Mentálisan kiemelkedőt nyújtott a csapat

2018.08.15. 21:43

Dpase – Hazai környezetben nem szabad pontot veszíteni

Az NB III Közép csoportjának harmadik fordulójában az eddig hibátlan Dunaújváros PASE labdarúgócsapata a Rákosmente KSE együttesét fogadja. A mérkőzés szombaton 19 órakor kezdődik a Dunaújváros Stadionban.

Gróf András

Barna Zsolt, Dobos Barna és Puskás Gábor a Dunaújvérosi PASE legutóbbi sajtótájékoztatóján Fotó: Hankusz Kálmán / DH

A tegnapi sajtótájékoztatón a DPASE vezetőedzője, Dobos Barna kiemelte a Szekszárdon megszerzett három pont fontosságát.

– Nem is emlékszem, hogy a tolnai megyeszékhelyről mikor tértünk haza három ponttal. Számunkra az első félidő főleg a védekezésről szólt, ráadásul a fordulást követően hamar hátrányba kerültünk. Egy szögletet követően azonban sikerült egyenlítenünk, majd a hajrában a minőségi cseréknek köszönhetően a győztes találatot is megszereztük.

A támadásokat pontosan kell befejezni, gólt kell rúgni

Összességében kiegyenlített küzdelmet hozott az összecsapás, amelyben egy góllal jobbnak bizonyultunk. Elmondható, hogy tulajdonképpen ennyi különbség van a két csapat között. Az első találkozón és most is mentálisan kiemelkedőt nyújtottunk. Örülök annak, hogy a fokozatosan lehetőséget kapó fiatalok egyre jobban beilleszkednek. Szerencsére jó példát vehetnek az idősebb játékosoktól. Az RKSE ellen nem biztos, hogy pályára léphet Tóth Ákos, aki már Szekszárdon sem teljesen egészségesen játszott. A vendégek a tavalyihoz képest egy teljesen új csapattal érkeznek. Egyértelműen csak a három ponttal lennék elégedett.

Barna Zsolt, Dobos Barna és Puskás Gábor a Dunaújvérosi PASE legutóbbi sajtótájékoztatóján Fotó: Hankusz Kálmán / DH

Az előző két fordulóban Barna Zsolt alapembere volt a középpályás védekezésnek.

– Örömteli, hogy az első két meccsen hat pontot szereztünk. Legutóbb Szekszárdon koncentrált játékra volt szükség az irreális talajon, amelyhez egy idő után sikerült alkalmazkodnunk. Sok párharcot nyertünk, és a kapusunk is megbízható produkciót nyújtott a kritikus helyzetekben. Szerencsére ezúttal a kispadról beszállók is segítettek. Szombaton is rá kell erőltetni az akaratunkat a rákosmentiekre, de türelmesnek kell lennünk. Támadásban kell sokkal pontosabban teljesítenünk az eredményes szereplés érdekében.

A jobb oldali védő Puskás Gábort azért igazolta le az újvárosi klub, mert nyerő típusú játékos.

– Már korábban is volt arról szó, hogy Dunaújvárosba igazolok, de ez most nyáron realizálódott. Szerencsére a beilleszkedéssel nem volt probléma, hiszen sok ismerős van a keretben. Érdekesség, hogy az első két fordulóban éppen azzal a két csapattal mérkőztünk, amelyeknél az elmúlt időszakot töltöttem. Természetesen ezeken a mérkőzéseken plusz­motivációval játszottam. Két győztes találkozót követően szeretnénk folytatni a sorozatot. Tisztában vagyunk vele, amennyiben jól akarunk szerepelni, hazai környezetben nem szabad pontokat veszteni.

A forduló további mérkőzései: Iváncsa KSE–Pécsi MFC, Szeged-Grosics Akadémia–Szekszárdi UFC, Kozármisleny FC–Taksony SE, Hódmezővásárhelyi FC–FC Dabas, SZEOL SC–Makó FC, Kecskeméti TE–Paksi FC II, Szentlőrinc SE–Bp. Honvéd-MFS II.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában