vízilabda

2018.02.21. 21:56

Küzdelmes siker a Szentes ellen

A papírformának megfelelően ugyan begyűjtötte a bajnoki pontokat a Szentes ellen női pólócsapatunk, ám a Szentes komoly akadályt jelentett ezen az estén.

Szabó Szabolcs

Farsangi felvezetéssel hangolódhatott a közönség a szerda esti találkozóra, hiszen a helyi vízilabdás társadalom mókás télbúcsúztató maszkabálja töltötte be a Fabó Éva Sportuszodát. A remek hangulatú, emlékezetes jelmezek sokaságát felvonultató délután után a szurkolók többsége igazi örömpólóra számított. A csongrádiak azonban a mérkőzés egészén becsülettel küzdöttek és alaposan megnehezítették a Mihók-csapat dolgát.

A legfiatalabb vízilabdások igazi farsangi hangulatot varázsoltak az uszodába Fotók: ZsE

A hazaiak trénere előzetesen azt tervezte, hogy a Szentes ellen több taktikai elemet is gyakoroltat játékosaival a szombati Euroliga-meccs előtt, ám ezt keresztülhúzta, hogy több kulcsjátékosa is hamar cserepadra kényszerült a kiállítások miatt. Az első játékrész kiegyenlített játékot hozott. Bár számos helyzet kimaradt, mégis három-három gól esett mindkét oldalon. A szentesieknél különösen Brávik Fruzsina volt elemében, amíg a hazaiaknál Garda Krisztina pólózott eredményesen. A második periódusban ismét három gólt szereztek az újvárosiak, a csongrádiak pedig egy góllal terhelték meg az egyébként magabiztosan védő Kiss Alexandra kapuját.

Garda volt csapatunk vezére három góljával

A folytatásban sem változott a játék képe: a hazaiak gyakorta kerültek hátrányba, és komoly energiákat kellett megmozgatniuk, hogy a Szentes érdemben ne zárkózhasson fel. Mihók Attila csapata végül három góllal nyert, és a mai naptól már csak a Catania elleni Euroliga-mérkőzésre koncentrálhat, amelyen klasszis teljesítményre lesz szükség a Catanai ellen.

jegyzőkönyv

DUE-Maarsk Graphics–Szentes 10–7 (3–3, 3–1, 2–1, 2–2)

Dunaújváros, 200 néző. Vezette: Marjay, Birri.

DUE-Maarsk: Kiss – Szilágyi 1, Gurisatti 1, Horváth 1, Vályi V. 2,

Mchunu 1, Vályi F.. Csere: Aarts (kapus), Sajben N., Mahieu, Lara L., Garda K. 3, Ziegler D., Brezovszki 1. Vezetőedző: Mihók Attila.

Szentes: Lekrinszki – Szabó, Hevesi 1, Guannan, Kudella, Palaro 1, Mirshina 1. Csere: Brávik F. 3, Füsti, Sebők, Dömsödi, Korom, Kis, Petőváry. Vezetőedző: Vidumansky László.

Gól emberelőnyből: 2/5, illetve 2/13.

Gól ötméteresből: 1/1, illetve 0/0.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában