Hétvége

2007.07.14. 02:28

Valakinek ki kell hozni...

A 2006. augusztus 8-án szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzoltók emlékére tartanak koncertet a három tűzoltó halálával végződött műegyetemi tűzeset ...

Szabó Szabolcs

A 2006. augusztus 8-án szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzoltók emlékére tartanak koncertet a három tűzoltó halálával végződött műegyetemi tűzeset egyéves évfordulóján. - a vezető hír Magyarország legnépszerűbb, tűzoltóknak és laikusoknak egyaránt szóló internetes szaklapján. Mellette - ugyancsak fő helyen - az akkori legfontosabb híradások, a katasztrófavédelmi főigazgató és a fővárosi tűzoltóparancsnok 2006. augusztus 9-én kelt közleménye, terjes terjedelemben, szó szerinti közlésben. Immár lassan egy éve.

A tűzoltók nem feledkeznek meg bajtársaikról. Még szerencse, mert odaföntről csak alkalmanként figyelnek rájuk.

Három szerencsétlenül járt tűzoltó élete kellett ahhoz, hogy átfogó vizsgálat induljon a laktanyák felszerelésének ellenőrzésére. Egyrészt mert a tragédia utórezgése elérte a legmagasabb szintű politikai köröket, másodsorban a közvélemény, harmadsorban az állomány megnyugtatására.

Ez utóbbi egyébként nem hiszem, hogy sikerült. Csak rá kell menni egyes fórumokra, és megnézni, mi foglalkoztatja a tűzoltókat. Megkapják-e a nyári öltözetüket, mikor kötelező, és mikor nem vizitdíjat fizetniük, és lesznek-e olyan tűzoltópszichológusok, akik segítenek feldolgozni az átélt traumákat, szörnyűségeket.

Lássuk be, így azért elég nehéz lehet a napi munkavégzésre koncertálni. Márpedig muszáj, többek között azért, mert sokszor csak a helyszínen szembesülnek a baj nagyságával. És nyári ruha, vizitdíj, traumák ide vagy oda, valakinek ki kell hoznia a gázpalackot az égő házból. Ugye?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!