2025.03.24. 18:17
Hiába szereztek vezetést, vereség lett a vége
A röplabda NB I Extraliga alsóházi rájátszásának első fordulójában a Dunaújvárosi KSE vasárnap hazai környezetben a Dág KSE csapatát fogadta. Hiába indult jól a meccs, sajnos nem sikerült nyerni.
Az első játszmában erősen hullámzó teljesítményt nyújtott mindkét gárda, de hajrában Klochko vezérletével szett előnybe kerültek a DKSE. A folytatásban azonban feljavultak a dági vendégek és zsinórban három játszmát nyerve megszerezték a három bajnoki pontot.

Fotó: DH-archív
Dunaújvárosi KSE – Dág KSE 1-3 (22, -19, -14, -17)
DKSE: Peredi, Klochko, Németh Z., Béres, Meinerts, Makó, Kuti M. (liberó). Csere: Papp T., Borgatti, Vadász, Rostás, Takács M. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.
Tomanóczy Tibor: – Az első szettben mindkét csapat sok hibával játszott, amiből mi jöttünk ki jobban. A folytatásban a csapatom hibaszázaléka megmaradt, míg a vendégek egy szintet javultak.
Buzás Miklós Dág: – Érezhető volt a két hét pihenő az alapszakasz után. Sajnos nem kezdtük jól a mérkőzést, rengeteg nyitást rontottunk. Szerencsére a folytatásban türelmesek voltunk és kialakult az a játék, amivel győzni tudtunk. Gratulálok a játékosaimnak, de a következő találkozón többre lesz szükségünk.
A 9-12. helyért folyó csata másik mérkőzésének végeredménye: MEAFC-Peka Bau – Vidux-Szegedi RSE 3:0 (21, 19, 23)
Az állás: 1. MEAFC-Peka Bau 3 pont, 2. Dág KSE 3 pont, 3. Dunaújvárosi KSE 0pont, 4. Vidux-Szegedi RSE 0pont.