Ilmár volt a régi neve

ápszentmiklóson jártunk, és nagyon nehéz hihetően fogalmazni arról, amit ott tapasztaltunk.

Mintha ez a Sokorómenti kis falu ezer lakosával és másfél utcájával nem Magyarországon lenne, hanem egy másik világon.

Takaros a község, kevés az új ház, de a régiek is szépen rendben tartottak. Gondozott sövények, frissen kaszált fű az árokparton. Használt, de rendszeresen javított aszfalt az úttesten.

S mosolygó asszony a polgármesteri hivatal egyik irodájában. Megbocsátón mosolygó, mert az elmúlt napokban egymásnak adták itt a kilincset a tévéállomások és a tudósítók. Kedden költözött ide ugyanis a (korábban) dunaújvárosi Horváth-család, mind a nyolc gyerekkel, elnyervén a település által kiírt pályázatot: családi házat egy ötödikes gyerekért.

Úgy volt, hogy ősztől be kell zárni a tápszentmiklósi iskolát, mert a 2007-2008-as tanév ötödik osztályában még a szomszédos három községgel tervbevett iskola-egyesítés után sem tudták volna kiállítani az előírt tizennyolc fős osztálylétszámot.

Márpedig, ha nincs iskola, akkor elköltöznek a fiatalok, akiket amúgy is erősen vonz a közeli nagyváros, Győr, remek iskoláival, jó szolgáltatásaival, kitűnő szórakozási, művelődési, közlekedési lehetőségeivel. Hiszen a falu munkabíró embereinek többsége a megyeszékhelyen keresi kenyerét: Tápszentmiklóson nincs munkanélküli.

Ahol nagy a szükség, ott közel a segítség - s lám, Kovács József polgármesternek a legnagyobb szorongattatásban támadt egy ötlete.

Az ötvenkét éves, negyedik faluvezetői ciklusát töltő, vasúti technikusból polgármesterré választott férfi előbb csak szűk baráti körben merte elmondani gondolatát: újítsanak fel egy üresen álló bérlakást (tulajdonképpen: családi házat), és írjanak ki rá pályázatot, költözzön abba egy család az albérletben sínylődésből, s legyen közöttük egy ötödikes korú gyerek.

- Valószínűleg csak az irántam érzett tiszteletből nem söpörték le rögtön az asztalról ezt a tervet - magyarázza a csendes polgármester. Csak percekkel később döbbenünk rá, mi a szokatlan a beszédében: sem ő, sem más nem használ ott politikai zsargont, nincs pártozás, gyalázkodás.

A község utolsó szabad négymillió forintjából újítottak fel egy megürült kis házat - és százharmincnyolcan jelentkeztek a tévékben bejelentett pályázatra. Tíz családot soroltak az élre, s a képviselőkből alakult bizottság lelkiismeretesen végiglátogatta mind a tízet.

- Hihetetlen, milyen körülmények között élnek kisgyerekes családok Magyarországon, a XXI. században! - jegyzi meg Kovács József.

A képviselőtestület úgy döntött tehát, hogy nem hagyják abba akciójukat: valahonnan kiszorítanak még egy kis pénzt, felújítanak egy újabb házat, és a jövő hónapban már költözik is hozzájuk egy százhalombattai család, három gyerekkel!

Mondom, más világ.

Tápszentmiklóst a XIII. században említi először egy oklevél, tudjuk meg a fiatal iskolaigazgatótól, Pőcze Sándortól. A község eredeti neve Ilmár volt, ami középkori magyar szó, mára kihalt, és szolgát jelentett. Szívesen szabadultak meg tőle, Szent Miklós nevét felvéve, s mert ilyenből van sok, a szomszédos Táp nevével egészítették ki. Enyingi Török Bálint és a pannonhalmi bencés szerzetesek birtoka volt ez a vidék, sok gabonát, szőlőt termelnek erre.

A jó direktor, kitől sok mindent tanultunk rövid idő alatt (még azt is, hogy mi a böszme : fonalsodráshoz való állvány), persze örül a szép eredményekkel bíró iskola megmenekülésének. Akár diákjai. Horváthék gyerekeit olyan szeretethullám fogadta az iskolában, ami még érkezésünkkor sem csitult el. A harmadikos Zsanettet például négyen, nővérét, Veronikát hárman kísérgették kézenfogva, hajukat simogatva új barátnőik közül.

Megint mondom: más világ...

Horváth Pétert kapálás közben találtuk saját kertjében. Illetve - még nem egészen az övé. A faluval kötött szerződés szerint két évig nem fizetnek bérleti díjat a házért, ám kötelező előtakarékosságként havi huszonötezret tesznek be egy számlára, ami két év múlva önrészként működik majd, ha meg akarják venni a házat.

Jel talán: az öthónapos Ákos érkezésük napján félig felállt a kiságyban. Ricsit el sem lehetett vonszolni a községtől kapott számítógép mellől, édesanyjuk a falubeli asztalostól ingyen kapott két ágynak és a külön rájuk szabott, tízszemélyes étkezőasztalnak örvendett (először tudtak leülni együtt ebédelni!), s a háziorvos ajándékozta gáztűzhellyel sem tudott betelni. Péter gazda pedig azon hitetlenkedett, hogy a szomszéd faluból értesítette egy özvegyasszony: férje halála óta használatlanul áll a garázsban a negyvenezer kilométert futott Skoda, jöjjenek érte, övék a kocsi...

Mondjam-e még, hogy más világ?

Azért az újvárosiak sem maradtak szégyenben: kézbesíthettük egy olvasónk ajándékát, sok használt, de csinos ruhácskát, ágyneműt - jobbkor nem is érkezhetett volna.

Úgy tűnik, Tápszentmiklós elindított valamit. Sorra-rendre hívják a polgármestert kollégái az ország minden részéből, érdeklődve az iskolamentő-családmentő akció részleteiről. Legutóbb a Fejér megyei Tordasról telefonáltak. Nagy, tiszta lélegzettel jöttünk el a pillanatnyilag legnevezetesebb magyar faluból.

Mintha ez a Sokorómenti kis falu ezer lakosával és másfél utcájával nem Magyarországon lenne, hanem egy másik világon.

Takaros a község, kevés az új ház, de a régiek is szépen rendben tartottak. Gondozott sövények, frissen kaszált fű az árokparton. Használt, de rendszeresen javított aszfalt az úttesten.

S mosolygó asszony a polgármesteri hivatal egyik irodájában. Megbocsátón mosolygó, mert az elmúlt napokban egymásnak adták itt a kilincset a tévéállomások és a tudósítók. Kedden költözött ide ugyanis a (korábban) dunaújvárosi Horváth-család, mind a nyolc gyerekkel, elnyervén a település által kiírt pályázatot: családi házat egy ötödikes gyerekért.

Úgy volt, hogy ősztől be kell zárni a tápszentmiklósi iskolát, mert a 2007-2008-as tanév ötödik osztályában még a szomszédos három községgel tervbevett iskola-egyesítés után sem tudták volna kiállítani az előírt tizennyolc fős osztálylétszámot.

Márpedig, ha nincs iskola, akkor elköltöznek a fiatalok, akiket amúgy is erősen vonz a közeli nagyváros, Győr, remek iskoláival, jó szolgáltatásaival, kitűnő szórakozási, művelődési, közlekedési lehetőségeivel. Hiszen a falu munkabíró embereinek többsége a megyeszékhelyen keresi kenyerét: Tápszentmiklóson nincs munkanélküli.

Ahol nagy a szükség, ott közel a segítség - s lám, Kovács József polgármesternek a legnagyobb szorongattatásban támadt egy ötlete.

Az ötvenkét éves, negyedik faluvezetői ciklusát töltő, vasúti technikusból polgármesterré választott férfi előbb csak szűk baráti körben merte elmondani gondolatát: újítsanak fel egy üresen álló bérlakást (tulajdonképpen: családi házat), és írjanak ki rá pályázatot, költözzön abba egy család az albérletben sínylődésből, s legyen közöttük egy ötödikes korú gyerek.

- Valószínűleg csak az irántam érzett tiszteletből nem söpörték le rögtön az asztalról ezt a tervet - magyarázza a csendes polgármester. Csak percekkel később döbbenünk rá, mi a szokatlan a beszédében: sem ő, sem más nem használ ott politikai zsargont, nincs pártozás, gyalázkodás.

A község utolsó szabad négymillió forintjából újítottak fel egy megürült kis házat - és százharmincnyolcan jelentkeztek a tévékben bejelentett pályázatra. Tíz családot soroltak az élre, s a képviselőkből alakult bizottság lelkiismeretesen végiglátogatta mind a tízet.

- Hihetetlen, milyen körülmények között élnek kisgyerekes családok Magyarországon, a XXI. században! - jegyzi meg Kovács József.

A képviselőtestület úgy döntött tehát, hogy nem hagyják abba akciójukat: valahonnan kiszorítanak még egy kis pénzt, felújítanak egy újabb házat, és a jövő hónapban már költözik is hozzájuk egy százhalombattai család, három gyerekkel!

Mondom, más világ.

Tápszentmiklóst a XIII. században említi először egy oklevél, tudjuk meg a fiatal iskolaigazgatótól, Pőcze Sándortól. A község eredeti neve Ilmár volt, ami középkori magyar szó, mára kihalt, és szolgát jelentett. Szívesen szabadultak meg tőle, Szent Miklós nevét felvéve, s mert ilyenből van sok, a szomszédos Táp nevével egészítették ki. Enyingi Török Bálint és a pannonhalmi bencés szerzetesek birtoka volt ez a vidék, sok gabonát, szőlőt termelnek erre.

A jó direktor, kitől sok mindent tanultunk rövid idő alatt (még azt is, hogy mi a böszme : fonalsodráshoz való állvány), persze örül a szép eredményekkel bíró iskola megmenekülésének. Akár diákjai. Horváthék gyerekeit olyan szeretethullám fogadta az iskolában, ami még érkezésünkkor sem csitult el. A harmadikos Zsanettet például négyen, nővérét, Veronikát hárman kísérgették kézenfogva, hajukat simogatva új barátnőik közül.

Megint mondom: más világ...

Horváth Pétert kapálás közben találtuk saját kertjében. Illetve - még nem egészen az övé. A faluval kötött szerződés szerint két évig nem fizetnek bérleti díjat a házért, ám kötelező előtakarékosságként havi huszonötezret tesznek be egy számlára, ami két év múlva önrészként működik majd, ha meg akarják venni a házat.

Jel talán: az öthónapos Ákos érkezésük napján félig felállt a kiságyban. Ricsit el sem lehetett vonszolni a községtől kapott számítógép mellől, édesanyjuk a falubeli asztalostól ingyen kapott két ágynak és a külön rájuk szabott, tízszemélyes étkezőasztalnak örvendett (először tudtak leülni együtt ebédelni!), s a háziorvos ajándékozta gáztűzhellyel sem tudott betelni. Péter gazda pedig azon hitetlenkedett, hogy a szomszéd faluból értesítette egy özvegyasszony: férje halála óta használatlanul áll a garázsban a negyvenezer kilométert futott Skoda, jöjjenek érte, övék a kocsi...

Mondjam-e még, hogy más világ?

Azért az újvárosiak sem maradtak szégyenben: kézbesíthettük egy olvasónk ajándékát, sok használt, de csinos ruhácskát, ágyneműt - jobbkor nem is érkezhetett volna.

Úgy tűnik, Tápszentmiklós elindított valamit. Sorra-rendre hívják a polgármestert kollégái az ország minden részéből, érdeklődve az iskolamentő-családmentő akció részleteiről. Legutóbb a Fejér megyei Tordasról telefonáltak. Nagy, tiszta lélegzettel jöttünk el a pillanatnyilag legnevezetesebb magyar faluból.

Mintha ez a Sokorómenti kis falu ezer lakosával és másfél utcájával nem Magyarországon lenne, hanem egy másik világon.

Takaros a község, kevés az új ház, de a régiek is szépen rendben tartottak. Gondozott sövények, frissen kaszált fű az árokparton. Használt, de rendszeresen javított aszfalt az úttesten.

S mosolygó asszony a polgármesteri hivatal egyik irodájában. Megbocsátón mosolygó, mert az elmúlt napokban egymásnak adták itt a kilincset a tévéállomások és a tudósítók. Kedden költözött ide ugyanis a (korábban) dunaújvárosi Horváth-család, mind a nyolc gyerekkel, elnyervén a település által kiírt pályázatot: családi házat egy ötödikes gyerekért.

Úgy volt, hogy ősztől be kell zárni a tápszentmiklósi iskolát, mert a 2007-2008-as tanév ötödik osztályában még a szomszédos három községgel tervbevett iskola-egyesítés után sem tudták volna kiállítani az előírt tizennyolc fős osztálylétszámot.

Márpedig, ha nincs iskola, akkor elköltöznek a fiatalok, akiket amúgy is erősen vonz a közeli nagyváros, Győr, remek iskoláival, jó szolgáltatásaival, kitűnő szórakozási, művelődési, közlekedési lehetőségeivel. Hiszen a falu munkabíró embereinek többsége a megyeszékhelyen keresi kenyerét: Tápszentmiklóson nincs munkanélküli.

Ahol nagy a szükség, ott közel a segítség - s lám, Kovács József polgármesternek a legnagyobb szorongattatásban támadt egy ötlete.

Az ötvenkét éves, negyedik faluvezetői ciklusát töltő, vasúti technikusból polgármesterré választott férfi előbb csak szűk baráti körben merte elmondani gondolatát: újítsanak fel egy üresen álló bérlakást (tulajdonképpen: családi házat), és írjanak ki rá pályázatot, költözzön abba egy család az albérletben sínylődésből, s legyen közöttük egy ötödikes korú gyerek.

- Valószínűleg csak az irántam érzett tiszteletből nem söpörték le rögtön az asztalról ezt a tervet - magyarázza a csendes polgármester. Csak percekkel később döbbenünk rá, mi a szokatlan a beszédében: sem ő, sem más nem használ ott politikai zsargont, nincs pártozás, gyalázkodás.

A község utolsó szabad négymillió forintjából újítottak fel egy megürült kis házat - és százharmincnyolcan jelentkeztek a tévékben bejelentett pályázatra. Tíz családot soroltak az élre, s a képviselőkből alakult bizottság lelkiismeretesen végiglátogatta mind a tízet.

- Hihetetlen, milyen körülmények között élnek kisgyerekes családok Magyarországon, a XXI. században! - jegyzi meg Kovács József.

A képviselőtestület úgy döntött tehát, hogy nem hagyják abba akciójukat: valahonnan kiszorítanak még egy kis pénzt, felújítanak egy újabb házat, és a jövő hónapban már költözik is hozzájuk egy százhalombattai család, három gyerekkel!

Mondom, más világ.

Tápszentmiklóst a XIII. században említi először egy oklevél, tudjuk meg a fiatal iskolaigazgatótól, Pőcze Sándortól. A község eredeti neve Ilmár volt, ami középkori magyar szó, mára kihalt, és szolgát jelentett. Szívesen szabadultak meg tőle, Szent Miklós nevét felvéve, s mert ilyenből van sok, a szomszédos Táp nevével egészítették ki. Enyingi Török Bálint és a pannonhalmi bencés szerzetesek birtoka volt ez a vidék, sok gabonát, szőlőt termelnek erre.

