2008.02.16. 03:26
Jojó a világ körül
Talán emlékeznek, volt egy akció, amikor egy dobozos üdítő mellé járt egy jojó. Imádtuk, csak ezért vettünk mindig üdítőt. Körmendi Bence is jojózik, csak egy kicsit más dimenzióban...
- Miben különbözik ez a típusú jojó a teljesen átlagos, hétköznapi fajtáktól? Egyáltalán honnan jött, hogy te jojózni fogsz?
- Két éve vettem meg az első jojómat egy extrémsport-üzletben, egyszerűen megtetszett, és gondoltam, kipróbálom. Aztán annyira bejött az egész stílusa és hangulata, hogy rám ragadt. A jojó maga pedig abban különbözik, hogy egy csapágy van benne, épp ezért nem ugrik fel a kezünkbe, miután eldobtuk, és ezért lehet vele trükköket végrehajtani.
- Beszéljünk egy kicsit arról, hogy milyen megmérettetések vannak világszerte?
- Európában - és szerencsére Magyarországon is - eléggé elterjedt sportág lett a jojó, ám a tengerentúlhoz képest nálunk még gyerekcipőben jár. Nyolc éve, 2000-ben alakult meg a Magyar Yo-Yo Szövetség. Európán belül a legjobbak közé tartozik a magyar jojósport. Itthon átlagosan úgy kéthavonta rendeznek versenyeket - a következő épp most lesz, a jövő hónapban Budapesten. Általában három kategóriában lehet indulni: a kezdő, ahol alap trükköket kell bemutatni, a haladó, itt másfél perce van a játékosnak egy összefüggő program bemutatására, és az én kategóriám, a profi, amelyben három perc áll mindenki rendelkezésére, hogy egy látványos, összefüggő, technikás bemutatót rakjon össze. A legmeghatározóbb itthoni versenysorozat mindenképpen a magyar bajnokság. A verseny tétje pedig az, hogy ki juthat ki a világbajnokságra, amit az Egyesült Államokban, Orlandóban rendeznek meg. Ebben az évben szerencsére én is a résztvevők között lehetek, mivel a hetedik helyet szereztem meg.
- Szponzorok, támogatók?
- Egy évvel ezelőtt egy 1929 óta fennálló amerikai cég válogatást rendezett itt, Magyarországon. Engem is beválogattak, ami azzal jár, hogy az ő jojóikkal kell játszanom a versenyeken, valamint reklámoznom is kell őket. Cserébe ők elküldik a legfrissebb újításokat - évente négy csomagot kapok, átlag tizenhat jojóval, tesztelésre. Emellett némi anyagi támogatást is adnak: például az útiköltségemet és a szállásomat ők állják az amerikai úton.
- Mit tartogat számodra a jövő a jojóval? És mit tanácsolsz azoknak, akik netán most szeretnék elkezdeni a jojózást?
- Számomra természetesen ez már nem csak egy játék, sokkal többet jelent nekem, de semmiképp sem tudok belőle megélni... legalábbis egyelőre... Aki pedig most akarja elkezdeni, annak azt ajánlom, hogy ne kapkodja el. Vannak internetes oldalak - például a www.yo-yo.hu -, ahol minden ezzel kapcsolatos információt meg lehet találni. Vannak jojók ezer forinttól egészen negyven-ötvenezer forintig. Az interneten el lehet olvasni a jojóhasználók véleményét egy adott játékszerről. Ezek után - megint csak az interneten - sokféle alaptrükköt megtalálhat az érdeklődő, amivel aztán elkezdheti megalapozni a saját jojó-pályafutását is...