2025.06.02. 15:00
Ez az ezüst felér egy arannyal, rengeteg munkájuk van benne - galériával
Óriási hangulat, kiváló szervezés, a végén hazai ezüstérem, amire büszkének kell lenni. A női serdülő vízilabda bajnokságban második DFVE csapatát nem győzte dicsérni edzőjük.
A serdülő országos vízilabda bajnokság nyolcas döntőjének vasárnapi aranymeccsén az UVSE ugyan 16-13-ra nyert a DFVE ellen, azonban Schmidt Tamás edző büszke volt tanítványaira, akinek egyébként nem sok hangja maradt a nagy csatát és fantasztikus hangulatot hozó találkozó után. Ugyan veszítettek és a bánat könnyei is látszódtak néhányukon, de a dunaújvárosi csapat minden elismerést megérdemel. Ahogy egyébként a kiváló rendezés is, amit nem győztek dicsérni a résztvevők.

Fotó: DFVE/Utánpótlás Sportfotó
– Nagyon büszke vagyok a csapatomra, gratulálok nekik. Ez az ezüst is van olyan szép, mint arany, rengeteg munka van ebben a második helyben is.
Az, hogy hazai rendezéssel és közönség előtt ilyen parázs döntőt tudtunk játszani, hatalmas, örök élmény volt mindenki számára, rengeteget lehet tanulni belőle.
– Iszonyú tartás van a lányokban, hiszen rosszul kezdtünk, ennek ellenére sikerült egyenlíteni és a végjátékig szoros volt a meccs. Sajnos sok erőt felemésztett a felzárkózás, de újra mondom, megtette a csapat és nyílttá tette az utolsó percig a találkozót. Négy olyan gyermeteg hibát vétettünk, hogy amikor nálunk volt a labda, utána odaadtunk az Újpestnek, ők pedig mindegyikből gólt szereztek. Az önbizalmat ez kicsit visszavetette, de mégis, mindegyik után mentek és csinálták a dolgukat tovább a lányok – fogalmazott a DFVE trénere.
Serdülő vízilabda bajnoki döntő és éremátadás Dunaújvárosban
Fotók: DFVE/Utánpótlás SportfotóFelmerült, hogy a hangulat miként hatott az együttesre. A tréner szerint a hazai pálya az első napon hátrány volt, hisz' ezek a lányok soha nem játszottak ilyen telt ház előtt, új volt nekik az egész. Készültek ugyan rá, de kellett egy nagy megbeszélés, hogy szombaton a Ferencváros ellen élve a közönség támogatásával, azt a játékot mutassák, amivel döntőbe jutottak.

Fotó: DFVE/Utánpótlás Sportfotó
A DFVE elsődleges célja a felnőtt csapatnak játékosokat nevelni
– Gratulálok az Újpestnek, az UVSE-nél valamit nagyon jól csinálhatnak, ha mindhárom korosztályban ők nyerték a bajnokságot. Az a stílus, amit képviselnek, nagyon kellemetlen. Erre egész évben mentálisan és fizikálisan készülni kell, ha szembekerülnek a játékosok ilyen agresszív ellenféllel, akkor ne érje őket meglepetés.
Az biztos, azon dolgozunk, hogy a következő szezonban aranyérmet szerezzünk, de az utánpótlás képzésnek nem ez az elsődleges célja, hanem az, hogy a felnőtt csapatnak szeretnénk játékosokat nevelni.
Erdélyi Janka szerint a negyeddöntőben kicsit nehezen kezdtek, az elődöntőben már egységesen, csapatként játszottak. A döntőben pedig nagyon odatette magát a csapat, végig küzdöttek. Egész évben nagyon sokat dolgoztak ezért, aminek meg is lett az eredménye. Örülni lehet és kell az ezüstnek is.

Fotó: DFVE/Utánpótlás Sportfotó
Csicsáky Vince, az UVSE vezetőedzője nagyon büszke volt tanítványaira, akik a három nap alatt is fejlődtek, a döntő egészen elképesztő volt, a légkör, a hangulat, amit sosem fog elfejelteni.
Nagyon szépen köszönöm a DFVE-nek, hogy ilyen magas színvonalon rendezték meg ezt az eseményt. A Dunaújváros elképesztő partner volt, a nézők biztos nagyon jól szórakoztak.