Hétlövet - Lavina előtt a hóban

* Indiai drágaköveket talált a Mont Blanc-on egy fiatal francia hegymászó.

A neve elhallgatását kérő férfi mászás közben, 4300 méteres magasságban pillantotta meg a fémdobozt, s ahogy kinyitotta, egy Made in India (ez a mai Made in China-nak felel meg) feliratú zsákocskát talált benne - abban pedig, ahogy kell, zafírok, rubintok, smaragdok csillogtak. Mint a mesében.

A hegymászó finom ösztöne azt súgta, értékes leletre bukkant - lekúszott a hegyről és a hatóságokhoz fordult. Nagy titok nincs az ügyben: 1950-ben és 1966-ban is egy-egy indiai utasszállító gép ütközött neki a Mont Blanc-nak, a tragédiákban több mint százan vesztették életüket, azóta is rendszeresen előkerülnek különféle tárgyak, roncsdarabok. A francia hatóságok most megkísérlik kinyomozni a drágakövek jogos tulajdonosát vagy az örökösöket ha netán nem járnak sikerrel, a több mint százezer eurós értékű kincs a megtalálót illeti...

Micsoda érzés lehet egy ilyen kis zsákot megtalálni és kibontani... kíváncsi vagyok, ha én bukkannék egyszer valami ilyenre, lenne-e erőm leadni: mert viszonylagosan kis tételekben mind ez idáig tűrhetően becsületes voltam. Egyszer például, még a legendás Kincses Pince idejében, vagy tíz éve, behoztak a boltba egy képet. A Római körútról, a szekrény tetejéről került elő - majd különféle áttételeken keresztül a kép eljutott a Nemzeti Galériába, ahol egyértelműen kijelentették, a kis csendélet festője: Vaszary János. Pfffffff...

Voltam bátor haladéktalanul feldobni, ezen információ birtokában életünkben először keressünk már egy kis pénzt: fizessük ki a hölgyet, aki behozta, adjunk neki mondjuk tízezret (boldog lett volna a felétől is, elárulom), aztán dobjuk aukcióra a festményt, s húzzunk el két hétre Hawaii-ra... faterkám persze belesápadt, majd belevörösödött az ötletbe, mégis hogy képzelek ilyet, ő nyugodtan akar aludni továbbra is, ő nem csap be senkit, semennyiért, pararam... Így hát a hölgynek szépen mindent elmondtunk, hihetetlen volt a boldogsága, meg is értettem, a kép kapott egy új keretet és egy tisztítást, el is ment a következő nemzetközi aukción, nagyon szép áron, mi meg kaptunk egy pesti útiköltséget, és egy kis hálapénzt. Igaz, azóta is tűrhetően alszunk...

* Kör e-mailt küldött a Magyarországon akkreditált külföldi újságíróknak Lovas István.

A Magyar Nemzet Brüsszelben szabadságharcoló tudósítója a Magyarországon dolgozó külföldi tudósítókat levelében nemes egyszerűséggel csak seggfejnek, illetve valamivel később, amikor már kicsit belelovalta magát, fucked shitheads-nek nevezi, majd miután kiderül, mi a baja velük (nem tudósították a magyar valóság objektív híreit éhező olvasóikat kellő mélységben a szocialisták gigantikus botrányairól), a végén egy huszáros rohammal azt javasolja nekik, egyenek szart. Azzal ugyanis változtathatnának a diétán, amit szerkesztőik a hírek terén rendeltek el nekik - vált át nagyon szellemesbe a pompás publicista, aki, jó néhány kollégájával együtt ezekben a pompás időkben aztán tényleg megmutatja, hogyan is kell igazán szilárd gerinccel művelni a szakmát.

Gerinc, miket is beszélek: őszintén szólva roppant boldog lennék én már attól is, ha lenne egyetlen olyan tíz perc a közhírműsorokban, amikor nem hangzik el a magyar emberek kifejezés... És közben Lovas István nemzetes uram független újságírásra biztatja a maga sajátos stílusában a nemzetközi sajtó munkatársait: mert ezek a zugfirkászok nem hajlandók sugározni a zigazat - kell gyorsban hozni egy törvényt, hogy takarodjanak végre haza: hát de nem megvagyunk nélkülük? Majd megesszük mi azt a kis szart, annyi baj legyen...

* Megkezdődött, és december végéig tart a rendőrség Lavina akciója.

Lavina: ha nem értenéd, majd megérted. A lényeg, hogy csak balesetmegelőzési céllal, a te érdekedben mérnek, mindenhol, egy szakaszon akár tíz traffipax is lehet egymás után két kilométerrel, mérnek nappal és mérnek éjjel. Hát... lavina még nem volt sehol múlt csütörtökön, de én azért már szép havas lettem - békésen ballagtunk hazafelé Bodapestről, egy tizennyolc személyes kisbusszal, sofibá mögött több külhoni és pár magyar, este tizenegy elmúlt, tehát módfelett jó hangulatban, nótázgatva, viccelődve. Mármost akár furgon, akár busz: szent esküvéssel megfogadtam, nem fogom a zsíros órabéremet büntetésekre költeni, én tudományosan nem sietek sehová, akinek ez nem tetszik, szólhat, de aztán én is szólok, és ő visszaül.

Jövünk tehát, ahol hetven, ott hatvannyolccal, ahol ötven, negyvenkilenccel. Ercsi, fél tizenkettő, de nekem mindegy, nincs kivétel: negyvenkilenc, végig. Elmarad a laktanya, kezdődik a lejtő a település végén, hohó, nem kajáljuk meg, oda még be szoktak állni, tudom... de ott sincsenek. No hát akkor mehetünk, meggurulunk, továbbá ötösben elkövetünk egy halvány gyorsítást, no... abban a pillanatban zseblámpa köröz, szemben egy kisbusz a sávunkban... hm... fék, megállunk, a pirossal áthúzott Ercsi tábla öt méterrel előttem. Személyi és menetokmányok... ifjú hölgy, elviszi a papírokat, majd visszajön: hatvanhat, elismerem-e... naná, hogy el, régi elismerő családból származom, nekem már az ükszüleim is ilyesmivel foglalkoztak a kor szintjén...

Ötezertől ötvenezerig van ennek a tétele... én most akciósan megúszhatom öttel... naná, akarom. És igazán nem lehetek elégedetlen, hiszen ennyiért még egy kis oktatás/feddés is jár, a hölgy lelkes nonprofi pedagógusként mondja, a továbbiakban nagyon vigyázzak a megfelelő sebesség alkalmazására. Abszolút... nagyon-nagyon... és alig várom a Lavinát is - kizárólag a magyar emberek egyre csodálatosabb élete és kiemelkedő testi épsége érdekében. Tudom.

(Bővebben: www.hetlovet.com)