2025.03.24. 07:00
Jelentős dunaújvárosi szerepvállalás az első nemzetközi sikerben - videóval
Első nemzetközi versenyén bronzérmes lett a magyar cheerleader utánpótlás válogatott. Az Árgyelán Dominika és Kis Balázs által vezetett sikercsapat gerincét dunaújvárosi és környékbeli települések fiataljai adják a Spartan Cheerleading Sportegyesületből.

Egy edzésükön látogatottuk meg a Spartan Cheerleading Sportegyesületet, ahol Árgyelán Dominika edzővel, illetve elnökkel beszélgettünk. Egyből azzal kezdtük, csodálatos eredményt értek el, melyre joggal lehet büszke gyerek és felnőtt egyaránt!

Fotó: Madarász Attila, MNC Photo
– Az utánpótlás korosztályban – ami 10-17 évesekig terjed – voltak a lányok a válogatott csapat tagjai.
Óriási eredménynek értékelhető a harmadik hely, hiszen egyrészről dobogóra állhattunk, másrészről az utánpótlás korosztályban egyáltalán nem volt még nemzeti válogatott csapat.
– Tehát itthon is nagyon fiatal ez a sportág. Most éljük a feltörekvő időszakunkat, és mi vagyunk az út kitaposói. Európában egyébként sok helyen működik, például Norvégiában, Ausztriában szinte világszínvonalon űzik a sportágat. Nálunk nem régen kezdték el, és 2013-tól van sportági szakszövetség. Először volt az utánpótlás korosztályban válogatott csapatnak nemzetközi bemutatkozása.
– Dunaújvárosban mióta működik a sportág és hogyan készültek a megmérettetésre?
– 2011-től számíthatjuk az aktív jelenlétünket. A versenyre teljesen új gyakorlattal készültünk, mivel három különböző egyesület sportolóiból lett összeállítva a válogatott.
A csapat nagy részét a mi tagjaink alkották, tizenöten voltak a huszonnégy tagú keretből.
– Velük együtt a Gyöngyösi Dream Team SE, valamint a Dunakeszi VSD sportolói alkották a társaságot.

Fotó: Horváh László
Spartan Cheerleading Sportegyesület: már sokan ismerik őket
– Mennyire népszerű és milyen hagyományai vannak a cheerleader sportnak a környezetünkben?
– Dunaújvárosban már sokan ismernek minket és ezt a mozgásformát is. Nem hagyományos sportághoz képest viszonylag sok taggal működik az egyesület. Heti szinten rendszeresen jönnek edzeni akár a hobbi szinten sportoló, vagy akár a versenyszerűen járó tagjaink. Nem csak a saját házunkon belül, de helyi rendezvényeken is szívesen bemutatkozunk, fellépünk. Természetesen szívesen fogadjuk az érdeklődőket, az új belépőket. Egyesületünkben a legkisebb sportolónk nincs még öt éves, tehát egészen kicsiként el lehet kezdeni. Felfelé pedig a serdülőkön át a felnőtt korosztályig vannak tagjaink, versenyzőink.
Ahogy halottuk, most már nemzetközi szinten is komoly elismeréssel bír a hazai cheerleader sport utánpótláscsapata, melynek jeles képviselőit nem kell sokáig keresgélnünk a szűkebb környezetünkben Dunaújvárosban sem, hiszen számos rendezvényen megmutatták már magukat. Bármikor csatlakozhatnak hozzájuk, mert mindenkit szívesen fogadnak.

Fotó: Horváth László
Mi az a cheerleading?
- A cheerleading torna alapú, akrobatikus elemeket ötvöző sportág, férfiak és nők egyaránt űzik. Európai színtéren is egyre népszerűbb: a norvég, szlovén, finn és német nemzetiségű cheerleaderek már az amerikaiakkal is felveszik a versenyt: ezt az évenkénti világbajnokság eredményei is tanúsítják.
- A sportágnak két szakága van: egy akrobatikus és egy táncos műfaj is. Elsősorban komoly kompetitív sport, már Magyarországon is évek óta rendelkezik nemzeti szövetséggel és versenyrendszerrel. Emellett azonban kapcsolódhat más sportágakhoz, például az amerikai futballhoz, a kosárlabdához, labdarúgáshoz.
- 2016-ban provizionális olimpiai státuszt kapott – olvasható többek között a dunaújvárosi Spartan Cheerleading Sportegyesület ismertetőjében.