A jó direktor, kitől sok mindent tanultunk rövid idő alatt (még azt is, hogy mi a böszme : fonalsodráshoz való állvány), persze örül a szép eredményekkel bíró iskola megmenekülésének. Akár diákjai. Horváthék gyerekeit olyan szeretethullám fogadta az iskolában, ami még érkezésünkkor sem csitult el. A harmadikos Zsanettet például négyen, nővérét, Veronikát hárman kísérgették kézenfogva, hajukat simogatva új barátnőik közül.

Megint mondom: más világ...

Horváth Pétert kapálás közben találtuk saját kertjében. Illetve - még nem egészen az övé. A faluval kötött szerződés szerint két évig nem fizetnek bérleti díjat a házért, ám kötelező előtakarékosságként havi huszonötezret tesznek be egy számlára, ami két év múlva önrészként működik majd, ha meg akarják venni a házat.

Jel talán: az öthónapos Ákos érkezésük napján félig felállt a kiságyban. Ricsit el sem lehetett vonszolni a községtől kapott számítógép mellől, édesanyjuk a falubeli asztalostól ingyen kapott két ágynak és a külön rájuk szabott, tízszemélyes étkezőasztalnak örvendett (először tudtak leülni együtt ebédelni!), s a háziorvos ajándékozta gáztűzhellyel sem tudott betelni. Péter gazda pedig azon hitetlenkedett, hogy a szomszéd faluból értesítette egy özvegyasszony: férje halála óta használatlanul áll a garázsban a negyvenezer kilométert futott Skoda, jöjjenek érte, övék a kocsi...

Mondjam-e még, hogy más világ?

Azért az újvárosiak sem maradtak szégyenben: kézbesíthettük egy olvasónk ajándékát, sok használt, de csinos ruhácskát, ágyneműt - jobbkor nem is érkezhetett volna.

Úgy tűnik, Tápszentmiklós elindított valamit. Sorra-rendre hívják a polgármestert kollégái az ország minden részéből, érdeklődve az iskolamentő-családmentő akció részleteiről. Legutóbb a Fejér megyei Tordasról telefonáltak. Nagy, tiszta lélegzettel jöttünk el a pillanatnyilag legnevezetesebb magyar faluból.

Takaros a község, kevés az új ház, de a régiek is szépen rendben tartottak. Gondozott sövények, frissen kaszált fű az árokparton. Használt, de rendszeresen javított aszfalt az úttesten.

S mosolygó asszony a polgármesteri hivatal egyik irodájában. Megbocsátón mosolygó, mert az elmúlt napokban egymásnak adták itt a kilincset a tévéállomások és a tudósítók. Kedden költözött ide ugyanis a (korábban) dunaújvárosi Horváth-család, mind a nyolc gyerekkel, elnyervén a település által kiírt pályázatot: családi házat egy ötödikes gyerekért.

Úgy volt, hogy ősztől be kell zárni a tápszentmiklósi iskolát, mert a 2007-2008-as tanév ötödik osztályában még a szomszédos három községgel tervbevett iskola-egyesítés után sem tudták volna kiállítani az előírt tizennyolc fős osztálylétszámot.

Márpedig, ha nincs iskola, akkor elköltöznek a fiatalok, akiket amúgy is erősen vonz a közeli nagyváros, Győr, remek iskoláival, jó szolgáltatásaival, kitűnő szórakozási, művelődési, közlekedési lehetőségeivel. Hiszen a falu munkabíró embereinek többsége a megyeszékhelyen keresi kenyerét: Tápszentmiklóson nincs munkanélküli.

Ahol nagy a szükség, ott közel a segítség - s lám, Kovács József polgármesternek a legnagyobb szorongattatásban támadt egy ötlete.

