Finn csatár érkezett

2018.06.20. 20:54

Egyre erősebb az Acélbikák támadószekciója

A közelmúltban számolhattunk be arról, hogy a Dunaújvárosi Acélbikák Erste ligás jégkorongcsapata finn edzőt igazolt Antti Karhula személyében. Úgy látszik, beindult a finn „henger”, szerdán a DAB szerződtetett egy finn csatárt, Oula Uskit.

duol.hu

Silló Arnoldék (10) az alapszakaszban kétszer nyertek és kétszer kikaptak a csíkiaktól Fotó: ZsE

Kedden az Acélbikák vezetése azt jelentette be, leigazolta a szlovák Martin Salugát, aki az utóbbi időkben a Mol Ligában, majd tavaly az Erste Ligában bizonyította, remek képességű támadó. A dunaújvárosiaknak ez a szekciója tegnap ismét erősödött a finn másodosztályból érkezett Oula Uskival.

A 26 éves, centerként és balszélsőként is bevethető csatár Järvenpää szülöttje, utánpótlás­éveiben a Jokipojat együttesében nevelkedett (de játszott két olyan híres finn klubban is, mint a Kärpät és a Jokarit), végigjárta az U16-os, U18-as, U20-as csapatokat, majd a 2010/11-es szezonban egy mérkőzés erejéig már bemutatkozhatott a finn másodosztályban is. Uski a 2012/13-as szezontól egyre több lehetőséget kapott a Jokipojat felnőttegyüttesében, s fejlődése pontokban is tetten érhető volt.

Az előző szezonban az alapszakasz 47 meccsén 39 egység került a neve mellé, ehhez a rájátszásban még ötöt sikerült hozzátennie a remek fizikai paraméterekkel (194 cm, 100 kg) rendelkező csatárnak. Uski pályafutása során többször is közel volt, vagy túl is lépte az egy meccs egy pont teljesítményt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában