Újabb dunaújvárosi világbajnoki dobogó

2018.07.19. 20:49

A Dragon Steel sárkányhajósai bronzérmet szereztek

Bár az időjárás erősen próbára tette a sárkányhajósokat a 11. IDBF klub legénység sárkányhajó-világbajnokság szerdai napján, de a magyar csapatokat ez egyáltalán nem hátráltatta az újabb éremszerzésekben, amelyek közül egy harmadik hely a dunaújvárosi Dragon Steel SE nevéhez fűződik.

Gallai Péter

Az első napi aranyérem után standard hajóban junior korosztályban ismét világbajnoki medált szerzett a klub Fotó: Molnár Ákos

Zsúfolásig megtelt a Maty-éri versenypálya Szegeden, pedig esténként nem lehet úgy közlekedni, hogy ne bukkannának fel kisebb-nagyobb nemzetközi csoportok – ami nem is csoda, hiszen harminc ország hatezernél is több résztvevője nevezett a sportág legnagyobb mezőnyű világbajnokságára.

Eddig kiemelkedően teljesítettek a fiatalok Szegeden

Az esemény második, szerdai napja az időjárás miatt kisebb nagyobb szünetekkel ugyan, de gördülékenyen zajlott a 200 méteres távokon. A mérleg ismételten pozitívan zárult a magyarok számára, akik közül a fiatalok kiemelten jól teljesítettek.

A Körös Dragon SE Junior A open kishajóban szerezte az egyetlen hazai elsőséget. Emellett két bronzéremnek is tapsolhatott a közönség, az egyiket a Körös Dragon fiataljai junior A women kishajóban, amíg a másikat a dunaújvárosi Dragon Steel SE legénysége gyűjtötte be junior A open standard hajóban. A Dunai Sárkányok Vác csapata standard hajóban senior A mixed kategóriában ezüstéremmel gazdagodtak. A váciak mellett a szerdai versenynap a Dragon Aqua csapatának is kedvezett, akik szintén második helyet szereztek senior B open kategóriában.

Az első napi aranyérem után standard hajóban junior korosztályban ismét világbajnoki medált szerzett a klub Fotó: Molnár Ákos

Járosi Péter a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke kihangsúlyozta, különösen nagy öröm a szövetség számára, hogy a fiatalok ilyen energikusan és elszántan küzdöttek a futamokon.

Az első két nap során a 200 méteres távokon a magyar legénységek összesen három aranyérmet – ebből egyet a Dragon Steel SE –, továbbá ugyanennyi ezüstöt és bronzot lapátoltak össze. „Ez azért nagy teljesítmény, mert mi magyarok elsősorban a 2000 méteres távokon vagyunk igazán erősek – összegezte az elmúlt két napot a hazai szövetség vezetője.

Csütörtökön és pénteken szintén számos izgalmas pillanattal az 500 méteres távokról szólt és szól a világbajnokság, szombaton és vasárnap pedig Szeged belvárosába költözik a vb, a 2000 méteres futamok a Tiszán lesznek.

A sportág hazai seregszemléje nagy figyelmet irányít a sárkányhajózásra, sokan menet közben ismerkednek és tanulják meg a szakszavakat. Ilyenek a versenyosztályok (open: nincs nembeli korlátozás; women: csak nők indulhatnak; mixed: vegyes osztály meghatározott számú nővel és férfival), a korosztályok (premier: nincs korbeli korlátozás, junior A: minimum 12, maximum 18 éves fiatalok; U24: 24 évesnél fiatalabbak, egyetemi: 18 éves vagy idősebb, teljes jogú felsőfokú hallgató; szenior A, B és C: 40, 50 vagy 60 évesek, illetve idősebbek). Hajóosztályok (small: kishajók 10 fővel plusz a dobossal és a kormányossal; standard: nagy hajók 20 fővel plusz a dobossal és a kormányossal).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában