2025.04.26. 19:08
Parádés dunaújvárosi sikert ünnepelhetett a sportcsarnok
Egy percre sem feladva, óriásit küzdve bravúros győzelmet aratott a Dunaújvárosi Kohász szombaton a Vác ellen. A DKKA egy élcsapat ellen tudott roppant fontos pontokat szerezni hazai pályán.

Agócs Alexandra hat góljával elévülhetetlen érdemeket szerzett a sikerben
Fotó: dkka.hu/VizoPhoto
A női kézilabda NB I tizenegyedik helyén álló DKKA fogadta az ötödik Vácot, így előzetesen a vendégek számítottak esélyesnek idegenben is. Azonban a dunaújvárosiak arra készültek, hogy a békéscsabai vereségnél elkövetett hibákat kijavítva nagy csatára késztessék ellenfelüket. Egyébként ezt a szezonban már többször is megmutatta a Kohász, hogy élcsapatok ellen is kiélezett meccset tudott vívni. A két pont megszerezése egyérteműen komoly bravúr lett volna a hazaiaktól, ami viszont nagyon nagyon jól jött volna a csapatnak. Az újvárosi keretben a két kapus ezúttal is Wéninger és Barulovic volt, ellenben kimaradt Somionka.

Fotó: DH-archív
Az első támadás a Vácé volt, Bartulovic rögtön megfogta Afanetaler hetesét, megadva az alaphangot. Csíkos csak vezetést szerzett az ellenfélnek, az egyenlítésre a negyedik percig kellett várni. Sajnos Zaj Klára megmutatta, miért számolnak már vele a felnőtt válogatott kapusaként is, Kellermann hetesét, majd ziccert is fogott. 1-3 után aztán remek pillanatokat produkált a DKKA, és zsinórban szerzett három góllal már ők vezettek a 7. percben. Sajnos ezen a szinten minden hiba megbosszulja magát, egy perc múlva már a Vácnál volt az előny, ráadásul Popovicot kiállították, 4-5. Ezt a két percet döntetlenre hozta le a hazai csapat úgy, hogy itt és ott is volt a két gól között egy kapufa. Egymás hibáival több támadás alatt sem tudtak élni a felek, aztán egy labdaszerzés után Paróczy nem hibázta el a ziccert, 6-6 a 12. percre fordulva, ami váci időkérést is hozott.
Fej-fej mellett továbbra is
Utána egyből elrontott váci támadás jött, azonban elcserélte magát a DKKA, Törököt kiállították, s ismét az ellenfél támadhatott. Azonban újabb kiváló védekezéssel labdát szerzett Petika, Terzic pedig gólt. Ám a gyors középkezdésből az üres kapuba ívelt Tyiskov-Helembai, amire egyből Szalai felelt, aki ekkor irányítóként szerepelt, 8-7. A folytatásban a Vác rendre egyenlíteni tudott, de a Kohász nem hagyta, hogy átvegye a vezetést. Igaz, 10-10-nél befagyott az állás, a két kapus védéseinek köszönhetően, de ebből a periódusból a hazaiak jöttek ki jobban, Terzic billentette ki az eredményt a 20. percre. Majd a két oldal hibáiból a Vác jött ki jobban, mert visszavették a vezetést, 11-12. S újabb eladott labda után már kettővel mentek, de pillanatok alatt jött a hazai egyenlítés, 13-13.
A Vác jobban élt a DKKA hibáival
A félidő hajrájában nagyott védekezett a csapat – Lakatos ismét hatalmasat melózott a falban – vagy védett Bartulovic, de az eladott labdák, kihagyott helyzetek adta lehetőséggel megint jobban tudott élni a Vác. Azért a vendégek is belehibáztak nem egy akcióba, éppen ezért volt fájó, hogy a sokadik megszerzett labda után már három lett a hátrány, 14-17. Ráadásul Petika hetesét az utolsó másodpercben Zaj megfogta.
Tűzben égve folytatta a Kohász
A szünetről a Dunaújvárosi Kohász jött ki élesebben. Egyből értékesítettek gy hetest, majd Bartulovic óriásit védett, Kellermann pedig a lerohanás után egyre csökkentette a hátrányt, 16-17. Sajnos a hazai kapus mellett Zaj is jeleskedett, így egyenlítés helyett megint kettővel ment a Vác, 17-19. Ezt a szűk előnyt tartotta az ellenfél, de nem akart leszakadni a DKKA, nagyon kemény védekezést bemutatva ismét az egálért támadhatott a 39 percben, de megint Zaj mutatott be bravúrt, bezzeg Csíkos nem rontott, majd megint a váci kapust ünnepelhették az ellenfél szurkolói. Bartulovic kapufára nézett egy hetest, de hiába, mert eladott labda utána visszaállt a szünetbeli különbség a 40. percre, 19-22. Aztán a horvát kapus tett róla, hogy ne legyen a négy a hátrány, Kellermann végre megtörte a hazai gólcsendet és még az első váci kiállítást is kiharcolta.

Fotó: DKKA/VizoPhoto
Óriási küzdelem után fordítás
Ott loholt ellenfele nyakán a nagyot küzdő újvárosi együttes, Bartulovic sokadik védése után Petika hiába hozta volna fel egyre a Kohászt, lépésért elvették a labdát. Ám megint a hazai kapust éltethette a közönség, Terzic remek egyéni akciója után hetes és Tyiskov-Helembai második kiállítása jött, no meg Luchies gólja, aztán Gerháth egyenlítése, 23-23. A dunaújvárosiak védekezése teljesen elbizonytalanította az ellenfelet, Paróczy visszavette a vezetést a 48. percre. Zaj megint fontos pillanatban védett ziccert, közte érkezett két váci találat és egy újvárosi kiállítás. Azonban a harci tűzben égő Kohász nem hagyta magát, s az utolsó tíz percre fordulva megint itt volt az előny, 26-25. Egyre nagyobb volt a feszültség a pályán és a nézőtéren, de a parádézó Agócs góljával már kettővel ment a DKKA az 54. percre, 28-26.
Elképesztő végjáték, parádés győzelem
Az utolsó öt percre fordulva már a plusz háromért támadhatott a Kohász, de Luchies kapufát talált, viszont Bartulovic megint jókor volt jó helyen. A megállíthatatlan Agócs pedig már nem rontott, 30-27 és már csak három perc volt vissza. Ekkor emberhátrányba került a DKKA, Háfra gyorsan faragott is a hátrányukon. Nagyon fontos pillanatok jöttek, Agócs megint gyönyörűen játszotta magát tisztára, de Bukovszky kirúgta a ziccert. Azonban a mieink részéről Wéninger is roppant fontos pillanatban védett két perccel a vége előtt. Aztán felrobbant a csarnok, mert Kellermann 31-28-ra módosította az állást. Csíkos gólja után Agócs a szívbajt hozta mindenkire eladott labdájával, de a sors, azaz Pelczéder visszaadta. Egy perc volt már csak hátra, Gulyás Péter időt kért, mert a győzelemért támadhatott együttese! Agócsot a nyakánál kapták el, de csak szabaddobás jött, de fene bánta, amikor Kellermann gólig cselezte magát, ezzel eldöntve a meccset.

Fotó: DKKA/VizoPhoto
DKKA- Vác 32-30 (14-17)
- DKKA: Bartulovic - Horváth 3, Kellermann 7, Popovic 1, Lakatos, Luchies 5 (3), Agócs 6. Csere: Bartulovic (kapus), Szalai 1, Terzic 3 (1) Petika 1, Török, Gerháth 1, Paróczy 4, Arany, Gajdos. Vezetőedző: Gulyás Péter.
- Vác: Zaj - Pálffy 4, Afentaler 1, Tyiskov-Helembai 4, Háfra 6, Csíkos 10 (3), Pelczéder 2. Csere: Bukovszky (kapus), Gyuris, Miklós, Such, Kacsó, Kurucz 2, Juhász 1, Wald, Varga. Vezetőedző: Horváth Roland.
- Hétméteresek: 6/4, illetve 5/3.
- Kiállítások: 10, illetve 6 perc.