Labdarúgás

2025.03.23. 08:00

Dunaújvárosi gálaelőadás Mezőfalván - galériával

A Fejér vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában szombaton a Dunaújváros FC kiütéses győzelmet aratott a KK Grain Kft.-Mezőfalva vendégeként.

Dunaújvárosi gálaelőadás Mezőfalván - galériával

Fotó: Horváth László

A vendégek a találkozó elején azonnal fölénybe kerültek. A 4. percben Gránicz Patrik bal oldali sarokrúgását a hosszún érkező Molnár Tibor kotorta a kapuba. A folytatásban is az újvárosiak irányították a játék menetét. A 32. percben Gránicz egyéni játékot követően lőtt a hazaiak hálójába. A fordulást követően továbbra is a házigazdák térfelén folyt a küzdelem. Az 51. percben Szepessy Róbert kapott egy jó átadást a tizenhatoson belül, amit biztosan értékesített. A 66. percben Gránicz vette be közelről a mezőfalvai kaput. Három perccel később egy balról érkező beadás után Molnár volt eredményes, majd ő lépett ki az elfáradó védők között, és a kapuba gurított. Ezt követően váratlanul harcmodort váltotta a Mezőfalva, aminek köszönhetően többször is kavarodás adódott a DFC tizenhatosán belül. 

DFC
A DFC magabiztos sikerrel zárta a szomszédolást
Fotó: Horváth László

Ilyen különbséggel is megérdemelt a DFC sikere

Összességében megállapítható azonban, ilyen különbséggel is megérdemelt a dunaújvárosiak győzelme.

KK Grain Kft.-Mezőfalva – Dunaújváros FC 0-6 (0-2)

KK Grain Kft.-Mezőfalva: Kovács Á. – Balázs S., Rózsahegyi, Szabó O. (Kovács B. a 66. p.), Török D., Rakonczai, Petrov Gleb, Sági J., Mekota, Kiss G., Kovács K. (Németh B. a 64. p.). Vezetőedző: Masinka Csaba.

DFC: Bolla – Hegedűs K. (Kiss B. a 81. p.), Horváth M., Tapiska, Király, Dorogi R. (Magyaródi a 78. p.), Bata, Molnár T., Szepessy R. (Gál B. a 70. p.), Gránicz, Godslove (Vagyóczki a 66. p.). Vezetőedző: Gróf András.

Gróf András: – Szerencsére hamar sikerült megszereznünk a vezetést, ami megnyugtatta a csapatot. Ezt követően már csak a győzelmünk különbsége volt kérdéses. Örülök, hogy ezúttal is gólratörően futballoztunk.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában