Labdarúgás

2025.03.17. 15:00

Úgy potyogtak a gólok, mint az eső az égből - galériával

Az időjárást mintázták a vármegyei labdarúgó I. osztály vasárnapi mérkőzéseinek eredményei. Csakúgy pogyogtak gólok, mint a záporeső.

Úgy potyogtak a gólok, mint az eső az égből - galériával

A Mezőfalva Ikarus-Maroshegy elleni meccsen sárga lapból is jutott

Fotó: Horváth László

A vármegyei focibajnokság A 15. fordulójában a Mór - Bodajk találkozón, ahogy várható is volt a tabella sorrendje szerint, a móriak alaposan kitömték az ellenfelük kapuját hét góllal. Hatot lőtt a dobogóközeli Lajoskomárom a másik sereghajtónak, az Enyingnek, és itt sem volt válasz. Bőséges találatot láthattott a sárbogárdi közönség is, akik összesen kilenc gólnak tapsolhattak a Martonvásár által 5-4-re megnyert találkozón. Nem adták alább hat találatnál a csóri pályán sem, 3-3-as végeredménynel vonulhattak öltözőbe az Ercsivel szemben. A pénteken jól szerepelt a Dunaújváros FC, miután sima győzelmet aratott. Vasárnap pedig a Mezőfalva első tavaszi győzelmét ünnepelhette.

vármegyei focibajnokság
A vármegyei focibajnokság legutóbbi fordulóját győzelemmel zárta a Mezőfalva
Fotó: Horváth László

KK Grain Kft.-Mezőfalva – Ikarus-Maroshegy 2-0 (2-0)

KK Grain Kft.-Mezőfalva: Kovács Á. – Villám, Balázs, Rózsahegyi, Török, Rakonczai, Balogh I. (Kiss G.), Sági, Petrov, Mekota (Kovács B.), Kovács K. (Szabó O.). 

Egy jól játszó hazai gárda megérdemelten húzott el két góllal az ellenfelüktől Balázs két találata révén. A szünet után változott a játék képe, a Mezőfalva továbbra is támadott, de eredmény nélkül. A helyzetet kihasználva felerősödött a maroshegyi csapat és többször is igen komoly, néhol pedig bravúros védésre kényszerítette Kovács Ádám mezőfalvi kapust. A második félidő a mezőnyjáték tekintetében egyértelműen a vendégeké volt. A végeredményen azonban ez már nem változtatott, a Mezőfalva három ponttal lett gazdagabb a hétvégén. 

Masinka Csaba edző Mezőfalva: – Az első negyvenöt percben tényleg jól játszottunk. A másodikban viszont valóban úgy látszott, mintha ráfeküdtünk volna az eredményre, de igazából nem akartunk visszaállni. 

Egy kicsit elhitték a fiúk, hogy nyertek és ezt észre is vette az ellenfelünk. Jöttek rendesen. Talán a szerencse is egy kicsit mellénk állt.

– Természetesen dolgozunk majd rajta, hogy a teljes játékidőtt végi tudjuk nyomni.

Szarka Martin edző Ikarus-Maroshegy: – Sajnos az első félidőnk minősíthetetlenre sikerült. 

Nem engedhetünk meg ilyen hibákat.

– Talán ha az elejétől kezdve a második félidős játékot hozzuk, akkor lehetett volna keresnivalónk. A hazai csapat jobban akarta a győzelmet.

Adony – Sárosd 0–4 (0–1)

Adony: Andrejev - Kőkuti, Budai, Fehér, Tatár - Kaló (Posztos), Holentoner- Virág (Krucsai), Hamar, Bognár B. - Major (Fábián).

Gólszerző: Pribék (65., 77.), Hanzli (32.), Kökény (83.).

  • A 15. forduló eredményei: Dunaújváros FC – Tóvill-Kápolnásnyék 4-0, Lajoskomárom – Enying 6-0, Csór Truck-Trailer – Ercsi Kinizsi 3-3, Mór – Bodajk 7-0, Adony – Sárosd 0-4, Sárbogárd – Martonvásár 4-5, KK Grain Kft.-Mezőfalva – Ikarus-Maroshegy 2-0.

A vármegyei focibajnokság I. osztályának állása

H. CsapatM.Gy.D.V.LG.KG.GK.P.
1.MÓRMÓR15130249143539
2.DUNAÚJVÁROSDUNAÚJVÁROS15122147113638
3.LAJOSKOMÁROMLAJOSKOMÁROM15112241162535
4.SÁRBOGÁRDSÁRBOGÁRD15110446192733
5.SÁROSDSÁROSD15100544172730
6.TÓVILL-KÁPOLNÁSNYÉKTÓVILL-KÁPOLNÁSNYÉK157353023724
7.CSÓR TRUCK-TRAILERCSÓR TRUCK-TRAILER1572644251923
8.MARTONVÁSÁRMARTONVÁSÁR157263124723
9.KK GRAIN KFT. - MEZŐFALVAKK GRAIN KFT. - MEZŐFALVA155192633-716
10.ADONYADONY154381831-1315
11.IKARUS-MAROSHEGYIKARUS-MAROSHEGY153482834-613
12.ERCSI KINIZSIERCSI KINIZSI153392731-412
13.BODAJKBODAJK1510141376-633
14.ENYINGENYING150015494-900

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában