy akar. Az évek során aztán kellemes partnerség alakult ki köztünk, több írását megfilmesítettem.

- A Szerelem nagy cannes-i siker volt. Akárcsak az Egymásra nézve. Utóbbi témája is, szereplőválasztása miatt is figyelmet, vitákat keltett.

- Azzal bombáztak, hogy miért lengyel hölgyek játsszák a főszerepeket. Az az igazság, hogy a magyar színésznők természetes reflexe mellett azzal szembesültem, hogy nem találtam megfelelő művészt az elképzelt figurákhoz. Lengyelországban viszont, a szükségállapot idején másfél nap alatt összetrombitáltak 12 nőt, és a legjobbak vállalták is a próbafelvételt. Nálunk valamivel rátartibbak a művésznők, akiket egyébként imádok.

- Fehérváron forgatja új tévéfilmjét, Cserhalmival a főszerepben. Hogyan áll a filmmel?

- Eléggé válságos helyzetben voltam a forgatókönyvvel, nem tetszett igazán. Végül sikerült megnyernem Bereményi Gézát, vele közösen írjuk a könyvet. Október végén, november elején tervezem a forgatást. Egy polgármesterről szól majd a film, aki nem találja a helyét ebben az adok-kapok szituációban és világban, ahol minden megtörténhet. Az is, hogy milliárdok tűnnek el.

- Édesapja mozigépész volt, ön nyilván rengeteg filmet látott. Meghatározta ez a pályáját, vagy túl egyszerű lenne ez a forgatókönyv?

- Őszintén szólva nem tudom. Persze, egyértelmű sztori lenne: gyerekkorában ott ül a moziban, találkozott a filmmel, rendező lett belőle. Ám inkább később, 15-16 éves koromban gondolkodtam erről. Annál is inkább, mert menekültem a szüleim által kinézett pálya elől. Mérnököt akartak belőlem faragni, talán mert édeasnyám férfi felmenői között mindenki az volt. Én viszont matematikai analfabéta voltam, fiatalkorom legrémisztőbb élménye a matekóra volt. Pedig jó tanuló voltam, de a humán tárgyak vonzottak. Ezért is iratkoztam be Pesten, 1944-ben művészettörténet, esztétika, magyar szakra. No meg azért, hogy valami normális diplomám legyen, miközben 44 nyarán már fizetés nélküli gyakornok voltam a filmgyárban. Mesés volt és izgalmas.

- Ranódy, Radványi, Gertler, Máriássy, Bán mellett dolgozott. Nem rossz iskola, igazán jó tanárai voltak.

- Remek volt az a néhány év, más-más egyéniségeket, a filmkészítés különböző módjait ismerhettem meg. Radványinak nagyon fiatalon a barátja lehettem, részt vettem a Valahol Európában forgatásán, ügyelőként. Meghatározó élmény volt számomra, hogy a csodált öreg - 41 éves volt akkor - miként rendez. A háború után hiányzott szinte minden, a pénz és a technika is, volt viszont hihetetlen ambíció és tehetség.

- Tíz év gyakornokoskodás után, 1954-ben megrendezhette a Liliomfit. Hatalmas siker volt, ma is népszerű a film. Könnyed vígjáték, abban a korban, nem volt ez szokatlan?

- 1953-ban, Isten segedelmével, meghalt Sztálin. Csökkent az a nyomás, hogy csak munkástémájú filmek készülhetnek, melyek a szocializmus útját kövezik. A direkt politizálás helyett valami mást is vártak. Így esett a választás a Liliomfira, amely akkortájt nagy színházi siker volt. Ehhez a filmhez kellett sok-sok szerencse, és persze az a tíz év is, melynek során bizonyos dolgokat megtanultam. Élmény volt a saját korosztályommal, Darvas Ivánnal, Ruttkai Évával, a valamivel fiatalabb Soós Imrével, no és persze Dayka Margittal, Balázs Samuval, Rózsahegyi Kálmánnal dolgozni. S mint kiderült, nekik pedig kellemes megleptés volt, hogy én megmondtam, mit akarok látni, s nem csak hagyom, hogy csináljanak, amit akarnak.

- Ehhez képest az 1958-as Ház a sziklák alatt sorsdráma, már-már egzisztencialista történet. Hogyan fogadták?

- Nagyon jó nemzetközi visszhangja volt, és meglehetősen rossz határon belüli fogadtatása. Az volt a legfőbb kifogás, hogy miért olyan hőst választok a 45 utáni óriási fordulatban, aki nem ismeri fel az idők szavát, gyilkossá válik. A film filozófiájáról, indirekt politikai hibáiról folytak elég kemény viták, de aztán egy-két év múlva a Ház a sziklák alatt megtalálta a helyét. Dráma vagy komédia? Szerintem ugyanazon bot két vége. Mindenesetre gyanúsnak találtak. Hogyan lehet az, hogy ez az ember a drámát is tudja, meg azt az izét, a vígjátékot is. Biztos felületes, amiket csinál. Hát igen, gyanús volt a profizmus.

- Az 1961-es Megszállottak is szerepel a rendezői sorozatban. A film méretes bortrányt okozott. A témája miatt?

- Azon problémáztak, miként lehet a szocializmusban, hogy az állami gazdaság kommunista vezetője és a mérnök, aki nagy lehetőségeket kapott, feszegeti a kereteket, nem jó nekik semmi. A vezetést irritálta - így mondták - a féktelen dinamizmus és az összehangolt anarchizmus.

- Az 1970-es Szerelem a kedvencem. Szerintem az egyik legjobb film az ötvenes évekről. Mit szóltak hozzá?

- A forgatókönyv már 1962-ben elkészült, de csak 1969-ben kezdhettük a forgatást. Addig minden évben beadtam a könyvet, és mindig azt mondták, na nem, erről szó sem lehet. Olyan nincs, hogy a mi rendszerünk börtöneiben igazságtalanul ülnek emberek. Ebbe belejátszott persze az író, Déry Tibor szerepe is, aki a forradalomban eléggé exponálta magát. Vele 49-ben, a Felelet-vita idején ismerkedtem meg. Bacsó Péter édesanyjával, Palotai Borissal sétáltam a mai Andrássy úton és szembejött velünk egy vékony, lobogó hajú férfi. Déry. Révayra panaszkodott, arra, hogy nem engedik úgy írni, ahogy akar. Az évek során aztán kellemes partnerség alakult ki köztünk, több írását megfilmesítettem.

- A Szerelem nagy cannes-i siker volt. Akárcsak az Egymásra nézve. Utóbbi témája is, szereplőválasztása miatt is figyelmet, vitákat keltett.

- Azzal bombáztak, hogy miért lengyel hölgyek játsszák a főszerepeket. Az az igazság, hogy a magyar színésznők természetes reflexe mellett azzal szembesültem, hogy nem találtam megfelelő művészt az elképzelt figurákhoz. Lengyelországban viszont, a szükségállapot idején másfél nap alatt összetrombitáltak 12 nőt, és a legjobbak vállalták is a próbafelvételt. Nálunk valamivel rátartibbak a művésznők, akiket egyébként imádok.

- Fehérváron forgatja új tévéfilmjét, Cserhalmival a főszerepben. Hogyan áll a filmmel?

- Eléggé válságos helyzetben voltam a forgatókönyvvel, nem tetszett igazán. Végül sikerült megnyernem Bereményi Gézát, vele közösen írjuk a könyvet. Október végén, november elején tervezem a forgatást. Egy polgármesterről szól majd a film, aki nem találja a helyét ebben az adok-kapok szituációban és világban, ahol minden megtörténhet. Az is, hogy milliárdok tűnnek el.

- Édesapja mozigépész volt, ön nyilván rengeteg filmet látott. Meghatározta ez a pályáját, vagy túl egyszerű lenne ez a forgatókönyv?

- Őszintén szólva nem tudom. Persze, egyértelmű sztori lenne: gyerekkorában ott ül a moziban, találkozott a filmmel, rendező lett belőle. Ám inkább később, 15-16 éves koromban gondolkodtam erről. Annál is inkább, mert menekültem a szüleim által kinézett pálya elől. Mérnököt akartak belőlem faragni, talán mert édeasnyám férfi felmenői között mindenki az volt. Én viszont matematikai analfabéta voltam, fiatalkorom legrémisztőbb élménye a matekóra volt. Pedig jó tanuló voltam, de a humán tárgyak vonzottak. Ezért is iratkoztam be Pesten, 1944-ben művészettörténet, esztétika, magyar szakra. No meg azért, hogy valami normális diplomám legyen, miközben 44 nyarán már fizetés nélküli gyakornok voltam a filmgyárban. Mesés volt és izgalmas.

- Ranódy, Radványi, Gertler, Máriássy, Bán mellett dolgozott. Nem rossz iskola, igazán jó tanárai voltak.

- Remek volt az a néhány év, más-más egyéniségeket, a filmkészítés különböző módjait ismerhettem meg. Radványinak nagyon fiatalon a barátja lehettem, részt vettem a Valahol Európában forgatásán, ügyelőként. Meghatározó élmény volt számomra, hogy a csodált öreg - 41 éves volt akkor - miként rendez. A háború után hiányzott szinte minden, a pénz és a technika is, volt viszont hihetetlen ambíció és tehetség.

- Tíz év gyakornokoskodás után, 1954-ben megrendezhette a Liliomfit. Hatalmas siker volt, ma is népszerű a film. Könnyed vígjáték, abban a korban, nem volt ez szokatlan?

- 1953-ban, Isten segedelmével, meghalt Sztálin. Csökkent az a nyomás, hogy csak munkástémájú filmek készülhetnek, melyek a szocializmus útját kövezik. A direkt politizálás helyett valami mást is vártak. Így esett a választás a Liliomfira, amely akkortájt nagy színházi siker volt. Ehhez a filmhez kellett sok-sok szerencse, és persze az a tíz év is, melynek során bizonyos dolgokat megtanultam. Élmény volt a saját korosztályommal, Darvas Ivánnal, Ruttkai Évával, a valamivel fiatalabb Soós Imrével, no és persze Dayka Margittal, Balázs Samuval, Rózsahegyi Kálmánnal dolgozni. S mint kiderült, nekik pedig kellemes megleptés volt, hogy én megmondtam, mit akarok látni, s nem csak hagyom, hogy csináljanak, amit akarnak.

- Ehhez képest az 1958-as Ház a sziklák alatt sorsdráma, már-már egzisztencialista történet. Hogyan fogadták?

- Nagyon jó nemzetközi visszhangja volt, és meglehetősen rossz határon belüli fogadtatása. Az volt a legfőbb kifogás, hogy miért olyan hőst választok a 45 utáni óriási fordulatban, aki nem ismeri fel az idők szavát, gyilkossá válik. A film filozófiájáról, indirekt politikai hibáiról folytak elég kemény viták, de aztán egy-két év múlva a Ház a sziklák alatt megtalálta a helyét. Dráma vagy komédia? Szerintem ugyanazon bot két vége. Mindenesetre gyanúsnak találtak. Hogyan lehet az, hogy ez az ember a drámát is tudja, meg azt az izét, a vígjátékot is. Biztos felületes, amiket csinál. Hát igen, gyanús volt a profizmus.

- Az 1961-es Megszállottak is szerepel a rendezői sorozatban. A film méretes bortrányt okozott. A témája miatt?

- Azon problémáztak, miként lehet a szocializmusban, hogy az állami gazdaság kommunista vezetője és a mérnök, aki nagy lehetőségeket kapott, feszegeti a kereteket, nem jó nekik semmi. A vezetést irritálta - így mondták - a féktelen dinamizmus és az összehangolt anarchizmus.

- Az 1970-es Szerelem a kedvencem. Szerintem az egyik legjobb film az ötvenes évekről. Mit szóltak hozzá?

- A forgatókönyv már 1962-ben elkészült, de csak 1969-ben kezdhettük a forgatást. Addig minden évben beadtam a könyvet, és mindig azt mondták, na nem, erről szó sem lehet. Olyan nincs, hogy a mi rendszerünk börtöneiben igazságtalanul ülnek emberek. Ebbe belejátszott persze az író, Déry Tibor szerepe is, aki a forradalomban eléggé exponálta magát. Vele 49-ben, a Felelet-vita idején ismerkedtem meg. Bacsó Péter édesanyjával, Palotai Borissal sétáltam a mai Andrássy úton és szembejött velünk egy vékony, lobogó hajú férfi. Déry. Révayra panaszkodott, arra, hogy nem engedik úgy írni, ahogy akar. Az évek során aztán kellemes partnerség alakult ki köztünk, több írását megfilmesítettem.

- A Szerelem nagy cannes-i siker volt. Akárcsak az Egymásra nézve. Utóbbi témája is, szereplőválasztása miatt is figyelmet, vitákat keltett.

- Azzal bombáztak, hogy miért lengyel hölgyek játsszák a főszerepeket. Az az igazság, hogy a magyar színésznők természetes reflexe mellett azzal szembesültem, hogy nem találtam megfelelő művészt az elképzelt figurákhoz. Lengyelországban viszont, a szükségállapot idején másfél nap alatt összetrombitáltak 12 nőt, és a legjobbak vállalták is a próbafelvételt. Nálunk valamivel rátartibbak a művésznők, akiket egyébként imádok.

- Fehérváron forgatja új tévéfilmjét, Cserhalmival a főszerepben. Hogyan áll a filmmel?

- Eléggé válságos helyzetben voltam a forgatókönyvvel, nem tetszett igazán. Végül sikerült megnyernem Bereményi Gézát, vele közösen írjuk a könyvet. Október végén, november elején tervezem a forgatást. Egy polgármesterről szól majd a film, aki nem találja a helyét ebben az adok-kapok szituációban és világban, ahol minden megtörténhet. Az is, hogy milliárdok tűnnek el.

- Édesapja mozigépész volt, ön nyilván rengeteg filmet látott. Meghatározta ez a pályáját, vagy túl egyszerű lenne ez a forgatókönyv?

- Őszintén szólva nem tudom. Persze, egyértelmű sztori lenne: gyerekkorában ott ül a moziban, találkozott a filmmel, rendező lett belőle. Ám inkább később, 15-16 éves koromban gondolkodtam erről. Annál is inkább, mert menekültem a szüleim által kinézett pálya elől. Mérnököt akartak belőlem faragni, talán mert édeasnyám férfi felmenői között mindenki az volt. Én viszont matematikai analfabéta voltam, fiatalkorom legrémisztőbb élménye a matekóra volt. Pedig jó tanuló voltam, de a humán tárgyak vonzottak. Ezért is iratkoztam be Pesten, 1944-ben művészettörténet, esztétika, magyar szakra. No meg azért, hogy valami normális diplomám legyen, miközben 44 nyarán már fizetés nélküli gyakornok voltam a filmgyárban. Mesés volt és izgalmas.

- Ranódy, Radványi, Gertler, Máriássy, Bán mellett dolgozott. Nem rossz iskola, igazán jó tanárai voltak.

- Remek volt az a néhány év, más-más egyéniségeket, a filmkészítés különböző módjait ismerhettem meg. Radványinak nagyon fiatalon a barátja lehettem, részt vettem a Valahol Európában forgatásán, ügyelőként. Meghatározó élmény volt számomra, hogy a csodált öreg - 41 éves volt akkor - miként rendez. A háború után hiányzott szinte minden, a pénz és a technika is, volt viszont hihetetlen ambíció és tehetség.

- Tíz év gyakornokoskodás után, 1954-ben megrendezhette a Liliomfit. Hatalmas siker volt, ma is népszerű a film. Könnyed vígjáték, abban a korban, nem volt ez szokatlan?

- 1953-ban, Isten segedelmével, meghalt Sztálin. Csökkent az a nyomás, hogy csak munkástémájú filmek készülhetnek, melyek a szocializmus útját kövezik. A direkt politizálás helyett valami mást is vártak. Így esett a választás a Liliomfira, amely akkortájt nagy színházi siker volt. Ehhez a filmhez kellett sok-sok szerencse, és persze az a tíz év is, melynek során bizonyos dolgokat megtanultam. Élmény volt a saját korosztályommal, Darvas Ivánnal, Ruttkai Évával, a valamivel fiatalabb Soós Imrével, no és persze Dayka Margittal, Balázs Samuval, Rózsahegyi Kálmánnal dolgozni. S mint kiderült, nekik pedig kellemes megleptés volt, hogy én megmondtam, mit akarok látni, s nem csak hagyom, hogy csináljanak, amit akarnak.

- Ehhez képest az 1958-as Ház a sziklák alatt sorsdráma, már-már egzisztencialista történet. Hogyan fogadták?

- Nagyon jó nemzetközi visszhangja volt, és meglehetősen rossz határon belüli fogadtatása. Az volt a legfőbb kifogás, hogy miért olyan hőst választok a 45 utáni óriási fordulatban, aki nem ismeri fel az idők szavát, gyilkossá válik. A film filozófiájáról, indirekt politikai hibáiról folytak elég kemény viták, de aztán egy-két év múlva a Ház a sziklák alatt megtalálta a helyét. Dráma vagy komédia? Szerintem ugyanazon bot két vége. Mindenesetre gyanúsnak találtak. Hogyan lehet az, hogy ez az ember a drámát is tudja, meg azt az izét, a vígjátékot is. Biztos felületes, amiket csinál. Hát igen, gyanús volt a profizmus.

- Az 1961-es Megszállottak is szerepel a rendezői sorozatban. A film méretes bortrányt okozott. A témája miatt?

- Azon problémáztak, miként lehet a szocializmusban, hogy az állami gazdaság kommunista vezetője és a mérnök, aki nagy lehetőség

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!