Hétlövet

2011.08.15. 07:57

Zámbó Jimmy szentté avatását kezdeményezték rajongói a Vatikánnál

Sokszor gondolom azt, engem, aki negyvensok éve élek itt, már nem érhet meglepetés Magyarországon aztán tessék... Vagy önöket talán nem döbbenti meg, hogy tíz évet kellett várni erre a lépésre, miközben az eljárás már öt évvel a felavatandó halála után megindítható? No, mindegy, a labda most a Vatikánnál van azt kell mondjam, betyárosan feladtuk a leckét nekik.

Boda András

* Tizenegy méter mély kútba esett egy nyolcvanéves néni Szerbiában.

Szép történet, happy end: miközben Vasiljka néninek ez úton is gratulálok és további jó egészséget kívánok, nem állhatom meg, hogy ide ne idézzem egy jó emberünket, Pistát, ezt a(z akkor, húsz éve) harminc körüli, erőteljesen nomád beállítottságú fiatalembert, akit Répáshután ismertünk meg, egy szilveszteri estén. Egyre jelentősebb barátságba kerültünk, és sok egyéb mellett mesélte, hogy egyszer egy szintén tizenméteres kútba esett bele, azzal a nem mindennapi nehezítéssel, hogy zuhanás közben, útja felénél egy kiálló szögvas bokától combig, úgy két centi mélyen végighasította a lábát. Pista nem az az érzelgős fajta: ingével elkötötte a sebet, tíz perc alatt kimászott a kútból, s mivel orvoshoz se szeret járni, felhajtott pár kupica jófajtát, és a konyhaasztalnál akkurát összevarrta a lábát. Az első komolyabb operációja volt, úgyhogy kissé elfertőződött a seb, pár nap múlva tehát újabb pálinkák asszisztenciájával felvágta és még egyszer megvarrta  na, másodjára már jó lett. Nem kocsmai kamu: láttuk a heget, ilyet hazudni nem lehet. Tovább beszélgettünk, aztán sajnos kiderült, hogy kis visszerem van  Pista szeme gyanúsan csillant, amikor előzékenyen kihúzta a hokedlit, s megkérdezte, nem szeretném-e egyszer és mindenkorra elfelejteni a gondokat. Kínomban csak azzal tudtam kimenteni magam, hogy az orvosilag szükséges mértékben nem fogyasztok pálinkát...

* A tíz éve elhunyt Zámbó Jimmy szentté avatását kezdeményezték rajongói a Vatikánnál.

Sokszor gondolom azt, engem, aki negyvensok éve élek itt, már nem érhet meglepetés Magyarországon  aztán tessék... Vagy önöket talán nem döbbenti meg, hogy tíz évet kellett várni erre a lépésre, miközben az eljárás már öt évvel a felavatandó halála után megindítható? No, mindegy, a labda most a Vatikánnál van  azt kell mondjam, betyárosan feladtuk a leckét nekik. A szentté avatásnak ugyebár alapfeltétele, úgyszólván bevezető lépése a boldoggá avatás, vagyis a beatifikáció  szerintem ezzel nem lehet különösebb gond: az ugye köztudomású, hogy Jimmy élete nagyobb részét boldogságban töltötte el, annak idején számtalanszor láttam a Fókuszban, hogy nagyon szerette a családját, a közönség egyszerűen imádta, milliós példányszámban keltek el lemezei, ebből is fakadóan kifejezetten jólétben élt... kár is erre több szót vesztegetni. Mármost, egy előző, szintén meglehetősen neves, méltán népszerű jelölt, II. János Pál pápa esetében láthattuk, hogy aki szentnek akar állni, annak halála után legalább két igazolt csodával kell bizonyítania alkalmasságát. Szerintem ezzel is rendben leszünk: bátran mondhatjuk, ugye, se szeri, se száma a Király dalaitól csodálatos módon meggyógyult rajongóknak. És egy csodát  igaz, az még életében esett meg  mi, dunaújvárosiak is adhatunk: jó húsz éve, több szemtanú igazolhatja, hogy Jimmy nálunk, egy vendéglátóipari egységben repült is. Magán kívül egy igen jókötésű, városszerte közismert, azóta sajnos eltávozott barátunknak köszönhette e csodát, amit egy lépcsőn lefelé valósított meg: ha valamelyik vatikáni bíboros jelentkezik, szívesen mondom a részleteket is  Szent Jimmy nekem bőven megér ennyit...

* Árva gyerekeket szórakoztatunk 27-én.

Címkék#hétlövet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!