Labdarúgás

2025.07.04. 17:00

Változatlan szakmai stábbal készülnek az NB III-ra

A héten megkezdte a felkészülést az NB III-as labdarúgó-bajnokság őszi szezonjára a Dunaújváros FC együttese. Szombaton pedig már az első edzőmeccset játsszák.

Az ISA Haladás ellen kettős győzelemmel megvívott osztályozót követően csupán két hét szabadságot kaptak a játékosok, hiszen a kiírás szerint július végén már bajnoki mérkőzést rendeznek a harmadosztályban. Az biztos, hogy a DFC keretében lesznek változások, de a tárgyalások még folyamatban vannak, így a klub egyelőre sem távozót, sem érkezőt nem nevezett meg. Az viszont már eldőlt, hogy a szakmai stábban nem lesz változás. A vezetőedző továbbra is Gróf András lesz, akinek munkáját Borsányi István asszisztensedző, Kiss Norbert kapusedző és Pesei Tibor masszőr segíti. 

DFC
Gróf András irányítja az NB III-ban is a DFC csapatát
Fotó: Dunaújvárosi Hírlap

A munkát hétfőn kezdték el a fiúk, és szombaton játssza első edzőmérkőzését a dunaújvárosi alakulat. Ellenfelük idegenben a Szeged-Csanád Grosics Akadémia második számú együttese lesz, akik az idén szintén osztályozón vívták ki az NB III-as indulás jogát. A Gyöngyösi AK együttesét 10-1-es összesítéssel búcsúztatták. A szombati felkészülési találkozó 11 órakor kezdődik a szegedi Szent Gellért Fórum edzőpályáján.

A DFC nyári felkészülési programja

A visszavágóra nem sokat kell várni, ugyanis július 9-én 18 órakor az Agrospeciál sporttelepen ismét összecsap egymással a két együttes. Ezt követően július 12-én a harmadosztályú III. Kerületi TVE vendége lesz a DFC, majd a vármegyei bajnokságban szereplő Kalocsáé július 16-án. A sort az NB III-as Dorog elleni hazai meccs zárja július 19-én.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában