Egy lépéssel a jóság felé

Amikor felkeltem, s kiléptem az ajtón, furcsa érzésem támadt. Szemem egy szegényes külsejű emberen akadt meg, aki fázósan húzta össze a kabátját. Arcomba csapott a hideg szél. Arra gondoltam, milyen jó is lesz meginni egy csésze forró teát. Mentem haza, a téliesen hideg és sötét, sivár utcán. Sapkámat húzgálta a szél, mintha csak azt mondaná:

- Erre gyere!

A házunk kétszáz méterre volt barátom házától, akitől épp jöttem. Az éjszakát náluk töltöttem, mert szüleim elmentek dolgozni. Mikor megláttam a házunkat, arra gondoltam, bárcsak esne a hó. Eszembe jutott, hogy tavaly hóembert építettem apuval a kertben. Mikor hazaérkeztem, jó érzés járt át, az otthon melege. Főztem egy bögre teát, s a tévé elé ülve iszogattam. Délben apu hazajött, ebédelt. Gyorsan evett, mert rohannia kellett egy megbeszélésre. Én lassan nyammogtam, nem kellett sietnem, ráadásul ez volt a kedvencem: túrós palacsinta.

Bekapcsoltam a rádiót, s hallottam, hogy esni fog a hó. Arra gondoltam, milyen szörnyű lenne, ha akár egy órát is az utcán kellene töltenem. Ekkor villant az agyamba, vajon mit csinálhat a koldus a hidegben, egyedül. Elhessegettem a gondolatot, mert eszembe juott, hogy nincs kész a téli szünetre feladott házim. A leckeírás lekötött két órára, de legalább nem halasztottam későbbre.

Besötétedett, esni kezdett a hó. Egy hirtelen gondolattól vezetve felkaptam a kabátom, elvettem egy pokrócot, amit úgysem keresnének a szüleim, csináltam egy szendvicset, s kirohantam a házból. Egyenesen a koldushoz mentem, aki még mindig ott kucorgott egy kerítés mellett. Éppen aludt. Ráterítettem átfagyott testére a pokrócot, s mellé tettem a szendvicset. A kolbász illatától éledezni kezdett. Hazaindultam. Mikor hátranéztem, melegség töltötte el a szívem. Mohón falta a szendvicset, s boldogság áradt a szeméből.

Karácsonykor arra gondoltam, tettem egy lépést a jóság felé, segítettem valakinek, aki rászorult. Ha mindenki tenne valamit a szegényekért, én lennék a legboldogabb ember a világon.

(A szerző szintén diák.)

- Erre gyere!

A házunk kétszáz méterre volt barátom házától, akitől épp jöttem. Az éjszakát náluk töltöttem, mert szüleim elmentek dolgozni. Mikor megláttam a házunkat, arra gondoltam, bárcsak esne a hó. Eszembe jutott, hogy tavaly hóembert építettem apuval a kertben. Mikor hazaérkeztem, jó érzés járt át, az otthon melege. Főztem egy bögre teát, s a tévé elé ülve iszogattam. Délben apu hazajött, ebédelt. Gyorsan evett, mert rohannia kellett egy megbeszélésre. Én lassan nyammogtam, nem kellett sietnem, ráadásul ez volt a kedvencem: túrós palacsinta.

Bekapcsoltam a rádiót, s hallottam, hogy esni fog a hó. Arra gondoltam, milyen szörnyű lenne, ha akár egy órát is az utcán kellene töltenem. Ekkor villant az agyamba, vajon mit csinálhat a koldus a hidegben, egyedül. Elhessegettem a gondolatot, mert eszembe juott, hogy nincs kész a téli szünetre feladott házim. A leckeírás lekötött két órára, de legalább nem halasztottam későbbre.

