Befejeződött a felkészülési turné

2025.05.07. 12:00

Erdély Csanád Dunaújvárost is képviseli a jégkorong-világbajnokságon (képgalériával)

Befejezte a felkészülését a magyar férfi jégkorong-válogatott a svédországi A-csoportos világbajnokság előtt. Csapatunk kedden este Kanada ellen játszott az MVM Dome-ban, és 6-0-ra kikapott. Jöhetett a keretszűkítés.

Erdély Csanád Dunaújvárost is képviseli a jégkorong-világbajnokságon (képgalériával)

Képünkön a kanadai játékosok a szurkolóktól övezve öltözőbe vonulnak

Fotó: MJSZ / Vörös Dávid

A Veletek bárhova-turné elnevezésű sorozat keretében  a mieink nyolc mérkőzést játszottak, és ebből ötöt megnyertek. Az utolsó ellenfél a világranglistát vezető Kanada volt, és a 6-0-ás vereség elfogadható, hiszen a magyar csapatnál magasabban jegyzett országokat nemegyszer nagyobb különbséggel verik a juharlevelesek. A találkozót, ami után Majoross Gergely szövetségi kapitány kijelölte a vébé-résztvevő csapatát, több mint 16 ezren tekintették meg. A csapatok a szurkolók sorfala között sétáltak be az MVM Dome parkolójából az arénéba. Ekkor a drukkereknek lehetőségük volt arra, hogy autogrammot kérjenek a játékosoktól, és közös fotókat készítsenek velük.

Kanada
Az MVM Dome-ban több mint 16 ezer szurkoló foglalt helyet a Magyarország - Kanada mérkőzésen
Fotó: MJSZ / Vörös Dávid

Kanada után keretszűkítés

Ezen utolsó körös szűkítés nyomán Fejes Nándorral és Sárpátki Tamással szűkült a névsor, egyben kialakult a 25-ös játékoskeret, amely képviseli majd Magyarországot a svéd-dán közös rendezésű világbajnokságon.

A kapitány az indulás előtt a Veletek-bárhova-turnét a Magyar Jégkorong Szövetség honlapján értékelte. - A turné remek kezdeményezés volt, és az is fantasztikus, ahogy megvalósult. Ezen sportcsarnokokba nemcsak magas színvonalú jégkorongmérkőzéseket vittünk, hanem egy nagyon szenvedélyes válogatottat is, amely olyan atmoszférát tudott varázsolni a pályákra, ami sokakat megnyert a hokinak. Csapatként is tudtunk fejlődni hétről hétre, és talán még túl is teljesítettük a várakozásainkat. Ennek az egésznek volt a megkoronázása a Kanada elleni meccs az MVM Dome-ban – ami nyilván minden szempontból más volt. Rekordnézőszámot értünk el, megtapasztaltuk, hogy milyen egy igazán topválogatottal mérkőzni, mi az, amin esetleg változtatnunk kell, kik azok, akik ezen a szinten is tudnak teljesíteni és kiknek nehezebb ugyanez. Most elindulunk Herningbe, csütörtökön-pénteken edzünk és várjuk a szombati kezdést!

A mieink tehát szerda délelőtt elindultak Dániába. Ezen a napon még csak az utazás, a szállás, illetve a csarnokbeli öltöző elfoglalása a program, hogy némi idő a pihenésre is jusson. Csütörtökön és pénteken edzések, illetve egyéb felkészítő programok – például a hivatalos fotózás és más kötelező tevékenységek – várnak a csapatra, amely szombat délután (16.20) Németország ellen kezdi meg a csoportkört. Az eredeti szlogen és a hazai turné szellemiségében várunk szeretettel mindenkit Herningbe is, akik pedig a távolból szeretnének drukkolni, megtehetik, hiszen a Sport 1 a mieink összes mérkőzését élőben közvetíti majd. 

  • A magyar csapat. Kapusok (3): Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Vay Ádám (HK Poprad, szlovák).
  • Hátvédek (8): Garát Zsombor (Nottingham Panthers, brit), Hadobás Zétény (Iowa Heartlanders, amerikai/ECHL), Horváth Milán (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Nilsson Henrik (Kalmar HC, svéd), Ortenszky Tamás (EHC Winterthur, svájci), Szabó Bence (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Szathmáry Simon (DVTK Jegesmedvék), Tornyai Gábor (UTE).
  • Csatárok (14): Ambrus Gergő (Hydro Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (KooKoo, finn), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Horváth Bence (Jukurit, finn), Laskawy Ferenc (UTE), Mihalik András (DEAC), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Krisztián (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Papp Kristóf (Iowa Heartlanders, amerikai), Szongoth Domán (KooKoo, finn), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Vincze Péter (Gyergyói HK).

A névsorból kiderül, hogy az utolsó keretszűkítés után csak egy dunaújvárosi nevelésű hokis maradt a válogatottban, Erdély Csanád, aki a nemzeti együttes csapatkapitánya. Az edzői stábban viszont ott van Szilassy Zoltán, a Dunaújvárosi Acélbikák egykori csapatkapitánya, majd edzője, és Tokaji Viktor, az Acélbikák egyik legendás hátvédje.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában