Gyász

2025.07.02. 13:18

Elhunyt a Dunaferr korábbi vezetőedzője

Gyászol a magyar és a dunaújvárosi labdarúgás, életének 82. évében elhunyt Tajti József. A korábbi élvonalbeli labdarúgó és edző irányította a Dunaferr együttesét is.

Tajti József 1943. október 8-án született Jászapátiban, de labdarúgó-pályafutását a Pénzügyőrben kezdte, majd Kaposvárra került, az NB I-ben pedig 1966. március 20-án mutatkozott be a Bp. Honvéd színeiben. Az élvonalban csak a kispestiek játékosa volt, 1973-ban vonult vissza egy sérülést követően, összesen 134 NB I-es meccset követően. Dolgozott a kispestiek utánpótlásában, majd utánpótlás szövetségi edző lett, 1984 és 1986 között pedig Mezey György stábjának is tagja volt, ott volt a magyar válogatottal a mexikói világbajnokságon is. Később aztán dolgozott a Dunaferr SE csapatánál is.

Dunaferr
Tajti József munka közben a Dunaferr csapatával
Forrás: Dunaújváros FC

1986-ban a Videoton hívó szavára elment Székesfehérvárra, ahol az NB I-ben vezetőedzőként tevékenykedett. Mindössze egy szezon erejéig, mert 1988-tól 1989-ig a magyar U21-es válogatott szövetségi edzője lett. 

1993-ban lett a Dunaferr edzője

1993 és 1996-ig aztán az NB II-ben szereplő Dunaferr SE vezetőedzőjeként tevékenykedett. 1996-ban visszatért az utánpótlás-neveléshez, egy esztendőt még Dunaújvárosban dolgozott.

Utána két évig az élvonalbeli BVSC szakmai munkájáért felelt. Edzősködése alatt 47 NB I-es meccsen ült a kispadon. Ezek után jó időre félbeszakította edzői pályáját, az MLSZ-nél dolgozott az edzőképzésben, főinstruktori pozícióban.

Tajti József – akinek unokája, Tajti Mátyás jelenleg az Újpest labdarúgója – június 29-én hunyt el Balassagyarmaton.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában