Hétvége

2007.07.28. 02:28

Vasútmánia, avagy egy tanári körutazás

Gerencsér Tamás tanár úr komoly, meglett, köztiszteletben álló ember Dunaújvárosban - csak van neki egy icipici mániája. Ami teljesen ártalmatlan, ám különös fényeket gyújt a vele találkozó romantikusok szemében, az ötévesektől a százévesekig... V

Szabó Szabolcs

an abban valami romantika, némi rokonszenves eszelősség, egy csepp megbocsátható fanatizmus, hogy egy meglett ember, alig túl az ötvenedik életévén, egy reggel becsomagol néhány felvágottas szendvicset a hátizsákba, mellé tesz pár palack ásványvizet, aztán pólót, rövidnadrágot, jó sportcipőt húz - és elindul, hogy körbevonatozza Magyarországot.

Ez éppen ezernégyszázhuszonhét kilométer, a lehető legközelebb a trianoni határokhoz, csak vasúti fővonalon. Úgy, hogy a kiinduló állomás nem lehet ugyanaz, mint a végállomás, és az útvonalak nem keresztezhetik egymást. Ebben az esetben ugyanis ez az első nap reggel négy óra tíztől a második nap este öt óra ötvenhétig tartó röpke kaland lebonyolítható a MÁV-nál életben lévő úgynevezett 500 jeggyel.

Ez röviden azt jelenti, hogy a romantikus utazó annyit megy itthon vasúton ötszáz kilométer fölött, amennyit akar, ám csak ötszázért fizet.

Esetünkben, azaz konkrétan Gerencsér Tamás középiskolai műszaki tanár esetében, aki ezt a sajátos túrát megvalósította július 11-12-én, ez pontosan annyit jelent, hogy a közalkalmazottaknak járó ötvenszázalékos kedvezményt is beleszámítva azt a bizonyos 1427 kilométert meg lehetett úszni 2750, betűvel: kettőezer-hetesszázötven forintból. Egy teljesárú retúr Budapest-Dunaújváros között 2400 (kettőezer-négyszáz) forint. Persze, a végén még egy hatszázforintos jeggyel haza is kellett jönnie Pestről Újvárosba.

Ehhez hozzájött a koszt és a kvártély (Szegeden, a vasutas laktanyában), de az egész cakumpakk benne volt egy ötezresben. Cserébe míg él, el nem felejti az ember.

De miért is indul el egy köztiszteletben álló, középkorú, jobb sorsra érdemes középiskolai tanár körbevonatozni az országot?

Micsoda kérdés! Hát azért, mert: vasútmániás!

Ez egy furcsa szenvedély. Az esetek és az idő nagy részében tünetmentes. Legfeljebb az illető, akiben ez lappang, az átlagnál több időt tölt az internet előtt, fényképeket gyűjt vonatokról, mozdonyokról, kocsikról, vasútállomásokról, pályaszakaszokról, vasutasokról, továbbá fejből vágja a menetrendet az összes módosításokkal és kiegészítésekkel együtt, és kapásból megmondja, milyen volt a vasutas-egyenruha 1963. november tizennegyedikén (vagy bármikor máskor).

Ám, ha az illető meghallja a vasúti hangosbemondó jellegzetes trilláját, netán megérzi az itt-ott még fellelhető kátrányozott talpfák mellbevágó illatát, esetleg vaskerék zakatolását hallja, akkor vége a világnak!

Ez a mánia odáig megy, hogy áldozatainak (akik egyébként az élet különös kegyeltjeinek érzik magukat) külön fórumuk van az interneten. A vasútmániás fél életét e fórum előtt tölti, csetelve, mindent előbb tud, mint maga a vasút. Másik fél életét pedig csak egész pici túlzással magán a vasúton tölti.

Gerencsér tanár úr (aki egyébként jobbára gépészetet, robottechnikát, mechatronikát ad elő a Dunaferr-szakközépiskolában) kirándulásának hírét is szétvitte az internet az egész országban. Komáromnál például személyesen is találkozott egy csetpartnerével, aki meghatottan kérdezte a nagy vasutazó embert útjáról, majd komoly barátságban váltak el, közös fényképet is készíttetve magukról, természetesen egy vasutassal.

Ha az ember ilyen kalandba vág, akkor persze számíthat arra, hogy a vasutasok mindenképpen támogatják. Pápáról például előreszólt a forgalmista Celldömölkre, hogy várják már meg a mittudoménhányas vonattal a mittudoménhányast, mert lenne itt egy ember... Szegeden, a laktanyában is vasútbaráti sör és terített asztal várta a kollégát. Akkor pedig mindenkinek elszorult a torka, amikor utazónk Szajolnál (ahol 1994-ben szörnyű vonatszerencsétlenség történt, az utasokkal zsúfolt nyíregyházi gyors belefutott az állomásba, harmincegyen meghaltak) leszállt, és egy szál virágot helyezett el az emlékműnél. In memoriam!

A virág természetesen kijárt Gerencsér Tamás nagyszüleinek is, a szombathelyi temetőben: a feledhetetlenül jó öregektől ered ugyanis ez a vasútmánia is, lévén a nagypapa vasutas.

Az a legkevesebb, hogy egy sajátos vasúti rekordot felállító embertől megtudhatjuk, a sok szép közül melyik a legszebb vasúti szakasz Magyarországon? Nos, a Hidas-Bonyhád-Bátaszék közötti pálya, a mőcsényi alagúttal, ez az. (Most kapaszkodjanak meg: én jártam ott, gyalog is, vonattal is!)

Lássuk hát, merre vitt a tanár úr útja: Dunaújváros, Budapest/Kelenföld, Győr, Celldömölk, Szombathely, Nagykanizsa, Gyékényes, Kaposvár, Dombóvár, Bátaszék, Baja, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Szeged (eddig az első nap), majd Orosháza, Hódmezővásárhely, Békéscsaba, Szajol, Debrecen, Nyíregyháza, Szerencs, Miskolc, Budapest/Keleti pályaudvar - és külön jeggyel: Dunaújváros.

Menetközben pedig csak barátság, semmi kellemetlenség - mintha nem is a ma Magyarországán járnánk... Egy idős úr borsi sárgabarackot és vajalmát ajándékozott utazónknak, sokan barátságosan elbeszélgettek vele a kevés (...) utas közül, a vasutasok maguk közül valónak tekintették, a gyerekek folyvást faggatták, és...

És bizony mindeközben mindenkinek ott csillogott a szeme mélyén valami furcsa szikra, tán a kezdődő mánia első jele, a mehetnék parazsa, az utazási láz - mondjuk ki: valami romantika, némi rokonszenves eszelősség, egy csepp bocsánatos fanatizmus!

Gerencsér Tamás legközelebbi terve az, hogy körbeutazza Magyarországot - kívülről. Az már nem fog menni két nap alatt. Inkább úgy gondolja a tanár úr, hogy egyik szabadsága alatt az egyik utódállamban, a másik szabadság alatt a másikban járja be a határhoz legközelebbi vaspályát. Drukkoljunk neki!

Ez éppen ezernégyszázhuszonhét kilométer, a lehető legközelebb a trianoni határokhoz, csak vasúti fővonalon. Úgy, hogy a kiinduló állomás nem lehet ugyanaz, mint a végállomás, és az útvonalak nem keresztezhetik egymást. Ebben az esetben ugyanis ez az első nap reggel négy óra tíztől a második nap este öt óra ötvenhétig tartó röpke kaland lebonyolítható a MÁV-nál életben lévő úgynevezett 500 jeggyel.

Ez röviden azt jelenti, hogy a romantikus utazó annyit megy itthon vasúton ötszáz kilométer fölött, amennyit akar, ám csak ötszázért fizet.

