Hétvége

2008.09.06. 02:29

Értékek őrzése és a fejlődés

A Nemzeti Emlékhely kuratóriumi ülésén részt vett Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke. Nemcsak az emlékhelyről, hanem általában a műemlékvédelemről beszélgettünk vele. Azt szeretné, hogy változzon a műemlékvédelemben dolgozók szemlélete: ne csak műtárgynak, háznak is nézzék az értékes régi épületeket.

nincs nev

- Amikor az életrajzáról beszélt, úgy fogalmazott, elsősorban egyetemi oktatónak tartja magát, és oda is fog visszamenni. Ilyen rövid életű a hivatal elnökeinek megbízatása?

- Nem tudom, milyen a megbízatások hossza, de úgy rémlik, hogy Vargha úr több mint öt évig, előtte Cselovszki Zoltán két vagy három évig állt a hivatal élén. Azt viszont tudom, hogy én nem vagyok egy karrierhivatalnok. Élethivatásomnak nem a köztisztviselőséget tartom, én csak egyszerű egyetemi tanár vagyok, aki sokat fecsegett a műemlékvédelem állapotáról, hogy végül megunták és azt mondták, akkor csináld. Végül is elindult a hivatal egy más pályán, és ha ezt sikerül végigvinnem, akkor teljesítettem a feladatomat.

- Mi az a más pálya, amire ráállt a hivatal?

- Gondolkodásbeli különbséget jelent. Ma piaci körülmények között élünk, de nekünk elsősorban a műemlékek sorsára, állapotára kell koncentrálnunk. A saját szempontjaink talán háttérbe is szorulhatnak, hogy a műemlékek nyerjenek a munkánk során. Nemrégen egy interjú keretében azt nyilatkoztam, 1989 előtt a műemlékvédelem olyan helyzetben volt, hogy amit meg akart valósítani, azt meg is tudta tenni, arra megszerezte a forrásokat. Nem kellett alkalmazkodni, igazodni a környezetéhez. Rossz analógiával ez olyan, mint az egy- és a többgyerekes család. Most meg kell tanulnunk többgyerekes családban élni.

- Az egyik kritika, amely a hivatalt éri, arról szól, hogy hiába lenne vállalkozói tőke a régi épületek rendbetételére, az előírások miatt túl sokba kerül, és az engedélyeztetés is túlságosan bonyolult...

- Nézze, a pénzzel egyetértek. A műemlékvédelem az nagyon költséges - a világon mindenhol. Ezen nagy valószínűséggel nem is tudunk változtatni. Azoknak a vállalkozóknak, akik műemlék helyrehozására vállalkoznak, ezzel számolniuk kell. Azzal is, hogy ilyen esetekben hosszabb a megtérülési idő. A másik, amit az engedélyezésről mond, azt én tervezőként cáfolom. Az életem során a legtöbb tervemet ennél a hivatalnál engedélyeztettem, és nekem jó tapasztalataim vannak. Egyetlen egy dolog van: ismerni kell a műemlékvédelem nyelvét. A döntéseket sok szubjektív tényező befolyásolhatja. Egy, a műemlékvédelemben dolgozó építésznek tudnia kell érvényesíteni a saját szempontjait.

- Az interjúra készülve beszélgettem a témáról a kollégáimmal. Hallottam olyan véleményt, hogy a műemléki környezetben lévő, nem műemléki ház tetőtéri lakására a kért kettő helyett csak egy ablakot engedélyeztek. Valaki kis túlzással azt mondta, hogy van az udvarukban egy Zsigmond-kori bástya, ezért nem tehetik odébb a villanykapcsolót. Más azt emlegette fel, hogy egy épületet a sárga kétszáz valamennyi árnyalata közül egy picivel másabb színre festettek, emiatt újra kellett színezni az épületet...

- Valószínűleg minden példája igaz. Nem akarom a kollégáimat megvédeni, hiszen nyilván számtalan konfliktus van. Azt a villanykapcsolós dolgot nem nagyon értem, azt egyedileg kellene megnézni. De egy dolgot tessék elfogadni: a védett, de kevéssé ismert épületeket nekünk előbb meg kell ismernünk, hogy a döntéseinket meg tudjuk hozni. Meg kell ismernünk az épület történetét, és ahhoz kell illeszkednie a meghozott intézkedéseknek. Azt szoktam mondani, mielőtt valaki elkezd tervezővel beszélgetni, célszerű, ha bejön a hivatalhoz, és érdeklődik, hogy a gondolatai egyáltalán megvalósíthatóak-e, merre induljon el. Csak ezután kell a tervezővel beszélni, aki rajzon is meg tudja jeleníteni az elképzeléseket. A két ablak helyett egy engedélyezése például nem biztos, hogy szerencsés.

- Nyilván úgy építkeztek annak idején is, hogy az épületek fizikailag és esztétikailag is komfortot nyújtsanak. Csakhogy az élet megváltozott, mások a komfort feltételei, változtak az építészeti technikák ...

- Szoktam erről vitatkozni. Vannak, akik számára a műemlék műtárgy. Számomra egy ház, ami azért az, mert használják. Nyilván nem a pottyantós vécék időszakát kell visszahozni a mai korba. Azért jöttem ehhez a hivatalhoz, hogy megértessem a kollégáimmal: építészként kell a műemlékekhez közeledni. A műemlékek értékét meg kell őrizni, de nem szabad kizárni a fejlődést. Ha ragaszkodom - mondjuk - a pottyantós vécéhez, akkor a tehetős tulajdonos helyett előbb-utóbb olyanok költöznek oda, akik felégetik a parkettát, az ablakot, és végül teljesen tönkremegy az érték.

- Megnéztem a honlapjukat és láttam rajta, hogy 2001-2005 között 484 épületet nyilvánítottak műemlékké. Ez elég nagy szám!

- Évente legalább kétszáz épületet szeretnénk műemlékké nyilvánítani. Tavaly a második félévben egy százas listát vittünk be, idén tavasszal szintén. Most a pénzügy annak az igazolását kéri, hogy ezeknek milyen költségvonzatuk van a költségvetés számára. Hosszan megírjuk, hogy ez önmagában nem kerül semmibe. Hamarosan pedig elkészül az idei, újabb százas listánk.

- Az új műemlékek listáján láttam két dunaújvárosi házat is: a mozi és a rendelő épületét. Ezek szerint a szocreál is lehet műemlék, ahogy haladunk előre az időben...

- Ez így természetes. Amikor a műemlékvédelem elkezdődött, akkor az ókori emlékeket védték, azután a középkoriakat. Később ez közeledett az adott korhoz. Ma már azt gondoljuk, hogy élő építész művét általában nem kell védeni, csak akkor, ha valamiért kénytelenek vagyunk ezt megtenni.

- A fehérváriak szeretnék, ha az idelátogatóknak valami jelezné, milyen lehetett itt a bazilika. A finomítás után a tervezett építési emlékjel azért látványos marad?

- Sajnos a hivatalomból adódóan nem lehetek Szabó Zoltán társtervezője, de nyilván megfelelő elképzeléssel állnak majd elő.

- Nem tudom, milyen a megbízatások hossza, de úgy rémlik, hogy Vargha úr több mint öt évig, előtte Cselovszki Zoltán két vagy három évig állt a hivatal élén. Azt viszont tudom, hogy én nem vagyok egy karrierhivatalnok. Élethivatásomnak nem a köztisztviselőséget tartom, én csak egyszerű egyetemi tanár vagyok, aki sokat fecsegett a műemlékvédelem állapotáról, hogy végül megunták és azt mondták, akkor csináld. Végül is elindult a hivatal egy más pályán, és ha ezt sikerül végigvinnem, akkor teljesítettem a feladatomat.

- Mi az a más pálya, amire ráállt a hivatal?

- Gondolkodásbeli különbséget jelent. Ma piaci körülmények között élünk, de nekünk elsősorban a műemlékek sorsára, állapotára kell koncentrálnunk. A saját szempontjaink talán háttérbe is szorulhatnak, hogy a műemlékek nyerjenek a munkánk során. Nemrégen egy interjú keretében azt nyilatkoztam, 1989 előtt a műemlékvédelem olyan helyzetben volt, hogy amit meg akart valósítani, azt meg is tudta tenni, arra megszerezte a forrásokat. Nem kellett alkalmazkodni, igazodni a környezetéhez. Rossz analógiával ez olyan, mint az egy- és a többgyerekes család. Most meg kell tanulnunk többgyerekes családban élni.

- Az egyik kritika, amely a hivatalt éri, arról szól, hogy hiába lenne vállalkozói tőke a régi épületek rendbetételére, az előírások miatt túl sokba kerül, és az engedélyeztetés is túlságosan bonyolult...

- Nézze, a pénzzel egyetértek. A műemlékvédelem az nagyon költséges - a világon mindenhol. Ezen nagy valószínűséggel nem is tudunk változtatni. Azoknak a vállalkozóknak, akik műemlék helyrehozására vállalkoznak, ezzel számolniuk kell. Azzal is, hogy ilyen esetekben hosszabb a megtérülési idő. A másik, amit az engedélyezésről mond, azt én tervezőként cáfolom. Az életem során a legtöbb tervemet ennél a hivatalnál engedélyeztettem, és nekem jó tapasztalataim vannak. Egyetlen egy dolog van: ismerni kell a műemlékvédelem nyelvét. A döntéseket sok szubjektív tényező befolyásolhatja. Egy, a műemlékvédelemben dolgozó építésznek tudnia kell érvényesíteni a saját szempontjait.

- Az interjúra készülve beszélgettem a témáról a kollégáimmal. Hallottam olyan véleményt, hogy a műemléki környezetben lévő, nem műemléki ház tetőtéri lakására a kért kettő helyett csak egy ablakot engedélyeztek. Valaki kis túlzással azt mondta, hogy van az udvarukban egy Zsigmond-kori bástya, ezért nem tehetik odébb a villanykapcsolót. Más azt emlegette fel, hogy egy épületet a sárga kétszáz valamennyi árnyalata közül egy picivel másabb színre festettek, emiatt újra kellett színezni az épületet...

- Valószínűleg minden példája igaz. Nem akarom a kollégáimat megvédeni, hiszen nyilván számtalan konfliktus van. Azt a villanykapcsolós dolgot nem nagyon értem, azt egyedileg kellene megnézni. De egy dolgot tessék elfogadni: a védett, de kevéssé ismert épületeket nekünk előbb meg kell ismernünk, hogy a döntéseinket meg tudjuk hozni. Meg kell ismernünk az épület történetét, és ahhoz kell illeszkednie a meghozott intézkedéseknek. Azt szoktam mondani, mielőtt valaki elkezd tervezővel beszélgetni, célszerű, ha bejön a hivatalhoz, és érdeklődik, hogy a gondolatai egyáltalán megvalósíthatóak-e, merre induljon el. Csak ezután kell a tervezővel beszélni, aki rajzon is meg tudja jeleníteni az elképzeléseket. A két ablak helyett egy engedélyezése például nem biztos, hogy szerencsés.

- Nyilván úgy építkeztek annak idején is, hogy az épületek fizikailag és esztétikailag is komfortot nyújtsanak. Csakhogy az élet megváltozott, mások a komfort feltételei, változtak az építészeti technikák ...

- Szoktam erről vitatkozni. Vannak, akik számára a műemlék műtárgy. Számomra egy ház, ami azért az, mert használják. Nyilván nem a pottyantós vécék időszakát kell visszahozni a mai korba. Azért jöttem ehhez a hivatalhoz, hogy megértessem a kollégáimmal: építészként kell a műemlékekhez közeledni. A műemlékek értékét meg kell őrizni, de nem szabad kizárni a fejlődést. Ha ragaszkodom - mondjuk - a pottyantós vécéhez, akkor a tehetős tulajdonos helyett előbb-utóbb olyanok költöznek oda, akik felégetik a parkettát, az ablakot, és végül teljesen tönkremegy az érték.

- Megnéztem a honlapjukat és láttam rajta, hogy 2001-2005 között 484 épületet nyilvánítottak műemlékké. Ez elég nagy szám!

- Évente legalább kétszáz épületet szeretnénk műemlékké nyilvánítani. Tavaly a második félévben egy százas listát vittünk be, idén tavasszal szintén. Most a pénzügy annak az igazolását kéri, hogy ezeknek milyen költségvonzatuk van a költségvetés számára. Hosszan megírjuk, hogy ez önmagában nem kerül semmibe. Hamarosan pedig elkészül az idei, újabb százas listánk.

- Az új műemlékek listáján láttam két dunaújvárosi házat is: a mozi és a rendelő épületét. Ezek szerint a szocreál is lehet műemlék, ahogy haladunk előre az időben...

- Ez így természetes. Amikor a műemlékvédelem elkezdődött, akkor az ókori emlékeket védték, azután a középkoriakat. Később ez közeledett az adott korhoz. Ma már azt gondoljuk, hogy élő építész művét általában nem kell védeni, csak akkor, ha valamiért kénytelenek vagyunk ezt megtenni.

- A fehérváriak szeretnék, ha az idelátogatóknak valami jelezné, milyen lehetett itt a bazilika. A finomítás után a tervezett építési emlékjel azért látványos marad?

- Sajnos a hivatalomból adódóan nem lehetek Szabó Zoltán társtervezője, de nyilván megfelelő elképzeléssel állnak majd elő.

- Nem tudom, milyen a megbízatások hossza, de úgy rémlik, hogy Vargha úr több mint öt évig, előtte Cselovszki Zoltán két vagy három évig állt a hivatal élén. Azt viszont tudom, hogy én nem vagyok egy karrierhivatalnok. Élethivatásomnak nem a köztisztviselőséget tartom, én csak egyszerű egyetemi tanár vagyok, aki sokat fecsegett a műemlékvédelem állapotáról, hogy végül megunták és azt mondták, akkor csináld. Végül is elindult a hivatal egy más pályán, és ha ezt sikerül végigvinnem, akkor teljesítettem a feladatomat.

- Mi az a más pálya, amire ráállt a hivatal?

- Gondolkodásbeli különbséget jelent. Ma piaci körülmények között élünk, de nekünk elsősorban a műemlékek sorsára, állapotára kell koncentrálnunk. A saját szempontjaink talán háttérbe is szorulhatnak, hogy a műemlékek nyerjenek a munkánk során. Nemrégen egy interjú keretében azt nyilatkoztam, 1989 előtt a műemlékvédelem olyan helyzetben volt, hogy amit meg akart valósítani, azt meg is tudta tenni, arra megszerezte a forrásokat. Nem kellett alkalmazkodni, igazodni a környezetéhez. Rossz analógiával ez olyan, mint az egy- és a többgyerekes család. Most meg kell tanulnunk többgyerekes családban élni.

- Az egyik kritika, amely a hivatalt éri, arról szól, hogy hiába lenne vállalkozói tőke a régi épületek rendbetételére, az előírások miatt túl sokba kerül, és az engedélyeztetés is túlságosan bonyolult...

- Nézze, a pénzzel egyetértek. A műemlékvédelem az nagyon költséges - a világon mindenhol. Ezen nagy valószínűséggel nem is tudunk változtatni. Azoknak a vállalkozóknak, akik műemlék helyrehozására vállalkoznak, ezzel számolniuk kell. Azzal is, hogy ilyen esetekben hosszabb a megtérülési idő. A másik, amit az engedélyezésről mond, azt én tervezőként cáfolom. Az életem során a legtöbb tervemet ennél a hivatalnál engedélyeztettem, és nekem jó tapasztalataim vannak. Egyetlen egy dolog van: ismerni kell a műemlékvédelem nyelvét. A döntéseket sok szubjektív tényező befolyásolhatja. Egy, a műemlékvédelemben dolgozó építésznek tudnia kell érvényesíteni a saját szempontjait.

- Az interjúra készülve beszélgettem a témáról a kollégáimmal. Hallottam olyan véleményt, hogy a műemléki környezetben lévő, nem műemléki ház tetőtéri lakására a kért kettő helyett csak egy ablakot engedélyeztek. Valaki kis túlzással azt mondta, hogy van az udvarukban egy Zsigmond-kori bástya, ezért nem tehetik odébb a villanykapcsolót. Más azt emlegette fel, hogy egy épületet a sárga kétszáz valamennyi árnyalata közül egy picivel másabb színre festettek, emiatt újra kellett színezni az épületet...

- Valószínűleg minden példája igaz. Nem akarom a kollégáimat megvédeni, hiszen nyilván számtalan konfliktus van. Azt a villanykapcsolós dolgot nem nagyon értem, azt egyedileg kellene megnézni. De egy dolgot tessék elfogadni: a védett, de kevéssé ismert épületeket nekünk előbb meg kell ismernünk, hogy a döntéseinket meg tudjuk hozni. Meg kell ismernünk az épület történetét, és ahhoz kell illeszkednie a meghozott intézkedéseknek. Azt szoktam mondani, mielőtt valaki elkezd tervezővel beszélgetni, célszerű, ha bejön a hivatalhoz, és érdeklődik, hogy a gondolatai egyáltalán megvalósíthatóak-e, merre induljon el. Csak ezután kell a tervezővel beszélni, aki rajzon is meg tudja jeleníteni az elképzeléseket. A két ablak helyett egy engedélyezése például nem biztos, hogy szerencsés.

- Nyilván úgy építkeztek annak idején is, hogy az épületek fizikailag és esztétikailag is komfortot nyújtsanak. Csakhogy az élet megváltozott, mások a komfort feltételei, változtak az építészeti technikák ...

- Szoktam erről vitatkozni. Vannak, akik számára a műemlék műtárgy. Számomra egy ház, ami azért az, mert használják. Nyilván nem a pottyantós vécék időszakát kell visszahozni a mai korba. Azért jöttem ehhez a hivatalhoz, hogy megértessem a kollégáimmal: építészként kell a műemlékekhez közeledni. A műemlékek értékét meg kell őrizni, de nem szabad kizárni a fejlődést. Ha ragaszkodom - mondjuk - a pottyantós vécéhez, akkor a tehetős tulajdonos helyett előbb-utóbb olyanok költöznek oda, akik felégetik a parkettát, az ablakot, és végül teljesen tönkremegy az érték.

- Megnéztem a honlapjukat és láttam rajta, hogy 2001-2005 között 484 épületet nyilvánítottak műemlékké. Ez elég nagy szám!

- Évente legalább kétszáz épületet szeretnénk műemlékké nyilvánítani. Tavaly a második félévben egy százas listát vittünk be, idén tavasszal szintén. Most a pénzügy annak az igazolását kéri, hogy ezeknek milyen költségvonzatuk van a költségvetés számára. Hosszan megírjuk, hogy ez önmagában nem kerül semmibe. Hamarosan pedig elkészül az idei, újabb százas listánk.

- Az új műemlékek listáján láttam két dunaújvárosi házat is: a mozi és a rendelő épületét. Ezek szerint a szocreál is lehet műemlék, ahogy haladunk előre az időben...

- Ez így természetes. Amikor a műemlékvédelem elkezdődött, akkor az ókori emlékeket védték, azután a középkoriakat. Később ez közeledett az adott korhoz. Ma már azt gondoljuk, hogy élő építész művét általában nem kell védeni, csak akkor, ha valamiért kénytelenek vagyunk ezt megtenni.

- A fehérváriak szeretnék, ha az idelátogatóknak valami jelezné, milyen lehetett itt a bazilika. A finomítás után a tervezett építési emlékjel azért látványos marad?

- Sajnos a hivatalomból adódóan nem lehetek Szabó Zoltán társtervezője, de nyilván megfelelő elképzeléssel állnak majd elő.

- Nem tudom, milyen a megbízatások hossza, de úgy rémlik, hogy Vargha úr több mint öt évig, előtte Cselovszki Zoltán két vagy három évig állt a hivatal élén. Azt viszont tudom, hogy én nem vagyok egy karrierhivatalnok. Élethivatásomnak nem a köztisztviselőséget tartom, én csak egyszerű egyetemi tanár vagyok, aki sokat fecsegett a műemlékvédelem állapotáról, hogy végül megunták és azt mondták, akkor csináld. Végül is elindult a hivatal egy más pályán, és ha ezt sikerül végigvinnem, akkor teljesítettem a feladatomat.

- Mi az a más pálya, amire ráállt a hivatal?

- Gondolkodásbeli különbséget jelent. Ma piaci körülmények között élünk, de nekünk elsősorban a műemlékek sorsára, állapotára kell koncentrálnunk. A saját szempontjaink talán háttérbe is szorulhatnak, hogy a műemlékek nyerjenek a munkánk során. Nemrégen egy interjú keretében azt nyilatkoztam, 1989 előtt a műemlékvédelem olyan helyzetben volt, hogy amit meg akart valósítani, azt meg is tudta tenni, arra megszerezte a forrásokat. Nem kellett alkalmazkodni, igazodni a környezetéhez. Rossz analógiával ez olyan, mint az egy- és a többgyerekes család. Most meg kell tanulnunk többgyerekes családban élni.

- Az egyik kritika, amely a hivatalt éri, arról szól, hogy hiába lenne vállalkozói tőke a régi épületek rendbetételére, az előírások miatt túl sokba kerül, és az engedélyeztetés is túlságosan bonyolult...

- Nézze, a pénzzel egyetértek. A műemlékvédelem az nagyon költséges - a világon mindenhol. Ezen nagy valószínűséggel nem is tudunk változtatni. Azoknak a vállalkozóknak, akik műemlék helyrehozására vállalkoznak, ezzel számolniuk kell. Azzal is, hogy ilyen esetekben hosszabb a megtérülési idő. A másik, amit az engedélyezésről mond, azt én tervezőként cáfolom. Az életem során a legtöbb tervemet ennél a hivatalnál engedélyeztettem, és nekem jó tapasztalataim vannak. Egyetlen egy dolog van: ismerni kell a műemlékvédelem nyelvét. A döntéseket sok szubjektív tényező befolyásolhatja. Egy, a műemlékvédelemben dolgozó építésznek tudnia kell érvényesíteni a saját szempontjait.

- Az interjúra készülve beszélgettem a témáról a kollégáimmal. Hallottam olyan véleményt, hogy a műemléki környezetben lévő, nem műemléki ház tetőtéri lakására a kért kettő helyett csak egy ablakot engedélyeztek. Valaki kis túlzással azt mondta, hogy van az udvarukban egy Zsigmond-kori bástya, ezért nem tehetik odébb a villanykapcsolót. Más azt emlegette fel, hogy egy épületet a sárga kétszáz valamennyi árnyalata közül egy picivel másabb színre festettek, emiatt újra kellett színezni az épületet...

- Valószínűleg minden példája igaz. Nem akarom a kollégáimat megvédeni, hiszen nyilván számtalan konfliktus van. Azt a villanykapcsolós dolgot nem nagyon értem, azt egyedileg kellene megnézni. De egy dolgot tessék elfogadni: a védett, de kevéssé ismert épületeket nekünk előbb meg kell ismernünk, hogy a döntéseinket meg tudjuk hozni. Meg kell ismernünk az épület történetét, és ahhoz kell illeszkednie a meghozott intézkedéseknek. Azt szoktam mondani, mielőtt valaki elkezd tervezővel beszélgetni, célszerű, ha bejön a hivatalhoz, és érdeklődik, hogy a gondola

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!