Besötétedett, esni kezdett a hó. Egy hirtelen gondolattól vezetve felkaptam a kabátom, elvettem egy pokrócot, amit úgysem keresnének a szüleim, csináltam egy szendvicset, s kirohantam a házból. Egyenesen a koldushoz mentem, aki még mindig ott kucorgott egy kerítés mellett. Éppen aludt. Ráterítettem átfagyott testére a pokrócot, s mellé tettem a szendvicset. A kolbász illatától éledezni kezdett. Hazaindultam. Mikor hátranéztem, melegség töltötte el a szívem. Mohón falta a szendvicset, s boldogság áradt a szeméből.

Karácsonykor arra gondoltam, tettem egy lépést a jóság felé, segítettem valakinek, aki rászorult. Ha mindenki tenne valamit a szegényekért, én lennék a legboldogabb ember a világon.

(A szerző szintén diák.)

- Erre gyere!

A házunk kétszáz méterre volt barátom házától, akitől épp jöttem. Az éjszakát náluk töltöttem, mert szüleim elmentek dolgozni. Mikor megláttam a házunkat, arra gondoltam, bárcsak esne a hó. Eszembe jutott, hogy tavaly hóembert építettem apuval a kertben. Mikor hazaérkeztem, jó érzés járt át, az otthon melege. Főztem egy bögre teát, s a tévé elé ülve iszogattam. Délben apu hazajött, ebédelt. Gyorsan evett, mert rohannia kellett egy megbeszélésre. Én lassan nyammogtam, nem kellett sietnem, ráadásul ez volt a kedvencem: túrós palacsinta.

Bekapcsoltam a rádiót, s hallottam, hogy esni fog a hó. Arra gondoltam, milyen szörnyű lenne, ha akár egy órát is az utcán kellene töltenem. Ekkor villant az agyamba, vajon mit csinálhat a koldus a hidegben, egyedül. Elhessegettem a gondolatot, mert eszembe juott, hogy nincs kész a téli szünetre feladott házim. A leckeírás lekötött két órára, de legalább nem halasztottam későbbre.

Besötétedett, esni kezdett a hó. Egy hirtelen gondolattól vezetve felkaptam a kabátom, elvettem egy pokrócot, amit úgysem keresnének a szüleim, csináltam egy szendvicset, s kirohantam a házból. Egyenesen a koldushoz mentem, aki még mindig ott kucorgott egy kerítés mellett. Éppen aludt. Ráterítettem átfagyott testére a pokrócot, s mellé tettem a szendvicset. A kolbász illatától éledezni kezdett. Hazaindultam. Mikor hátranéztem, melegség töltötte el a szívem. Mohón falta a szendvicset, s boldogság áradt a szeméből.

Karácsonykor arra gondoltam, tettem egy lépést a jóság felé, segítettem valakinek, aki rászorult. Ha mindenki tenne valamit a szegényekért, én lennék a legboldogabb ember a világon.

(A szerző szintén diák.)

A házunk kétszáz méterre volt barátom házától, akitől épp jöttem. Az éjszakát náluk töltöttem, mert szüleim elmentek dolgozni. Mikor megláttam a házunkat, arra gondoltam, bárcsak esne a hó. Eszembe jutott, hogy tavaly hóembert építettem apuval a kertben. Mikor hazaérkeztem, jó érzés járt át, az otthon melege. Főztem egy bögre teát, s a tévé elé ülve iszogattam. Délben apu hazajött, ebédelt. Gyorsan evett, mert rohannia kellett egy megbeszélésre. Én lassan nyammogtam, nem kellett sietnem, ráadásul ez volt a kedvencem: túrós palacsinta.

Bekapcsoltam a rádiót, s hallottam, hogy esni fog a hó. Arra gondoltam, milyen szörnyű lenne, ha akár egy órát is az utcán kellene töltenem. Ekkor villant az agyamba, vajon mit csinálhat a koldus a hidegben, egyedül. Elhessegettem a gondolatot, mert eszembe juott, hogy nincs kész a téli szünetre feladott házim. A leckeírás lekötött két órára, de legalább nem halasztottam későbbre.

Besötétedett, esni kezdett a hó. Egy hirtelen gondolattól vezetve felkaptam a kabátom, elvettem egy pokrócot, amit úgysem keresnének a szüleim, csináltam egy szendvicset, s kirohantam a házból. Egyenesen a koldushoz mentem, aki még mindig ott kucorgott egy kerítés mellett. Éppen aludt. Ráterítettem átfagyott testére a pokrócot, s mellé tettem a szendvicset. A kolbász illatától éledezni kezdett. Hazaindultam. Mikor hátranéztem, melegség töltötte el a szívem. Mohón falta a szendvicset, s boldogság áradt a szeméből.

Karácsonykor arra gondoltam, tettem egy lépést a jóság felé, segítettem valakinek, aki rászorult. Ha mindenki tenne valamit a szegényekért, én lennék a legboldogabb ember a világon.

(A szerző szintén diák.)

A házunk kétszáz méterre volt barátom házától, akitől épp jöttem. Az éjszakát náluk töltöttem, mert szüleim elmentek dolgozni. Mikor megláttam a házunkat, arra gondoltam, bárcsak esne a hó. Eszembe jutott, hogy tavaly hóembert építettem apuval a kertben. Mikor hazaérkeztem, jó érzés járt át, az otthon melege. Főztem egy bögre teát, s a tévé elé ülve iszogattam. Délben apu hazajött, ebédelt. Gyorsan evett, mert rohannia kellett egy megbeszélésre. Én lassan nyammogtam, nem kellett sietnem, ráadásul ez volt a kedvencem: túrós palacsinta.

Bekapcsoltam a rádiót, s hallottam, hogy esni fog a hó. Arra gondoltam, milyen szörnyű lenne, ha akár egy órát is az utcán kellene töltenem. Ekkor villant az agyamba, vajon mit csinálhat a koldus a hidegben, egyedül. Elhessegettem a gondolatot, mert eszembe juott, hogy nincs kész a téli szünetre feladott házim. A leckeírás lekötött két órára, de legalább nem halasztottam későbbre.

Besötétedett, esni kezdett a hó. Egy hirtelen gondolattól vezetve felkaptam a kabátom, elvettem egy pokrócot, amit úgysem keresnének a szüleim, csináltam egy szendvicset, s kirohantam a házból. Egyenesen a koldushoz mentem, aki még mindig ott kucorgott egy kerítés mellett. Éppen aludt. Ráterítettem átfagyott testére a pokrócot, s mellé tettem a szendvicset. A kolbász illatától éledezni kezdett. Hazaindultam. Mikor hátranéztem, melegség töltötte el a szívem. Mohón falta a szendvicset, s boldogság áradt a szeméből.

Karácsonykor arra gondoltam, tettem egy lépést a jóság felé, segítettem valakinek, aki rászorult. Ha mindenki tenne valamit a szegényekért, én lennék a legboldogabb ember a világon.

(A szerző szintén diák.)

Bekapcsoltam a rádiót, s hallottam, hogy esni fog a hó. Arra gondoltam, milyen szörnyű lenne, ha akár egy órát is az utcán kellene töltenem. Ekkor villant az agyamba, vajon mit csinálhat a koldus a hidegben, egyedül. Elhessegettem a gondolatot, mert eszembe juott, hogy nincs kész a téli szünetre feladott házim. A leckeírás lekötött két órára, de legalább nem halasztottam későbbre.

Besötétedett, esni kezdett a hó. Egy hirtelen gondolattól vezetve felkaptam a kabátom, elvettem egy pokrócot, amit úgysem keresnének a szüleim, csináltam egy szendvicset, s kirohantam a házból. Egyenesen a koldushoz mentem, aki még mindig ott kucorgott egy kerítés mellett. Éppen aludt. Ráterítettem átfagyott testére a pokrócot, s mellé tettem a szendvicset. A kolbász illatától éledezni kezdett. Hazaindultam. Mikor hátranéztem, melegség töltötte el a szívem. Mohón falta a szendvicset, s boldogság áradt a szeméből.

Karácsonykor arra gondoltam, tettem egy lépést a jóság felé, segítettem valakinek, aki rászorult. Ha mindenki tenne valamit a szegényekért, én lennék a legboldogabb ember a világon.

(A szerző szintén diák.)

Bekapcsoltam a rádiót, s hallottam, hogy esni fog a hó. Arra gondoltam, milyen szörnyű lenne, ha akár egy órát is az utcán kellene töltenem. Ekkor villant az agyamba, vajon mit csinálhat a koldus a hidegben, egyedül. Elhessegettem a gondolatot, mert eszembe juott, hogy nincs kész a téli szünetre feladott házim. A leckeírás lekötött két órára, de legalább nem halasztottam későbbre.

Besötétedett, esni kezdett a hó. Egy hirtelen gondolattól vezetve felkaptam a kabátom, elvettem egy pokrócot, amit úgysem keresnének a szüleim, csináltam egy szendvicset, s kirohantam a házból. Egyenesen a koldushoz mentem, aki még mindig ott kucorgott egy kerítés mellett. Éppen aludt. Ráterítettem átfagyott testére a pokrócot, s mellé tettem a szendvicset. A kolbász illatától éledezni kezdett. Hazaindultam. Mikor hátranéztem, melegség töltötte el a szívem. Mohón falta a szendvicset, s boldogság áradt a szeméből.

Karácsonykor arra gondoltam, tettem egy lépést a jóság felé, segítettem valakinek, aki rászorult. Ha mindenki tenne valamit a szegényekért, én lennék a legboldogabb ember a világon.

(A szerző szintén diák.)

Besötétedett, esni kezdett a hó. Egy hirtelen gondolattól vezetve felkaptam a kabátom, elvettem egy pokrócot, amit úgysem keresnének a szüleim, csináltam egy szendvicset, s kirohantam a házból. Egyenesen a koldushoz mentem, aki még mindig ott kucorgott egy kerítés mellett. Éppen aludt. Ráterítettem átfagyott testére a pokrócot, s mellé tettem a szendvicset. A kolbász illatától éledezni kezdett. Hazaindultam. Mikor hátranéztem, melegség töltötte el a szívem. Mohón falta a szendvicset, s boldogság áradt a szeméből.

Karácsonykor arra gondoltam, tettem egy lépést a jóság felé, segítettem valakinek, aki rászorult. Ha mindenki tenne valamit a szegényekért, én lennék a legboldogabb ember a világon.

(A szerző szintén diák.)

Besötétedett, esni kezdett a hó. Egy hirtelen gondolattól vezetve felkaptam a kabátom, elvettem egy pokrócot, amit úgysem keresnének a szüleim, csináltam egy szendvicset, s kirohantam a házból. Egyenesen a koldushoz mentem, aki még mindig ott kucorgott egy kerítés mellett. Éppen aludt. Ráterítettem átfagyott testére a pokrócot, s mellé tettem a szendvicset. A kolbász illatától éledezni kezdett. Hazaindultam. Mikor hátranéztem, melegség töltötte el a szívem. Mohón falta a szendvicset, s boldogság áradt a szeméből.

Karácsonykor arra gondoltam, tettem egy lépést a jóság felé, segítettem valakinek, aki rászorult. Ha mindenki tenne valamit a szegényekért, én lennék a legboldogabb ember a világon.

(A szerző szintén diák.)

Karácsonykor arra gondoltam, tettem egy lépést a jóság felé, segítettem valakinek, aki rászorult. Ha mindenki tenne valamit a szegényekért, én lennék a legboldogabb ember a világon.

(A szerző szintén diák.)

Karácsonykor arra gondoltam, tettem egy lépést a jóság felé, segítettem valakinek, aki rászorult. Ha mindenki tenne valamit a szegényekért, én lennék a legboldogabb ember a világon.

(A szerző szintén diák.)

(A szerző szintén diák.)

(A szerző szintén diák.)