megyei labdarúgás

2017.10.20. 20:15

A sereghajtó érkezik Baracsra

Ezen a hét végén már a tizenegyedik fordulót rendezik a Fejér megyei labdarúgó-bajnokságban, ami a harmadosztály Horfer Serleg csoportjában egyben az őszi zárást is jelenti. 

Gróf András

A piros Előszállás meglepő vereséget szenvedett múlt héten Fotó: AG

A Viszló Trans első osztályban a körzetünkhöz tartozó két csapat vasárnap hazai környezetben lép majd pályára. A Mezőfalva együttese a tordasi győzelmet, illetve a Bicske elleni bravúros döntetlent követően a múlt héten váratlan 4-0-ás vereséget szenvedett az Enying otthonában. Nem is a verség ténye, hanem a mértéke volt fájó a számukra. Ezúttal a tabellán közvetlenül előttük álló Lajoskomárom együttesét fogadják Masinka László vezetőedző tanítványai, akik győzelem esetén megelőznék az aktuális ellenfelet. A Baracs gárdája már négy forduló óta nem szerzett pontot. Ebben a körben azonban megtörhet a negatív sorozat, hiszen a sereghajtó, szintén négy ponttal rendelkező Tordast fogadják. A forduló további mérkőzései: Sárosd – Bicske, Mór – Ercsi Kinizsi, Polgárdi – Enying, Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő – Sárbogárd, Martonvásár – Ikarus-Maroshegy.

A másodosztály Agárdi Termál csoportjában minden mérkőzést vasárnap rendeznek. Az adonyiak sorozatban már harmadik szomszédvári rangadójukat játsszák. A Pusztaszabolcs és a Velence elleni vesztes derbiket követően most a Besnyő-Iváncsa II együtteséhez utaznak, ahol van esélyük a pontszerzésre az utóbbi időben kissé megtorpant hazaiak ellen. A Rácalmás az előző fordulóban nagy verést kapott hazai pályán. Az Aba-Sárvíz elleni 1-11-et követően a Sárbogárd második számú csapatához utaznak. A jó formában lévő Nagykarácsony az Aba-Sárvíz otthonában próbálja meg gyarapítani a pontjai számát. A forduló további mérkőzései: Pusztaszabolcs – Kisláng-Telmex, Vajta – Kápolnásnyék, Szabadegyháza – LMSK Cobra, Velence – Káloz, Seregélyes – MPF Ráckeresztúr.

A harmadosztály Horfer Serleg csoportjában is vasárnap játszik minden csapat. A listavezető Perkáta a sereghajtó Nagylókhoz utazik, ahol a papírforma alapján csak a győzelmük aránya lehet kérdéses. A múlt héten váratlan hazai verséget szenvedő Előszállás ismét otthon lép majd pályára. Ellenfele a középmezőnyhöz tartozó kulcsi együttes lesz. Érdekes csatának ígérkezik a Nagyvenyim – Kisapostag összecsapás, hiszen a múlt héten mindkét csapat győzelemmel hangolt az idényzáróra. A forduló további mérkőzései: Mezőszilas – Cece, Alap – Dég, Sárszentágota – Lajoskomárom II.Az összecsapások kezdési időpontja 14.30 óra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában