perkáta az élen

2017.10.18. 18:55

A kisapostagi Subi gólparádéja

FEJÉR MEGYE A 10. fordulót játszották le a csapatok Fejér megye harmadosztályú labdarúgó-bajnokságában.

HORVÁTH LÁSZLÓ

Subi Tamás megoldhatatlan helyzet elé állította a nagylókiakat, összesen kilencszer Fotó: Horváth László

HORFER SERLEG csoport

Kisapostag – Nagylók

18-0 (8-0)

Vezette: Kovács Tamás.

Kisapostag: Hegedűs S. – Szántó (Szabó L.), Subi, Major, Pék – Buglyó (Cislo), Timkó, Csima (Hruby), Halasi (Farkas I.) – Fürj (Trifu), Törjék. Asszisztens edző: Bakos Zsolt.

Nagylók: Bódi – Kotroczó, Varga P., Bíró, Balta – Deák, Tausz, Koltai, Lukics – Gilányi, Virág Z.

Gól: Subi (56., 57., 62., 68., 71., 76., 80., 83., 89.), Buglyó (6., 32.), Timkó (11., 60.), Fürj (13., 21.), Törjék (28.), Szántó (30.), Major (43.).

Kiszakadt a nagylóki gólzsák, mert Kisapostag alaposan megtömte a 10. fordulóban. Egyébként Bakos Zsolt csapata a három pont mellett még a fair-play díjat is otthon tarthatta, ugyanis a második félidőben a csere nélkül felálló vendégegyüttes egyik játékosa sérülés miatt feladta a küzdelmet. A kisapostagi edző, hogy ők is tízen legyenek, lehívta saját játékosát. Ennek ellenére azonban így is tetemes gólkülönbséggel győzött a hazai gárda.

Már az első félidőben behozhatatlan előnyre tett szert Kisapostag csapata. A szünet után sem állt le a gólgyártás. A 62. perctől Subi Tamás hétszer is betalált a nagylóki kapuba. Ezen a mérkőzésen gyakorlatilag azt csináltak a vendéglátók, amit akartak. Csak rajtuk múlott, hogy nem lett több találat. A Kisapostag remek gólaránynövelő mérkőzéssel búcsúzott az őszi fordulók után hazai közönségétől. Az utolsó összecsapásra Nagyvenyimre utaznak a Duna mentiek, ahol valószínűleg élesebb küzdelem vár majd rájuk.

Lajoskomárom II -

Nagyvenyim 0-4 (0-3)

Vezette: Durecz Balázs I.

Lajoskomárom II: Barabás – Horváth I., Rostás, Szulimán, Kunos – Szalai (Szilágyi), Csulik (Orosz), Juhász R., Zsoldos (Őri) – Reizinger, Berta (Csendes).

Nagyvenyim: Gregorich – Pásztor Bence, Pulai, Szabó K., Varga Á. – Varga Cs., Pásztor Bálint (Váradi Á.), Horváth P., Rakonczai – Gaszler (Budai), Jóbi.

Gól: Pulai (5., 38.), Pásztor Bálint (21.), Varga Cs. (90.).

Előszállás -

Sárszentágota 2-4 (1-2)

Vezette: Szűcs Zoltán.

Előszállás: Farkas P. – Csontos, Balogh N. (Kercza), Kiss Gy., Béres – Szalai, Eper, Németh F. (Gergelyfi), Reichardt – Tóth S., Bognár M. (Bánóczki). Vezetőedző: Masinka Csaba.

Sárszentágota: Golenya – Knapp (Kiss J.), Kovács D. (Matányi), Virág F., Fazekas – Virág L. (Kovács K.), Schneider, Barabás (Jádi), Grega – Kulcsár, Ludányi.

Gól: Bognár M. (31.), Bánóczki (62.), illetve Grega (33., 46., 60.), Knapp (17.).

Az előszállási csapat közösségi oldalán így értékelték a találkozót: „Összességében mindenki mélyen a saját tudása alatt teljesített, és több gólt is ajándékoztunk az ellenfelünknek. Mindezek ellenére minden tiszteletünk a sárszentágotai csapaté, s őszintén gratulálunk nekik a mai teljesítményükhöz és a győzelemhez! Köszönjük a hazai és vendégszurkolók drukkolását! A vereségünkkel a 2. helyre csúsztunk vissza a tabellán rosszabb gólkülönbségünknek köszönhetően, s az is egyértelművé vált, hogy a bajnokság újra legalább háromesélyes lett. Adott a lehetőség a javításra Kulcs csapata ellen!”

Dég – Kulcs 3-1 (3-0)

Vezette: Horváth II József.

Dég: Tóth G. – Tóth J. (Mózes), Borostyán J., Gál L., Kiss Zs. (Borostyán G.)

- Siák, Csizmadia, Horváth R., Kovács Á. – Porvázsnyik (Boda), Rózsa A. (Molnár O.).

Kulcs: Papp S. – Cserkuti (Nyárasdy), Godó, Völcsei, Balla – Ócsai (Végh), Mácsfalvi, Subi, Kis-Szabó – Kiss J. (Godó), Fehér.

Gól: Kiss Zs. (15., 30, 35.), illetve Fehér (63.).

Cece – Alap 2-7 (0-4)

Vezette: Nagy Károly.

Cece: Bögyös R. – Kiss T., Bali, Bögyös P., Barsi – Klazer (Vagyóczki), Végh K., Bende (Évinger), Pál – Lak, Végh B.

Alap: Aranyos – Bölcskei B., Major, Szopori, Imre (Szalai) – Kisari (Kaszás M.), Fenekes (Bölcskei J.), Cseke (Morvai), Bauer B. – Bauer Á., Kaszás P. (Lakatos).

Gól: Barsi (64.), Klazer (78.), illetve Cseke (37., 49., 57., 81.), Kaszás P. (27.), Major (33.), Kisari (45.).

A Kerekes Béla edző (jobb szélen) vezette perkátai csapat még ha gólkülönbséggel is, de ismét a tabella élére állt Fotó: Horváth László

Perkáta – Mezőszilas

6-1 (2-1)

Vezette: Koczka László Donát.

Perkáta: Kovács Á. – Sőregi (Vászon), Reith, Tóth J., Simon A. (Kovács R.) – Galkó (Gászler), Ráthgéber, Tóth A., Fazekas (Tanács) – Kis, Vígházi (Józsa). Vezetőedző: Kerekes Béla.

Mezőszilas: Bódai – Horváth P., Csendes, Gógán, Sülyi – Nagy Z., Paulovics, Ferencz, Simon L. – Bajor, Sebestyén.

Gól: Kovács R. (76., 90.), Sőregi (21.), Ráthgéber (23.).

A vasárnapi kitűnő játékkal a Perkáta magabiztosan győzött. A 10. forduló összecsapásán a Mezőszilas csak a becsületet menthette. A végig támadó és remek iramot diktáló vendéglátókkal szemben voltak ígéretes kontrái a riválisnak, de az egy szépítő találatot kivéve, a gólveszélyes helyzeteiket nem tudták érvényesíteni.

Erős, letámadó taktikával kezdte a mérkőzést a Perkáta. Az első félidő 21. percében Sőregi távoli bombája akadt meg a vendéghálóban, majd rá két pillanatra Ráthgéber is betalált. Ekkor még bírta a rohamokat a Mezőszilas. A félidő vége előtt a 40. percben egy jobb oldali beívelést kapott el remek ütemben a mezőszilasi Horváth, így 2-1-es hazai előnnyel vonultak a csapatok pihenőre.

A szünet után a Perkáta továbbra is nagy nyomás alatt tartotta ellenfelét, amire csak néhány veszélyes, de befejezetlen kontrával válaszoltak a mezőszilasiak. Az 56. percben szabadrúgásból Kis növelte a vendéglátók előnyét. A folytatásban is hasonlóan erős perkátai mezőnyfölényben próbálta a Mezőszilas a helyzeteit érvényesíteni, de csak újabb perkátai góloknak örülhettek a szurkolók. Kovács kétszer, Tóth pedig egyszer zörgette a szilasi hálót. A találkozó után joggal örülhetett a Perkáta, mert a három ponttal és a jobb gólaránnyal a lista élére lőtte magát. A hazaiak végig irányítottak a mérkőzésen. A Mezőszilasnak voltak helyzetei, benne több kapufa, de ezúttal a szerencse is a hazai csapat mellett állt. Az utolsó fordulóban Nagylókon játszik a Perkáta. Nem valószínű, hogy nagyot hibáznak.

A találkozó után Erdős Károly szakosztályvezető értékelt: – Rendkívül nagy öröm számunkra a győzelem és a vele járó három pont. Az előző két meccsen kissé gyengébben teljesítettünk és félő volt, elúsznak bajnoki reményeink. Az idény elején a célt kitűztük, és a mai teljesítményt látva egészen biztosan oda is fogunk érkezni. Dicséretet érdemel az egész csapat.

Az Aqvital csoport eredményei: Dinnyés – Csabdi 2-3 (0-2), Zichyújfalu – Tordas II 1-1 (0-1), Alcsútdoboz – Herceghalom 0-5 (0-2), Etyek – Vereb-Pátka II 9-0 (7-0), Gyúró – Újbarok 3-1 (1-0), Vértesacsa – Lovasberény 4-4 (2-2).

A Simix Üveg-Ásvány csoport eredményei: Csókakő – Magyaralmás 2-2 (0-1), Soponya – Jenő 2-4 (0-2), Csákberény – Szabadbattyán 2-4 (1-0), Nádasdladány – Söréd 1-1 (0-1), Sárszentmihály – Kőszárhegy 6-0 (4-0), Iszkaszentgyörgy – Sárkeresztes 3-3 (2-1).

Subi Tamás megoldhatatlan helyzet elé állította a nagylókiakat, összesen kilencszer Fotó: Horváth László

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában