konferencia az egyetemen

2017.11.20. 19:39

Hogyan tovább Magyarország az Európai Unióban, a globális világban?

Hétfőn tartották a Dunaújvárosi Egyetemen a Hogyan tovább Magyarország az Európai Unióban, a globális világban? című előadás- és vitasorozat 132. konferenciáját.

Balla Tibor

a

A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ) és a Dunaújvárosi Egyetem Társadalomtudományi Intézet közös szervezésében létrejött konferenciára – amelynek témája: „A közpénzügyi gondolkodás megújítása a közgazdaságtan és az oktatás korszerűsítése révén” volt – meghívták az egyetem oktatói és hallgatói mellett a környékbeli települések polgármestereit, a középiskolák igazgatóit is.

A megjelenteket dr. Tóth Gergely PhD, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola tanára, a levezető elnök köszöntötte. A megnyitóbeszédet Várkonyi Csaba, a GTTSZ elnökhelyettese mondta. Köszöntő beszédet mondott dr. habil Rajcsányi-Molnár Mónika a Dunaújvárosi Egyetem oktatási és általános rektorhelyettese. Kijelentette ez a konferencia méltó folytatása a múlt héten megrendezett Tudományos hét elnevezésű konferencia és rendezvénysorozatnak. Véleménye szerint olyan nagy volumenű változások zajlanak, amelyek nagymértékben befolyásolják az életünket. Idézte Dieter Zetsche a Daimler Benz (Mercedes Benz) vezérigazgatója ezzel kapcsolatos kijelentéseit.

Prof. dr. Lentner Csaba, Várkonyi Csaba, dr. habil Rajcsányi-Molnár Mónika és dr. Veres Lajos PhD a tanácskozáson Fotó: Ady Géza

A nap folyamán előadást tartott dr. Dubéczi Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank Oktatási Igazgatóság igazgatója A Magyar Nemzeti Bank új gondolkodásmódja és programja címmel, prof. dr. Lentner Csaba egyetemi tanár, a GTTSZ elnökhelyettese, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetője Az újjászervezett magyar állam közpénzügyi rendszere címmel, dr. Vereczkey Zoltán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja Következtetés a patrióta gazdaságpolitika eredményeiből a jövő teendőire címmel, és dr. Veres Lajos PhD, a Dunaújvárosi Egyetem főiskolai tanára Az állam gazdasági szerepvállalása a poszt-globalizációs korszakban címmel.

Az előadások után a hallgatósággal egy fórum keretében vitatták meg a hallottakat. A zárszót dr. Kukorelli Katalin, a DUE Társadalomtudományi Intézetének intézetigazgatója mondta.

GAZDÁLKODÁSI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG

A társaság 1992-ben, a rendszerváltás és a privatizáció körülményei között alakult meg. 2001-től Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségeként, mint pártsemleges, tudományos, szakmai, érdekképviseleti közhasznú szervezet tevékenykedik, amelynek egyéni és jogi tagjai, országos és megyei tagozatai vannak. Tagjai között több mint 40 civil szervezet vezetője is megtalálható, éppen ezért kezdeményezője volt és jelenleg házigazdája, valamint ügyvezetője a Civil Szakmai Érdekképviseleti Szervezetek Országos Szövetségének, amelynek jelenleg már 25 országos civil szervezet a tagja. A GTTSZ tagja a mindenkori kormány mellett működő Gazdasági és Szociális Tanácsnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!