2025.03.25. 19:51
Kevesen voltak hozzá, hogy sikerüljön a bravúr
A futsal NB II. nyugati csoport felsőházában egyből egy rangadóval mutatkozott be a DF. A Dunaújváros Futsal rövid kerettel a nagy esélyes PTE-PEAC otthonában szenvedett vereséget hétfőn.
A futsal bajnoki rendszerében kitudja miért, de páratlan számú csoportokat szerveznek, ezért aztán a rájátszásban már nem tudnak teljes fordulókat lebonyolítani. A most bemutatásra kerülő ellenfelek közül a pécsiek már egy fordulón túl voltak, míg az újvárosiak csak edzőmérkőzésen léphettek pályára. A bajnokság alapszakaszában a PTE-PEAC magabiztosan, vereség nélkül nyert, de az elmúlt héten 5-3-as vereséget szenvedtek az Airnergy vendégeként. Így aztán a feljutást tervezők az újvárosiakat fogadva, különleges elszántsággal léptek pályára. A Dunaújváros Futsal már a kezdésnél lépéshátrányba került, mivel „rövidebb” kispaddal várták a találkozót.

Fotó: DH-archív
Az első félidőben nagy elánnal rontottak egymásra a csapatok. A birkózásból a hazaiak jöttek ki jobban: Nospak révén megszerezték a vezetést. Szegény embert az ág is húzza, mondhatták az újvárosiak, hiszen egy kapuralövésük Nagy Márkot találta el, akiről saját kapujába csapódott a labda. A második játékrészben a vendégek vették föl a nagyobb tempót, de hamar befogta őket a hazai csapat. Vénosz a 24. percben megrázta magát és máris 3-0 volt az állás, majd szépített a DF Balogh Ádám találatával.
Nagy energia mínusszal is küzdött a Dunaújváros Futsal
A csata kiteljesedett, hiszen újabb három perc múlva fölharsant a közönség: Kiss újra háromra növelte a pécsi előnyt. A Dunaújváros Futsal bár nagy energia minusszal küzdött, de az utolsó percig küzdött egy jobb eredményért. Így történhetett meg, hogy Ivacs mesteri találatával beállította az így talán már nem annyira fájdalmas végeredményt.
PTE-PEAC - Dunaújváros Futsal 4-2 (2-0)
DF: Cseresnyés - Fekete, Ivacs, Szili, Nagy. Csere: Balogh, Varga, Puskás, Vincze.
- A csoport másik mérkőzésén: ELTE-BEAC - Airnergy 2-2.
Az állás
H. | Csapat | M. | Gy. | D. | V. | LG. | KG. | GK. | P. | Megjegyzés | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | ![]() | PTE-PEAC | 2 | 1 | 0 | 1 | 7 | 7 | 0 | 9 | Hozott pont: 6 |
2. | ![]() | AIRNERGY FC | 2 | 1 | 1 | 0 | 7 | 5 | 2 | 8 | Hozott pont: 4 |
3. | ![]() | ELTE-BEAC | 2 | 1 | 1 | 0 | 11 | 4 | 7 | 5 | Hozott pont: 1 |
4. | ![]() | DUNAÚJVÁROS FUTSAL | 1 | 0 | 0 | 1 | 2 | 4 | -2 | 2 | Hozott pont: 2 |
5. | ![]() | NAGYKANIZSAI FUTSAL CLUB | 1 | 0 | 0 | 1 | 2 | 9 | -7 | 0 | Hozott pont: 0 |