Az ötvenkét éves, negyedik faluvezetői ciklusát töltő, vasúti technikusból polgármesterré választott férfi előbb csak szűk baráti körben merte elmondani gondolatát: újítsanak fel egy üresen álló bérlakást (tulajdonképpen: családi házat), és írjanak ki rá pályázatot, költözzön abba egy család az albérletben sínylődésből, s legyen közöttük egy ötödikes korú gyerek.

- Valószínűleg csak az irántam érzett tiszteletből nem söpörték le rögtön az asztalról ezt a tervet - magyarázza a csendes polgármester. Csak percekkel később döbbenünk rá, mi a szokatlan a beszédében: sem ő, sem más nem használ ott politikai zsargont, nincs pártozás, gyalázkodás.

A község utolsó szabad négymillió forintjából újítottak fel egy megürült kis házat - és százharmincnyolcan jelentkeztek a tévékben bejelentett pályázatra. Tíz családot soroltak az élre, s a képviselőkből alakult bizottság lelkiismeretesen végiglátogatta mind a tízet.

- Hihetetlen, milyen körülmények között élnek kisgyerekes családok Magyarországon, a XXI. században! - jegyzi meg Kovács József.

A képviselőtestület úgy döntött tehát, hogy nem hagyják abba akciójukat: valahonnan kiszorítanak még egy kis pénzt, felújítanak egy újabb házat, és a jövő hónapban már költözik is hozzájuk egy százhalombattai család, három gyerekkel!

Mondom, más világ.

Tápszentmiklóst a XIII. században említi először egy oklevél, tudjuk meg a fiatal iskolaigazgatótól, Pőcze Sándortól. A község eredeti neve Ilmár volt, ami középkori magyar szó, mára kihalt, és szolgát jelentett. Szívesen szabadultak meg tőle, Szent Miklós nevét felvéve, s mert ilyenből van sok, a szomszédos Táp nevével egészítették ki. Enyingi Török Bálint és a pannonhalmi bencés szerzetesek birtoka volt ez a vidék, sok gabonát, szőlőt termelnek erre.

A jó direktor, kitől sok mindent tanultunk rövid idő alatt (még azt is, hogy mi a böszme : fonalsodráshoz való állvány), persze örül a szép eredményekkel bíró iskola megmenekülésének. Akár diákjai. Horváthék gyerekeit olyan szeretethullám fogadta az iskolában, ami még érkezésünkkor sem csitult el. A harmadikos Zsanettet például négyen, nővérét, Veronikát hárman kísérgették kézenfogva, hajukat simogatva új barátnőik közül.

Megint mondom: más világ...

Horváth Pétert kapálás közben találtuk saját kertjében. Illetve - még nem egészen az övé. A faluval kötött szerződés szerint két évig nem fizetnek bérleti díjat a házért, ám kötelező előtakarékosságként havi huszonötezret tesznek be egy számlára, ami két év múlva önrészként működik majd, ha meg akarják venni a házat.

Jel talán: az öthónapos Ákos érkezésük napján félig felállt a kiságyban. Ricsit el sem lehetett vonszolni a községtől kapott számítógép mellől, édesanyjuk a falubeli asztalostól ingyen kapott két ágynak és a külön rájuk szabott, tízszemélyes étkezőasztalnak örvendett (először tudtak leülni együtt ebédelni!), s a háziorvos ajándékozta gáztűzhellyel sem tudott betelni. Péter gazda pedig azon hitetlenkedett, hogy a szomszéd faluból értesítette egy özvegyasszony: férje halála óta használatlanul áll a garázsban a negyvenezer kilométert futott Skoda, jöjjenek érte, övék a kocsi...

Mondjam-e még, hogy más világ?

Azért az újvárosiak sem maradtak szégyenben: kézbesíthettük egy olvasónk ajándékát