Esélylatolgatás

2017.09.22. 20:57

Az Erste Liga találkozó esélyese a Dunaújvárosi Acélbikák

A Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata vasárnap folytatja szereplését az Erste Ligában. A Vienna Capitals II elleni találkozó 17 órakor kezdődik a Dunaújváros Jégcsarnokban.

Agárdy Csaba

f

Az Acélbikák négy forduló után egy győzelemmel a hatodik helyen álltak a tabellán, amíg a bécsiek pont nélküliek voltak. A Capitals Miskolcon 7-1-re kapott ki a negyedik fordulóban, a DAB pedig a Ferencváros vendégeként 5-1-re. De ekkora különbség nem volt a két csapat között, ezt a hazai szakvezetés is elismerte, amíg a dunaújvárosiak vezetőedzője, David Musial annyit nyilatkozott, hogy jó kapusteljesítmény nélkül nem lehet nyerni. Ezt nem véletlenül mondta a cseh szakember, hiszen 88,64 százalék volt Duschek Dávid védési hatékonysága, a másik oldalon viszont Pleszkán József mutatója 97,30 százalék volt.

A Vienna Capitals farmcsapatával – fiatal tehetségek és néhány rutinos EBEL-hokis alkotja a keretet – nevezett az Erste Ligába, és valószínű, hogy ennél sokkal jobb rajtra számítottak. Christian Dolezal vezetőedző a csapathonlapnak a DVTK elleni mérkőzés után értékelt. „A címvédő elleni mérkőzésünk megmutatta, hogy a csapatomnak minden másodpercben készen kell állnia. Csak akkor lehet bármilyen esélyünk, ha minden pillanatban száz százalékot tudunk nyújtani. Ha csak egyszer is elveszítjük a fonalat, máris 1-4 lesz a mi szempontunkból, és a meccs elment. Ezen a szinten pedig szinte lehetetlen ilyen hátrányból fordítanunk. A srácoknak tovább kell dolgozniuk, a korábbi sikereket az utánpótlás-hokiban el kell felejteniük. Ez is a tanulási folyamat fontos része.”

A Capitals péntek este a Brassót fogadta, és 4-3-ra nyert hosszabbításban. Vienna Capitals – Corona Brassó 4-3 (1-2, 2-1, 0-0, 1-0).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában