2025.06.18. 19:50
A DKSE tornagálája ismét óriási siker volt – galériával, videóval
Nagyszabású gálaműsorral zárták az idei tanévet a DKSE tornászai a zsúfolásig telt Pap Zoltán Tornacsarnokban. S persze nem maradt el az edzők vicces bemutatója sem.
A múlt héten tartott eseményen megjelent és beszédet mondott Mátyás Gábor a DKSE ügyvezető elnöke és Horváth Attila a tornaszakosztály elnöke. Mindketten megköszönték a szakmai stáb és a gyerekek munkáját, és kifejezték hálájukat a a fiatalok szüleinek, akik nap mint nap elhozzák gyermekeiket az edzésekre, továbbá minden támogatást megadnak a fejlődésükhöz.

Fotó: Antal Lajos
A kihívásokkal teli és egyben sikerekben gazdag évet követően a szakosztály több mint százhatvan tornásza és edzőik mutatták be tudásukat gálán. A legkisebbek – akik még csak ismerkednek a sportág alapjaival – bemutatóját követően minden korosztály képviselő a szerekhez léptek. A szépszámú közönség körében nagy sikert arattak az egyesület válogatott tagjainak: Kovács Zsófiának, Mayer Grétának és Makai Lillának a gyakorlatai. Sőt, az edzők vicces, mulatságos bemutatója sem maradhatott el a tornagála programjából, óriási sikert kiváltva.
Képgaléria a DKSE gálájáról
A DKSE 2025-ös tornagálája
Fotók: Antal LajosA DKSE tornaszakosztályának nagyon nagy erénye, hogy a versenytorna mellett olyan gyerekkel is foglalkoznak a szakemberek irányítása mellett, akik kikapcsolódásként és hobbiként tekintenek a sportágra. A Trenka János vezette edzői csapat hosszú évek alatt olyan meghitt, családias hangulatot varázsolt tornacsarnokba, ahova mindig jó bemenni, mozogni, és ahol mindenki jól érezheti magát. Legyen az gyerek vagy szülő, de akár csak a sportág eseményeit figyelemmel követő érdeklődő. Így volt ez a múlt heti gálán is, ami hatalmas sikerrel zárult.