Esetünkben, azaz konkrétan Gerencsér Tamás középiskolai műszaki tanár esetében, aki ezt a sajátos túrát megvalósította július 11-12-én, ez pontosan annyit jelent, hogy a közalkalmazottaknak járó ötvenszázalékos kedvezményt is beleszámítva azt a bizonyos 1427 kilométert meg lehetett úszni 2750, betűvel: kettőezer-hetesszázötven forintból. Egy teljesárú retúr Budapest-Dunaújváros között 2400 (kettőezer-négyszáz) forint. Persze, a végén még egy hatszázforintos jeggyel haza is kellett jönnie Pestről Újvárosba.

Ehhez hozzájött a koszt és a kvártély (Szegeden, a vasutas laktanyában), de az egész cakumpakk benne volt egy ötezresben. Cserébe míg él, el nem felejti az ember.

De miért is indul el egy köztiszteletben álló, középkorú, jobb sorsra érdemes középiskolai tanár körbevonatozni az országot?

Micsoda kérdés! Hát azért, mert: vasútmániás!

Ez egy furcsa szenvedély. Az esetek és az idő nagy részében tünetmentes. Legfeljebb az illető, akiben ez lappang, az átlagnál több időt tölt az internet előtt, fényképeket gyűjt vonatokról, mozdonyokról, kocsikról, vasútállomásokról, pályaszakaszokról, vasutasokról, továbbá fejből vágja a menetrendet az összes módosításokkal és kiegészítésekkel együtt, és kapásból megmondja, milyen volt a vasutas-egyenruha 1963. november tizennegyedikén (vagy bármikor máskor).

Ám, ha az illető meghallja a vasúti hangosbemondó jellegzetes trilláját, netán megérzi az itt-ott még fellelhető kátrányozott talpfák mellbevágó illatát, esetleg vaskerék zakatolását hallja, akkor vége a világnak!

Ez a mánia odáig megy, hogy áldozatainak (akik egyébként az élet különös kegyeltjeinek érzik magukat) külön fórumuk van az interneten. A vasútmániás fél életét e fórum előtt tölti, csetelve, mindent előbb tud, mint maga a vasút. Másik fél életét pedig csak egész pici túlzással magán a vasúton tölti.

Gerencsér tanár úr (aki egyébként jobbára gépészetet, robottechnikát, mechatronikát ad elő a Dunaferr-szakközépiskolában) kirándulásának hírét is szétvitte az internet az egész országban. Komáromnál például személyesen is találkozott egy csetpartnerével, aki meghatottan kérdezte a nagy vasutazó embert útjáról, majd komoly barátságban váltak el, közös fényképet is készíttetve magukról, természetesen egy vasutassal.

Ha az ember ilyen kalandba vág, akkor persze számíthat arra, hogy a vasutasok mindenképpen támogatják. Pápáról például előreszólt a forgalmista Celldömölkre, hogy várják már meg a mittudoménhányas vonattal a mittudoménhányast, mert lenne itt egy ember... Szegeden, a laktanyában is vasútbaráti sör és terített asztal várta a kollégát. Akkor pedig mindenkinek elszorult a torka, amikor utazónk Szajolnál (ahol 1994-ben szörnyű vonatszerencsétlenség történt, az utasokkal zsúfolt nyíregyházi gyors belefutott az állomásba, harmincegyen meghaltak) leszállt, és egy szál virágot helyezett el az emlékműnél. In memoriam!

A virág természetesen kijárt Gerencsér Tamás nagyszüleinek is, a szombathelyi temetőben: a feledhetetlenül jó öregektől ered ugyanis ez a vasútmánia is, lévén a nagypapa vasutas.

Az a legkevesebb, hogy egy sajátos vasúti rekordot felállító embertől megtudhatjuk, a sok szép közül melyik a legszebb vasúti szakasz Magyarországon? Nos, a Hidas-Bonyhád-Bátaszék közötti pálya, a mőcsényi alagúttal, ez az. (Most kapaszkodjanak meg: én jártam ott, gyalog is, vonattal is!)

Lássuk hát, merre vitt a tanár úr útja: Dunaújváros, Budapest/Kelenföld, Győr, Celldömölk, Szombathely, Nagykanizsa, Gyékényes, Kaposvár, Dombóvár, Bátaszék, Baja, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Szeged (eddig az első nap), majd Orosháza, Hódmezővásárhely, Békéscsaba, Szajol, Debrecen, Nyíregyháza, Szerencs, Miskolc, Budapest/Keleti pályaudvar - és külön jeggyel: Dunaújváros.

Menetközben pedig csak barátság, semmi kellemetlenség - mintha nem is a ma Magyarországán járnánk... Egy idős úr borsi sárgabarackot és vajalmát ajándékozott utazónknak, sokan barátságosan elbeszélgettek vele a kevés (...) utas közül, a vasutasok maguk közül valónak tekintették, a gyerekek folyvást faggatták, és...

És bizony mindeközben mindenkinek ott csillogott a szeme mélyén valami furcsa szikra, tán a kezdődő mánia első jele, a mehetnék parazsa, az utazási láz - mondjuk ki: valami romantika, némi rokonszenves eszelősség, egy csepp bocsánatos fanatizmus!

Gerencsér Tamás legközelebbi terve az, hogy körbeutazza Magyarországot - kívülről. Az már nem fog menni két nap alatt. Inkább úgy gondolja a tanár úr, hogy egyik szabadsága alatt az egyik utódállamban, a másik szabadság alatt a másikban járja be a határhoz legközelebbi vaspályát. Drukkoljunk neki!

Ez éppen ezernégyszázhuszonhét kilométer, a lehető legközelebb a trianoni határokhoz, csak vasúti fővonalon. Úgy, hogy a kiinduló állomás nem lehet ugyanaz, mint a végállomás, és az útvonalak nem keresztezhetik egymást. Ebben az esetben ugyanis ez az első nap reggel négy óra tíztől a második nap este öt óra ötvenhétig tartó röpke kaland lebonyolítható a MÁV-nál életben lévő úgynevezett 500 jeggyel.

Ez röviden azt jelenti, hogy a romantikus utazó annyit megy itthon vasúton ötszáz kilométer fölött, amennyit akar, ám csak ötszázért fizet.

Esetünkben, azaz konkrétan Gerencsér Tamás középiskolai műszaki tanár esetében, aki ezt a sajátos túrát megvalósította július 11-12-én, ez pontosan annyit jelent, hogy a közalkalmazottaknak járó ötvenszázalékos kedvezményt is beleszámítva azt a bizonyos 1427 kilométert meg lehetett úszni 2750, betűvel: kettőezer-hetesszázötven forintból. Egy teljesárú retúr Budapest-Dunaújváros között 2400 (kettőezer-négyszáz) forint. Persze, a végén még egy hatszázforintos jeggyel haza is kellett jönnie Pestről Újvárosba.

Ehhez hozzájött a koszt és a kvártély (Szegeden, a vasutas laktanyában), de az egész cakumpakk benne volt egy ötezresben. Cserébe míg él, el nem felejti az ember.

De miért is indul el egy köztiszteletben álló, középkorú, jobb sorsra érdemes középiskolai tanár körbevonatozni az országot?

Micsoda kérdés! Hát azért, mert: vasútmániás!

Ez egy furcsa szenvedély. Az esetek és az idő nagy részében tünetmentes. Legfeljebb az illető, akiben ez lappang, az átlagnál több időt tölt az internet előtt, fényképeket gyűjt vonatokról, mozdonyokról, kocsikról, vasútállomásokról, pályaszakaszokról, vasutasokról, továbbá fejből vágja a menetrendet az összes módosításokkal és kiegészítésekkel együtt, és kapásból megmondja, milyen volt a vasutas-egyenruha 1963. november tizennegyedikén (vagy bármikor máskor).

Ám, ha az illető meghallja a vasúti hangosbemondó jellegzetes trilláját, netán megérzi az itt-ott még fellelhető kátrányozott talpfák mellbevágó illatát, esetleg vaskerék zakatolását hallja, akkor vége a világnak!

Ez a mánia odáig megy, hogy áldozatainak (akik egyébként az élet különös kegyeltjeinek érzik magukat) külön fórumuk van az interneten. A vasútmániás fél életét e fórum előtt tölti, csetelve, mindent előbb tud, mint maga a vasút. Másik fél életét pedig csak egész pici túlzással magán a vasúton tölti.

Gerencsér tanár úr (aki egyébként jobbára gépészetet, robottechnikát, mechatronikát ad elő a Dunaferr-szakközépiskolában) kirándulásának hírét is szétvitte az internet az egész országban. Komáromnál például személyesen is találkozott egy csetpartnerével, aki meghatottan kérdezte a nagy vasutazó embert útjáról, majd komoly barátságban váltak el, közös fényképet is készíttetve magukról, természetesen egy vasutassal.

Ha az ember ilyen kalandba vág, akkor persze számíthat arra, hogy a vasutasok mindenképpen támogatják. Pápáról például előreszólt a forgalmista Celldömölkre, hogy várják már meg a mittudoménhányas vonattal a mittudoménhányast, mert lenne itt egy ember... Szegeden, a laktanyában is vasútbaráti sör és terített asztal várta a kollégát. Akkor pedig mindenkinek elszorult a torka, amikor utazónk Szajolnál (ahol 1994-ben szörnyű vonatszerencsétlenség történt, az utasokkal zsúfolt nyíregyházi gyors belefutott az állomásba, harmincegyen meghaltak) leszállt, és egy szál virágot helyezett el az emlékműnél. In memoriam!

A virág természetesen kijárt Gerencsér Tamás nagyszüleinek is, a szombathelyi temetőben: a feledhetetlenül jó öregektől ered ugyanis ez a vasútmánia is, lévén a nagypapa vasutas.

Az a legkevesebb, hogy egy sajátos vasúti rekordot felállító embertől megtudhatjuk, a sok szép közül melyik a legszebb vasúti szakasz Magyarországon? Nos, a Hidas-Bonyhád-Bátaszék közötti pálya, a mőcsényi alagúttal, ez az. (Most kapaszkodjanak meg: én jártam ott, gyalog is, vonattal is!)

Lássuk hát, merre vitt a tanár úr útja: Dunaújváros, Budapest/Kelenföld, Győr, Celldömölk, Szombathely, Nagykanizsa, Gyékényes, Kaposvár, Dombóvár, Bátaszék, Baja, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Szeged (eddig az első nap), majd Orosháza, Hódmezővásárhely, Békéscsaba, Szajol, Debrecen, Nyíregyháza, Szerencs, Miskolc, Budapest/Keleti pályaudvar - és külön jeggyel: Dunaújváros.

Menetközben pedig csak barátság, semmi kellemetlenség - mintha nem is a ma Magyarországán járnánk... Egy idős úr borsi sárgabarackot és vajalmát ajándékozott utazónknak, sokan barátságosan elbeszélgettek vele a kevés (...) utas közül, a vasutasok maguk közül valónak tekintették, a gyerekek folyvást faggatták, és...

És bizony mindeközben mindenkinek ott csillogott a szeme mélyén valami furcsa szikra, tán a kezdődő mánia első jele, a mehetnék parazsa, az utazási láz - mondjuk ki: valami romantika, némi rokonszenves eszelősség, egy csepp bocsánatos fanatizmus!

Gerencsér Tamás legközelebbi terve az, hogy körbeutazza Magyarországot - kívülről. Az már nem fog menni két nap alatt. Inkább úgy gondolja a tanár úr, hogy egyik szabadsága alatt az egyik utódállamban, a másik szabadság alatt a másikban járja be a határhoz legközelebbi vaspályát. Drukkoljunk neki!

Ez röviden azt jelenti, hogy a romantikus utazó annyit megy itthon vasúton ötszáz kilométer fölött, amennyit akar, ám csak ötszázért fizet.

Esetünkben, azaz konkrétan Gerencsér Tamás középiskolai műszaki tanár esetében, aki ezt a sajátos túrát megvalósította július 11-12-én, ez pontosan annyit jelent, hogy a közalkalmazottaknak járó ötvenszázalékos kedvezményt is beleszámítva azt a bizonyos 1427 kilométert meg lehetett úszni 2750, betűvel: kettőezer-hetesszázötven forintból. Egy teljesárú retúr Budapest-Dunaújváros között 2400 (kettőezer-négyszáz) forint. Persze, a végén még egy hatszázforintos jeggyel haza is kellett jönnie Pestről Újvárosba.

Ehhez hozzájött a koszt és a kvártély (Szegeden, a vasutas laktanyában), de az egész cakumpakk benne volt egy ötezresben. Cserébe míg él, el nem felejti az ember.

De miért is indul el egy köztiszteletben álló, középkorú, jobb sorsra érdemes középiskolai tanár körbevonatozni az országot?

Micsoda kérdés! Hát azért, mert: vasútmániás!

Ez egy furcsa szenvedély. Az esetek és az idő nagy részében tünetmentes. Legfeljebb az illető, akiben ez lappang, az átlagnál több időt tölt az internet előtt, fényképeket gyűjt vonatokról, mozdonyokról, kocsikról, vasútállomásokról, pályaszakaszokról, vasutasokról, továbbá fejből vágja a menetrendet az összes módosításokkal és kiegészítésekkel együtt, és kapásból megmondja, milyen volt a vasutas-egyenruha 1963. november tizennegyedikén (vagy bármikor máskor).

Ám, ha az illető meghallja a vasúti hangosbemondó jellegzetes trilláját, netán megérzi az itt-ott még fellelhető kátrányozott talpfák mellbevágó illatát, esetleg vaskerék zakatolását hallja, akkor vége a világnak!

Ez a mánia odáig megy, hogy áldozatainak (akik egyébként az élet különös kegyeltjeinek érzik magukat) külön fórumuk van az interneten. A vasútmániás fél életét e fórum előtt tölti, csetelve, mindent előbb tud, mint maga a vasút. Másik fél életét pedig csak egész pici túlzással magán a vasúton tölti.

Gerencsér tanár úr (aki egyébként jobbára gépészetet, robottechnikát, mechatronikát ad elő a Dunaferr-szakközépiskolában) kirándulásának hírét is szétvitte az internet az egész országban. Komáromnál például személyesen is találkozott egy csetpartnerével, aki meghatottan kérdezte a nagy vasutazó embert útjáról, majd komoly barátságban váltak el, közös fényképet is készíttetve magukról, természetesen egy vasutassal.

Ha az ember ilyen kalandba vág, akkor persze számíthat arra, hogy a vasutasok mindenképpen támogatják. Pápáról például előreszólt a forgalmista Celldömölkre, hogy várják már meg a mittudoménhányas vonattal a mittudoménhányast, mert lenne itt egy ember... Szegeden, a laktanyában is vasútbaráti sör és terített asztal várta a kollégát. Akkor pedig mindenkinek elszorult a torka, amikor utazónk Szajolnál (ahol 1994-ben szörnyű vonatszerencsétlenség történt, az utasokkal zsúfolt nyíregyházi gyors belefutott az állomásba, harmincegyen meghaltak) leszállt, és egy szál virágot helyezett el az emlékműnél. In memoriam!

A virág természetesen kijárt Gerencsér Tamás nagyszüleinek is, a szombathelyi temetőben: a feledhetetlenül jó öregektől ered ugyanis ez a vasútmánia is, lévén a nagypapa vasutas.

Az a legkevesebb, hogy egy sajátos vasúti rekordot felállító embertől megtudhatjuk, a sok szép közül melyik a legszebb vasúti szakasz Magyarországon? Nos, a Hidas-Bonyhád-Bátaszék közötti pálya, a mőcsényi alagúttal, ez az. (Most kapaszkodjanak meg: én jártam ott, gyalog is, vonattal is!)

Lássuk hát, merre vitt a tanár úr útja: Dunaújváros, Budapest/Kelenföld, Győr, Celldömölk, Szombathely, Nagykanizsa, Gyékényes, Kaposvár, Dombóvár, Bátaszék, Baja, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Szeged (eddig az első nap), majd Orosháza, Hódmezővásárhely, Békéscsaba, Szajol, Debrecen, Nyíregyháza, Szerencs, Miskolc, Budapes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!