2025.04.14. 16:25
OIyan dolgok történtek, ami után nem tudták átlépni az árnyékukat
A röplabda NB I Extraliga alsóházi rájátszásának 4. fordulójában a DKSE együttese a Dág KSE vendégeként szenvedett vereséget vasárnap este.
Az eddig pont nélkül álló DKSE a csoport éllovasa ellen kellett helytálljon. Az erőviszonyok ismeretében az egyértelmű esélyesek a hazaiak voltak, akik érvényesítették is a papírformát.

Fotó: Horváth László
Dág KSE – Dunaújvárosi KSE 3:0 (15, 25, 18)
DKSE: Peredi, Klochko, Németh Z., Béres, Meinerts, Makó, Kuti M. (liberó). Csere: Borgatti, Vadász, Papp T., Takács M. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.
Buzás Miklós dági edző: – Nem játszottunk ma nagyon fényesen, de mindig kellő időben tudtuk megrázni magunkat a mérkőzés során, hogy győzelemmel zárjuk a napot. Gratulálok mind a két csapatnak, izgalmas volt.
Tomanóczy Tibor:
Az első szett kivételével nagyot küzdöttünk, a harmadikban sajnos volt két olyan ítélet, ami megfogott minket, és innentől nem tudtuk átlépni az árnyékunkat.
– A Dág összességében megérdemelten nyert, de sokkal jobb mérkőzés is lehetett volna ebből, mint ami kerekedett itt a végén.
A csoport állása: 1. Dág KSE 12 pont, 2. MEAFC-Peka Bau 9 pont, 3. Vidux-Szegedi RSE 3 pont, 4. Dunaújvárosi KSE 0 pont.
A DKSE együttesére szerdán újabb összecsapás vár. Az ötödik fordulóban a MEAFC-Peka Bau otthonában lépnek pályára Miskolcon.