Hétvége

2007.04.14. 02:26

A legmagyarabb Habsburg emlékére

Mezőfalva eredetével kapcsolatban Újszállás neve is elhangzott korábban. A felvetés alapja, hogy a középkori Magyarország egyik Újszállás nevű telepü ...

Szabó Szabolcs

Mezőfalva eredetével kapcsolatban Újszállás neve is elhangzott korábban. A felvetés alapja, hogy a középkori Magyarország egyik Újszállás nevű települése a térségben volt. A mai község azonban nem őriz semmilyen tárgyi emléket Újszállásról.

Hercegfalva 1811-ben új alapokra épült - a földrajzi nevet Dréta Antal zirci apát adományozta a településnek, amelynek alapítása az ország akkori nádorának, Habsburg József Antal főhercegnek köszönhető. Hozzá kapcsolódóan viselte több mint egy évszázadon keresztül a Hercegfalva nevet.

Az osztrák és spanyol szülőktől származó, Firenzében született József nádor munkássága a mai kor embere számára is irányadó lehet. Számos nemes ügyet támogatott. A reformkori Magyarországon ő alapította a Pesti Városi Szépítő Egyletet, a Vakok Intézetét, az ipari tanodát, lerakra a katonatisztképző alapjait, szorgalmazta a Nemzeti Könyvtár (a későbbi Széchenyi Könyvtár megalapítását), a vasútépítést, a Városliget kialakítását. A magyar rendek 1796. november 12-én Magyarország nádorává választották, amely tisztséget aztán ötvenegy esztendőn keresztül, haláláig viselte.

A mezőfalviak meggyőződése: Kossuth és Széchenyi mellett József nádor is a reformkor meghatározó személyisége volt, bár az ő nevét hajlamos az utókor palástolni, ezért érezhetjük, hogy tettei egyre inkább fakulnak - holott a legmagyarabb Habsburgként emlegetik.

Mezőfalva missziója a főherceg emlékének őrzése. A községalapítás 190. évfordulóján, 2001-ben aláírásgyűjtés is indult a faluban, a kezdeményezők szerették volna, ha Mezőfalva visszakapja a Hercegfalva nevet, amely kulturális örökségük megbecsülendő része. A törekvés sikertelen volt. Ám ez nem csorbította a József nádor legendát, amely tovább él a faluban. A tiszteletet jelképezi a nádor mellszobra, amely a falualapítás 190. évfordulója óta áll a főtéren. A mezőfalviak azóta ünnepi héttel tisztelegnek a magyarbarát főherceg előtt minden tavasszal. Az idei József nádor hét kedden kezdődött koszorúzással, majd a másnapi játszóház után stílusosan Hercegfalva nevének történetét elevenítették fel a helybéliek. Kulturális est, nemzetiségi nap, ma József nádor kupa teremfoci, vasárnap asztalitenisz torna szerepel a kínálatban. Mindazoknak pedig, akik ma estére még nem terveztek programot maguknak ajánlom a Mezőfalvi Nőikar jubileumi hangversenyét, amely a katolikus templomban este hat órakor kezdődik. A kórus alkalmasabb időpontot nem is találhatott volna alapításának tizedik évfordulójának megünneplésére, mint amikor a magyar kultúra ápolásával és megőrzésével olyan sokat törődő nádorra emlékeznek, akinek lakóhelyük születését köszönhetik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik