2025.05.09. 20:00
Óriási pofonokra, nagy bunyókra van kilátás
Hetedszer rendeznek küzdősport gálát szombaton Dunaújvárosban, amire kilenc ország sportolói érkeznek, de a helyi harcosokért is szoríthatunk.
A szombaton 17 órakor kezdődő K1 és profibox küzdősport gála előtt Rozman István, a Sukothai Team Thai Box Egyesület vezetője és az esemény főrendezője beszélt portálunknak arról, nagy pofonokkal tarkított, komoly verseny lesz, mert olyan gálát hozott össze ebből a sok országból. Jól is hangzik, ahogy meséljük, hogy Norvégiától Szerbián át Afrikáig, nagyon sok nemzet vesz részt a gálán. Így ez nem rövid rendezvény lesz, hanem több órán át szórakozhatnak a küzdősportok kedvelői.

Fotó: Balogh Tamás
– Amikor legutóbb kiállt ide a sportcsarnokba, akkor a külsőségekben is teljesen igyekezett profi versenyt kiállítani.
– Most is ugyanez lesz a koncepció. A dunaújvárosi önkormányzat támogatásával készültünk föl erre a gálára. Ezúton is köszönjük, igyekezünk, hogy a sportértékben és a látványosságban is ez tükröződjön!
– Segít-e a rendezőnek és a versenyzőknek, ha megjön a közönség?
– Nem mondom, hogy a csilláron is lógjanak, de az fontos, hogy sokan legyenek, mert akkor komfortos a versenyzőknek a meccs. Persze, hogy jó lenne, ha annyian lennének, mint egy nagy meccsen, de azt reálisan kell látni, itt nem Mike Tyson és Jake Paul csap össze egymással.
Viszont, akik a ringbe lépnek, mindent megtesznek azért, hogy ők nyerjék a csatát. Ez a garancia arra, hogy a sportágat szeretők számára élvezetes lesz ez a gála.
– Fontos, hogy közösen, mi a ringből a közönség pedig a lelátóról olyan hangulatot, és atmoszférát teremtsünk, ami jó mindenkinek. Olyan csarnokban nem jó bunyózni, ahol csöndben vannak a meccs alatt!

– Tehát nem nézőket, hanem szurkolókat szerete a nézőtéren.
– Így van! Persze a nézőket is szívesen látjuk, de válasszanak maguknak egy-egy szimpatikus bunyóst és biztassák őket. Ami még ennél is fontosabb, szurkoljanak a hazai versenyzőknek! Legyen élet a csarnokban, az aztán meghozza az igazi atmoszférát.
– Ezen az eseményen hány indulója lesz?
– Per pillanat úgy áll a koncepció, hogy a srácokat most Szeri Attila készíti fel, tehát ő az edzőjük. A gálával kapcsolatos tennivalóim és a rendezés szervezése miatt nem tudnám még azt a feladatot is megoldani. A nap nekem is 24 órából áll, nem tudok többet vállalni.
Az elmúlt időszakban nagyon jó és eredményes munkát végeztek, ezért bízok benne, ez a szombat esti eredményeken is meglátszik.
– Ha esetleg nem úgy sikerül, akkor meg minden vereségből lehet tanulni. Szakmailag Szeri Attilával ketten vagyunk a háttérben. Amiben tudunk, segítjük őket a mérkőzés alatt is.
Szappanos Dávid ismét ringbe lép a nagy pofonok estéjén
Ez alkalommal egy „régi motorossal”, egy helyi ikonnal, Szappanos Dáviddal és két egészen fiatal, még középiskolás korú tehetséggel: Újfalusi Dániellel és Gellai Bencével, illetve Meskál Mátéval és Farkas Mátéval állnak ki a hazai színeket képviselve. Mindhárman egészségesek és óriási bizonyítási vággyal készülnek erre a megmérettetésre.