Hétvége

2008.05.03. 02:26

Egy valóra vált kalóztörténet

Azt gondolnánk, kalózok már csak a könyvekben vagy a mozivásznon léteznek. Ám a romantikus kalózmesék egy magyar expedíció csoportja számára életre keltek. A valóságból azonban már hiányzott a romantika.P

nincs nev

Hónapokkal ezelőtt kelt útra az a tudományos expedíció, amely Peru bogárfaunájának feltérképezésére indult. Csak félútig jutottak. Mégis szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen emberveszteség nélkül térhettek vissza.

- Bár Dél-Amerika is a veszélyes úticélok közé tartozik, az ezredforduló idején kezdett a turisták számára lassanként biztonságossá válni Peru látogatása. Bátran nekivágtunk az útnak, hiszen aki segített minket, ismeri az ország nagykövetét, ráadásul több háza van Limában, ahol szállást kaphattunk. Bejelentettek a rendőrségen, az újságok megírták az érkezésünket. Minden teljesen hivatalosan ment, a legnagyobb biztonságban éreztük magunkat - kezdi történetét Tallósi Béla, a Magyar Rovartani Társaság tagja, akit társaival kalóztámadás ért a dél-amerikai ország elhagyatott vidékén.

- Nem volt gondunk az út elején. A terv szerint átkeltünk az Andokon két terepjáróval, tíz nap alatt teljesítve a kétezer kilométeres távolságot. Közben bogarakat gyűjtöttünk, s ezt szerettük volna folytatni az Ucayali folyón túl is - folytatja Tallósi.

Úgy tervezték, az Andok lábánál fekvő Pucallpa kikötőjében hajóra szállnak, s onnen a lagúnákon áthaladva elérik az Ucayali folyót, majd ezen egészen az Amazonasig utaznak, amíg meg nem érkeznek Iquitosba, a híres aranyásó városba. Ám az Ucayali kellemetlen meglepetést tartogatott.

- November 15-én tombolt a trópusi forróság, a csapat eltikkadva, egy szál gatyában hevert a hajó aljában. Éppen egy olyan részen haladtunk keresztül, amely korábban, vagy talán még akkor is kábítószerültetvény lehetett; a távolban furcsa tüzek égtek, s valahogy éreztük, nem vagyunk már olyan nagy biztonságban. Tudtunk arról, hogy ez itt a kábítószer-kereskedők paradicsoma, akik gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak, büntetlenül leégethetik az őserdőt is. Egyszer csak lövéseket hallottunk - kettőt. Majd a szakácsnőnk kiáltott: Mindenki feküdjön le, lőnek ránk! Először azt hittük, csupán a partról lövöldöznek, gondoltuk, biztosan valami kokainbáró birtokára tévedtünk, aki védelmezi a területét. Aztán megjelent két álarcos, akik rövid csövű puskával és pisztollyal a kezükben, félig spanyol, félig kecsua nyelven üvöltöztek velünk. Persze nem értettünk egy szót sem, de azért a földre feküdtünk. Azok ketten őriztek bennünket, a többiek leszaggattak rólunk mindent, és pakoltak, amit értek. Az utolsó zokniig. Odafönt a fedélzeten a kormányost és a révkalauzt - ezt később tudtuk meg - kegyetlenül összeverték. Szerencsére azt a kollégámat, aki a csapatunkból egyedül a fedélzeten tartózkodott, csak megkötözték, és ledobták közénk. Talán megijedtek a nagy termetétől, hiszen ők mindannyian elég aprók voltak. Aprók, de annál félelmetesebbek. Mindenre gondoltunk, csak arra nem, hogy ép bőrrel megússzuk.

Az egész támadás alig egy órán át tartott, de ez éppen elég volt, hogy a hajó elsodródjon, s ne tudják, hol vannak. Az egyik motort elvitték a kalózok, így az a remény is elúszott, hogy visszafordulva, a sodrás ellen haladjanak.

- Az egyik kollégámnál volt egy GPS, amire ráfeküdt, s így nem vették észre a támadók. Nálam egy fejlámpa maradt, az valami miatt nem kellett nekik. Telefonunk nem lévén elkeserítőnek tűnt a helyzet, főleg, hogy kezdett sötétedni. A GPS és a csillagok segítségével azonban sikerült beazonosítani a helyzetünket, és elértünk egy lagúnát, amelynek nyugodt vizén egy motorral is boldogultunk. Persze a menekülés során végig attól rettegtünk, még egy hasonló bandába futunk, vagy az előzőek jönnek utánunk, hogy végezzenek velünk.

Pucallpába visszatérve a helyi bürokrácia foglyai lettek. Iratok nélkül napokig tartott, hogy egyáltalán kijussanak az országból. A tudományos kár egyébként sokkal nagyobb volt, mint az anyagi - tudtuk meg Tallósi Bélától -, tőle például azokat a filmtekercseket vitték el, amelyekre már fényképezett, az újak pedig nem kellettek nekik.

- Ma sem tudjuk, miért hagytak életben, elképzelhető, hogy a támadás közben mellettünk elhaladó, fát szállító hajó zavarta meg őket. Vagy a rendőrfőnök emberei voltak, s nem akartak több bonyodalmat? Ki tudja...?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!