2007.07.28. 02:27
Folyamatos emelkedés
Ha felhőtlen szombat esti kikapcsolódásra vágyik és szereti a magyar popzenét, vagy annak kifigurázását, akkor mindenképpen látogasson el augusztus 4-én Agárdra. Ha nem, menjen azért, mert a víz már 29 fokos.
Popstrand idei ötödik fellépője a méltán népszerű, zeneileg kitűnő, humoros, generációkat egymás mellé ültető, a magyar popszakmát jelenlegi áldott állapotába vezető, több műfajban is maradandót alkotó, nemzetközi sztárokat is hihetetlen profizmussal parodizáló, önálló műfajt teremtő, a Betli-duó feloszlása utáni szilveszterek legjobb műsorát adó Irigy Hónaljmirigy lesz.
Hazánk egyik legkedveltebb együttese a fent vázolt művészi teljesítmény és a multikulturalitás nagyköveti munkája mellett olyan nemzetmentő projektekben is aktív szerepet vállal, mint például a Környezetvédelmi Világnap alkalmából rendezett, a Margitsziget villanyoszlopainak tövébe való virágok ültetése vagy a Drogmentes Magyarországért Maraton kapcsán a kábítószerek elleni határozott felszólalás.
Az együttes még 1990-ben adja első koncertjét, egy azóta már több ízben elhíresült szilveszteri házibulin. A fellépés sikere után aztán nem sokkal meghívást kapnak a Tüzesvíz nevű hely farsangi bulijára, ahol szintén egyből leteszik a névjegyüket. 1994-ben készül el első lemezük, a Fetrengés című, aminek Sáfár József alias Öcsi a hangmérnöke és egyben névadója is. A felvételek rendkívül jó hangulatban zajlanak és a megjelenést követően a dalok eredeti előadóitól visszaszálló vélemények is pozitívan értékelik a fiúk őszinteségét és zenei felkészültségét. Az album nagy slágerei a Manhatten: Rossz vagyok című dalából készült Brossz vagyok? és az akkor a rádiókban agyonjátszott Mester és Tanítványai zenekar: Hívők földjén című dalát kifigurázó Hígat főztél. December 9-én, az E-klubban telt házas koncertet adnak, innentől számíthatjuk az együttes szélesebb körű ismertségét. Bő egy év múlva megjelenik a második nagylemez, A csillagok háborognak címmel amelyen már Charlie-, Beatrice-, Bikini-, sőt Tankcsapda-paródiák hallhatók. Nagyjából ekkoriban kezdik gyűjteni, mára hatalmassá duzzadt ruhatáruk első darabjait, mivel ekkor már fontosnak gondolják, hogy öltözködésükben is hasonlítsanak a parodizált sztárokra. Következik a Snassz Vegas 98-ban, melynek címe egyszerre utal a hazai zenei élet szegénységére és a szerencsejátékokra is. A lemez egyik legnagyobb slágerét, a Viszkis üvegek című TNT-feldolgozás klipjét egy tiszajenői tanyán forgatják. A honlap elmondása szerint, a klipben feltűnő, hamisítatlan vidéki lagzi statisztái a helyi Kinder-tojás összeszerelő üzem dolgozói. Ettől az időtől kezdve a zenekar egyre többször tűnik fel a különböző televíziós műsorokban, lemezei az eladási listák élére állnak és ahogy mondani szokták, a többi már történelem.
Mint azt Turbók János főrendezőtől megtudtuk, a zenekar tagjai együtt és külön-külön is többször jártak már a Popstrandon, bár élőben most játszanak majd először. Egy alkalommal még az is előfordult, hogy a tábortűz körül négy szólamban Jon Bon Jovi dalokat énekeltek. A Strand feje egyébként boldogan újságolta, hogy egyre többen tartják a Popstrandot a legszebb panorámájú nyári, szabadtéri szórakozóhelynek.
(Az Irigy Hónaljmirigy első pár albuma a 90-es évek közepének viccesnek mondható alkotásai voltak, azzal együtt, hogy maga a magyar popzene is a vicces kategóriába tartozott akkoriban, ami persze kitart a mai napig, csak egy kicsit máshogy. Pa-dö-dö, Ámokfutók, Charlie, Manhatten, 4FCLUB, ma legalább már van Fresh, Győzike, Lola, Chrystal, Club 54. Ugye, ugye! Aztán a hülyéskedés mellé lassan bekúszott a megélhetési forrás lehetősége és az egész átváltozott egy földöntúli Lajcsi-Szeszélyes évszakok eleggyé, aminek valószínűleg akkor is lesz közönsége, ha már az egész csak az ATV-n kap helyet a Zeneexpresszben. Lehet, hogy elfogytak a jól parodizálható sztárjaink, vagy csak jól elbújtak. Talán ezért próbálkoztak tavasszal egy teljesen más jellegű műsorral is, amiben Judas Priest-, Pantera-, Dream Theatre-, Queensryche-nótákat dolgoztak fel. Az is lehet, hogy ezzel valamelyest visszatalálnak az olyan paródiákhoz amin nevetni is lehet, merthogy azért van a műfaj. Egyébként a menedzseriroda tájékoztatása szerint a koncert egy tök jó, 100 perces élő koncert lesz Nézzék meg, döntsék el!)
A