Hétvége

2007.06.23. 02:27

Az ég és föld között

Hiába is figyelte ezerszemmel a sok öregasszony, s az irigy, élesnyelvű, boldogtalan feleségek hada, nem azért igyekezett megfelelni a falu elvárásána ...

Szabó Szabolcs

Hiába is figyelte ezerszemmel a sok öregasszony, s az irigy, élesnyelvű, boldogtalan feleségek hada, nem azért igyekezett megfelelni a falu elvárásának, mióta csak máshogy rángatták meg a szőke copfját a korabeli fiúk, s megfordultak utána az idősebb legények. Édesanyja sulykolta belé újra és újra, hogy nem szabad kimutatnia egy leánynak, ha elfacsarodott a szíve, s érez valamit. Mostanáig könnyen nemet intett, ha anyja vasvillaszemekkel faggatta, van-e már kiszemeltje, mert csak olyan butaliba nézegetésekkel röhincséltek a lánypajtásokkal, ha pimaszul sorra vették a legényeket. Mert besorolták őket, akár az ökröket, s ezen is csak rihegtek-röhögtek, hogy ökör. Megette a fene, ha az lenne, de jólesett a gúny.

Hanem mostanában belényilallik valami elhessegetni való frász, mikor a katonaviselt, második utcabéli öreglegény szeme végigszalad rajta. Nem öreg igazából, talán ha nyolc-tíz évvel lehet idősebb nála, de az élesnyelvűek köszörülik rajta a nyelvüket, hogy aztán miért nem nősül már, mire vár? Nincs tán valami baja? Erre ő csak pislog, mert mi baj lehetne, aminek a késői legénység a nyavalyája, de anyja ilyenkor hátba taszítja, hogy ne kíváncsiskodjék olyasmi után, amihez nem ért. Dohogva teszi hozzá még, hogy a csorgó nyálú fiatalasszonyok se legeltessék a szemüket a nekik nem való portékán. Az megmaradt magnak, bika módjára dolgozik az apja mellett, majd választ feleséget. Akinek meg ura van, az ne bámészkodjék. De te se!, förmed rá a lányára, mert valamit mégiscsak megneszelt.

S megy a tanítás a libának. Hogy nem szabad azt kimutatni. Meg a büszkeség a fontos, abból nincs szégyen. S végül a tromf: maga előtt nehogy szégyenkezzék, mert az soha el nem múlik. A pletykák mit se számítanak, de maga előtt szégyenkezni, az kutya dolog.

Szent Iván-éjkor este mindig óriási máglyát raknak, most is így lesz, repkednek ám a copfok! S mesél ilyenkor cifra történeteket az öreganyja, ha hozzábújik, kezét csókolgatja, s mesére unszolja! Azt különösen szereti, ha még másik vénasszonyokkal súg-búg a nagyanyja, ezek az édes fekete varjak olyan históriákat bírnak előhozni, amitől lúdbőrzik a háta! Szörnyűséges szerelmi történeteket kombinálnak elő a múltból, pletykálnak úgy, hogy vére hull, kire szavaikat szórják, de olykor a vásári ponyváknál is szebbeket tudnak.

Szokatlan hőségben teltek a napok, az esti enyhületben fellobbanó máglyánál ott lelkesedik a falu apraja-nagyja. Így szokás, nem marad el senki róla. A legrövidebb éjszakát még rövidebbre világítják. A gyerekek ugrabugrálnak, a férfiak erősnek érzik magukat, s a fiatalasszonyok válláról lejjebb csúszik az ing. Ez ilyen éjszaka. Ő pedig anyja tanítását igyekszik hajtogatni a megzavarodott fejében. Egy kicsit vacog, mikor az egekig csapnak a lángok, ezt nem is érti, s kitekeri a nyakát, hogy ne lássa annak a legénynek az arcát, a szemét, a vállát, a karját. De látja. Ha elfordul is. S mire az mögé lép, s megáll tőle tisztes távolságra, de amitől mégis elsápadnak az élesnyelvűek és a menyecskék, már csak azon fohászkodik, hogy ez a legrövidebb éjszaka az örökkévalóságig tartson. Így, az ég és föld között.

Hanem mostanában belényilallik valami elhessegetni való frász, mikor a katonaviselt, második utcabéli öreglegény szeme végigszalad rajta. Nem öreg igazából, talán ha nyolc-tíz évvel lehet idősebb nála, de az élesnyelvűek köszörülik rajta a nyelvüket, hogy aztán miért nem nősül már, mire vár? Nincs tán valami baja? Erre ő csak pislog, mert mi baj lehetne, aminek a késői legénység a nyavalyája, de anyja ilyenkor hátba taszítja, hogy ne kíváncsiskodjék olyasmi után, amihez nem ért. Dohogva teszi hozzá még, hogy a csorgó nyálú fiatalasszonyok se legeltessék a szemüket a nekik nem való portékán. Az megmaradt magnak, bika módjára dolgozik az apja mellett, majd választ feleséget. Akinek meg ura van, az ne bámészkodjék. De te se!, förmed rá a lányára, mert valamit mégiscsak megneszelt.

S megy a tanítás a libának. Hogy nem szabad azt kimutatni. Meg a büszkeség a fontos, abból nincs szégyen. S végül a tromf: maga előtt nehogy szégyenkezzék, mert az soha el nem múlik. A pletykák mit se számítanak, de maga előtt szégyenkezni, az kutya dolog.

Szent Iván-éjkor este mindig óriási máglyát raknak, most is így lesz, repkednek ám a copfok! S mesél ilyenkor cifra történeteket az öreganyja, ha hozzábújik, kezét csókolgatja, s mesére unszolja! Azt különösen szereti, ha még másik vénasszonyokkal súg-búg a nagyanyja, ezek az édes fekete varjak olyan históriákat bírnak előhozni, amitől lúdbőrzik a háta! Szörnyűséges szerelmi történeteket kombinálnak elő a múltból, pletykálnak úgy, hogy vére hull, kire szavaikat szórják, de olykor a vásári ponyváknál is szebbeket tudnak.

Szokatlan hőségben teltek a napok, az esti enyhületben fellobbanó máglyánál ott lelkesedik a falu apraja-nagyja. Így szokás, nem marad el senki róla. A legrövidebb éjszakát még rövidebbre világítják. A gyerekek ugrabugrálnak, a férfiak erősnek érzik magukat, s a fiatalasszonyok válláról lejjebb csúszik az ing. Ez ilyen éjszaka. Ő pedig anyja tanítását igyekszik hajtogatni a megzavarodott fejében. Egy kicsit vacog, mikor az egekig csapnak a lángok, ezt nem is érti, s kitekeri a nyakát, hogy ne lássa annak a legénynek az arcát, a szemét, a vállát, a karját. De látja. Ha elfordul is. S mire az mögé lép, s megáll tőle tisztes távolságra, de amitől mégis elsápadnak az élesnyelvűek és a menyecskék, már csak azon fohászkodik, hogy ez a legrövidebb éjszaka az örökkévalóságig tartson. Így, az ég és föld között.

Hanem mostanában belényilallik valami elhessegetni való frász, mikor a katonaviselt, második utcabéli öreglegény szeme végigszalad rajta. Nem öreg igazából, talán ha nyolc-tíz évvel lehet idősebb nála, de az élesnyelvűek köszörülik rajta a nyelvüket, hogy aztán miért nem nősül már, mire vár? Nincs tán valami baja? Erre ő csak pislog, mert mi baj lehetne, aminek a késői legénység a nyavalyája, de anyja ilyenkor hátba taszítja, hogy ne kíváncsiskodjék olyasmi után, amihez nem ért. Dohogva teszi hozzá még, hogy a csorgó nyálú fiatalasszonyok se legeltessék a szemüket a nekik nem való portékán. Az megmaradt magnak, bika módjára dolgozik az apja mellett, majd választ feleséget. Akinek meg ura van, az ne bámészkodjék. De te se!, förmed rá a lányára, mert valamit mégiscsak megneszelt.

S megy a tanítás a libának. Hogy nem szabad azt kimutatni. Meg a büszkeség a fontos, abból nincs szégyen. S végül a tromf: maga előtt nehogy szégyenkezzék, mert az soha el nem múlik. A pletykák mit se számítanak, de maga előtt szégyenkezni, az kutya dolog.

Szent Iván-éjkor este mindig óriási máglyát raknak, most is így lesz, repkednek ám a copfok! S mesél ilyenkor cifra történeteket az öreganyja, ha hozzábújik, kezét csókolgatja, s mesére unszolja! Azt különösen szereti, ha még másik vénasszonyokkal súg-búg a nagyanyja, ezek az édes fekete varjak olyan históriákat bírnak előhozni, amitől lúdbőrzik a háta! Szörnyűséges szerelmi történeteket kombinálnak elő a múltból, pletykálnak úgy, hogy vére hull, kire szavaikat szórják, de olykor a vásári ponyváknál is szebbeket tudnak.

Szokatlan hőségben teltek a napok, az esti enyhületben fellobbanó máglyánál ott lelkesedik a falu apraja-nagyja. Így szokás, nem marad el senki róla. A legrövidebb éjszakát még rövidebbre világítják. A gyerekek ugrabugrálnak, a férfiak erősnek érzik magukat, s a fiatalasszonyok válláról lejjebb csúszik az ing. Ez ilyen éjszaka. Ő pedig anyja tanítását igyekszik hajtogatni a megzavarodott fejében. Egy kicsit vacog, mikor az egekig csapnak a lángok, ezt nem is érti, s kitekeri a nyakát, hogy ne lássa annak a legénynek az arcát, a szemét, a vállát, a karját. De látja. Ha elfordul is. S mire az mögé lép, s megáll tőle tisztes távolságra, de amitől mégis elsápadnak az élesnyelvűek és a menyecskék, már csak azon fohászkodik, hogy ez a legrövidebb éjszaka az örökkévalóságig tartson. Így, az ég és föld között.

S megy a tanítás a libának. Hogy nem szabad azt kimutatni. Meg a büszkeség a fontos, abból nincs szégyen. S végül a tromf: maga előtt nehogy szégyenkezzék, mert az soha el nem múlik. A pletykák mit se számítanak, de maga előtt szégyenkezni, az kutya dolog.

Szent Iván-éjkor este mindig óriási máglyát raknak, most is így lesz, repkednek ám a copfok! S mesél ilyenkor cifra történeteket az öreganyja, ha hozzábújik, kezét csókolgatja, s mesére unszolja! Azt különösen szereti, ha még másik vénasszonyokkal súg-búg a nagyanyja, ezek az édes fekete varjak olyan históriákat bírnak előhozni, amitől lúdbőrzik a háta! Szörnyűséges szerelmi történeteket kombinálnak elő a múltból, pletykálnak úgy, hogy vére hull, kire szavaikat szórják, de olykor a vásári ponyváknál is szebbeket tudnak.

Szokatlan hőségben teltek a napok, az esti enyhületben fellobbanó máglyánál ott lelkesedik a falu apraja-nagyja. Így szokás, nem marad el senki róla. A legrövidebb éjszakát még rövidebbre világítják. A gyerekek ugrabugrálnak, a férfiak erősnek érzik magukat, s a fiatalasszonyok válláról lejjebb csúszik az ing. Ez ilyen éjszaka. Ő pedig anyja tanítását igyekszik hajtogatni a megzavarodott fejében. Egy kicsit vacog, mikor az egekig csapnak a lángok, ezt nem is érti, s kitekeri a nyakát, hogy ne lássa annak a legénynek az arcát, a szemét, a vállát, a karját. De látja. Ha elfordul is. S mire az mögé lép, s megáll tőle tisztes távolságra, de amitől mégis elsápadnak az élesnyelvűek és a menyecskék, már csak azon fohászkodik, hogy ez a legrövidebb éjszaka az örökkévalóságig tartson. Így, az ég és föld között.

S megy a tanítás a libának. Hogy nem szabad azt kimutatni. Meg a büszkeség a fontos, abból nincs szégyen. S végül a tromf: maga előtt nehogy szégyenkezzék, mert az soha el nem múlik. A pletykák mit se számítanak, de maga előtt szégyenkezni, az kutya dolog.

Szent Iván-éjkor este mindig óriási máglyát raknak, most is így lesz, repkednek ám a copfok! S mesél ilyenkor cifra történeteket az öreganyja, ha hozzábújik, kezét csókolgatja, s mesére unszolja! Azt különösen szereti, ha még másik vénasszonyokkal súg-búg a nagyanyja, ezek az édes fekete varjak olyan históriákat bírnak előhozni, amitől lúdbőrzik a háta! Szörnyűséges szerelmi történeteket kombinálnak elő a múltból, pletykálnak úgy, hogy vére hull, kire szavaikat szórják, de olykor a vásári ponyváknál is szebbeket tudnak.

Szokatlan hőségben teltek a napok, az esti enyhületben fellobbanó máglyánál ott lelkesedik a falu apraja-nagyja. Így szokás, nem marad el senki róla. A legrövidebb éjszakát még rövidebbre világítják. A gyerekek ugrabugrálnak, a férfiak erősnek érzik magukat, s a fiatalasszonyok válláról lejjebb csúszik az ing. Ez ilyen éjszaka. Ő pedig anyja tanítását igyekszik hajtogatni a megzavarodott fejében. Egy kicsit vacog, mikor az egekig csapnak a lángok, ezt nem is érti, s kitekeri a nyakát, hogy ne lássa annak a legénynek az arcát, a szemét, a vállát, a karját. De látja. Ha elfordul is. S mire az mögé lép, s megáll tőle tisztes távolságra, de amitől mégis elsápadnak az élesnyelvűek és a menyecskék, már csak azon fohászkodik, hogy ez a legrövidebb éjszaka az örökkévalóságig tartson. Így, az ég és föld között.

Szent Iván-éjkor este mindig óriási máglyát raknak, most is így lesz, repkednek ám a copfok! S mesél ilyenkor cifra történeteket az öreganyja, ha hozzábújik, kezét csókolgatja, s mesére unszolja! Azt különösen szereti, ha még másik vénasszonyokkal súg-búg a nagyanyja, ezek az édes fekete varjak olyan históriákat bírnak előhozni, amitől lúdbőrzik a háta! Szörnyűséges szerelmi történeteket kombinálnak elő a múltból, pletykálnak úgy, hogy vére hull, kire szavaikat szórják, de olykor a vásári ponyváknál is szebbeket tudnak.

Szokatlan hőségben teltek a napok, az esti enyhületben fellobbanó máglyánál ott lelkesedik a falu apraja-nagyja. Így szokás, nem marad el senki róla. A legrövidebb éjszakát még rövidebbre világítják. A gyerekek ugrabugrálnak, a férfiak erősnek érzik magukat, s a fiatalasszonyok válláról lejjebb csúszik az ing. Ez ilyen éjszaka. Ő pedig anyja tanítását igyekszik hajtogatni a megzavarodott fejében. Egy kicsit vacog, mikor az egekig csapnak a lángok, ezt nem is érti, s kitekeri a nyakát, hogy ne lássa annak a legénynek az arcát, a szemét, a vállát, a karját. De látja. Ha elfordul is. S mire az mögé lép, s megáll tőle tisztes távolságra, de amitől mégis elsápadnak az élesnyelvűek és a menyecskék, már csak azon fohászkodik, hogy ez a legrövidebb éjszaka az örökkévalóságig tartson. Így, az ég és föld között.

Szent Iván-éjkor este mindig óriási máglyát raknak, most is így lesz, repkednek ám a copfok! S mesél ilyenkor cifra történeteket az öreganyja, ha hozzábújik, kezét csókolgatja, s mesére unszolja! Azt különösen szereti, ha még másik vénasszonyokkal súg-búg a nagyanyja, ezek az édes fekete varjak olyan históriákat bírnak előhozni, amitől lúdbőrzik a háta! Szörnyűséges szerelmi történeteket kombinálnak elő a múltból, pletykálnak úgy, hogy vére hull, kire szavaikat szórják, de olykor a vásári ponyváknál is szebbeket tudnak.

Szokatlan hőségben teltek a napok, az esti enyhületben fellobbanó máglyánál ott lelkesedik a falu apraja-nagyja. Így szokás, nem marad el senki róla. A legrövidebb éjszakát még rövidebbre világítják. A gyerekek ugrabugrálnak, a férfiak erősnek érzik magukat, s a fiatalasszonyok válláról lejjebb csúszik az ing. Ez ilyen éjszaka. Ő pedig anyja tanítását igyekszik hajtogatni a megzavarodott fejében. Egy kicsit vacog, mikor az egekig csapnak a lángok, ezt nem is érti, s kitekeri a nyakát, hogy ne lássa annak a legénynek az arcát, a szemét, a vállát, a karját. De látja. Ha elfordul is. S mire az mögé lép, s megáll tőle tisztes távolságra, de amitől mégis elsápadnak az élesnyelvűek és a menyecskék, már csak azon fohászkodik, hogy ez a legrövidebb éjszaka az örökkévalóságig tartson. Így, az ég és föld között.

Szokatlan hőségben teltek a napok, az esti enyhületben fellobbanó máglyánál ott lelkesedik a falu apraja-nagyja. Így szokás, nem marad el senki róla. A legrövidebb éjszakát még rövidebbre világítják. A gyerekek ugrabugrálnak, a férfiak erősnek érzik magukat, s a fiatalasszonyok válláról lejjebb csúszik az ing. Ez ilyen éjszaka. Ő pedig anyja tanítását igyekszik hajtogatni a megzavarodott fejében. Egy kicsit vacog, mikor az egekig csapnak a lángok, ezt nem is érti, s kitekeri a nyakát, hogy ne lássa annak a legénynek az arcát, a szemét, a vállát, a karját. De látja. Ha elfordul is. S mire az mögé lép, s megáll tőle tisztes távolságra, de amitől mégis elsápadnak az élesnyelvűek és a menyecskék, már csak azon fohászkodik, hogy ez a legrövidebb éjszaka az örökkévalóságig tartson. Így, az ég és föld között.

Szokatlan hőségben teltek a napok, az esti enyhületben fellobbanó máglyánál ott lelkesedik a falu apraja-nagyja. Így szokás, nem marad el senki róla. A legrövidebb éjszakát még rövidebbre világítják. A gyerekek ugrabugrálnak, a férfiak erősnek érzik magukat, s a fiatalasszonyok válláról lejjebb csúszik az ing. Ez ilyen éjszaka. Ő pedig anyja tanítását igyekszik hajtogatni a megzavarodott fejében. Egy kicsit vacog, mikor az egekig csapnak a lángok, ezt nem is érti, s kitekeri a nyakát, hogy ne lássa annak a legénynek az arcát, a szemét, a vállát, a karját. De látja. Ha elfordul is. S mire az mögé lép, s megáll tőle tisztes távolságra, de amitől mégis elsápadnak az élesnyelvűek és a menyecskék, már csak azon fohászkodik, hogy ez a legrövidebb éjszaka az örökkévalóságig tartson. Így, az ég és föld között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!