Futsal

2025.02.08. 16:35

Ezt a csapatot szerették meg szurkolóik! - videóval

A futsal NB II nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros két vereség után ismét nyerni tudott pénteken este, amikor Rácalmáson fogadta az Airnergy FC gárdáját.

Ezt a csapatot szerették meg szurkolóik! - videóval

Fölényes sikerrel zárt a csapat

Fotó: Balogh Tamás

Már sokszor elsóhajtoztuk, hogy egy remek őszi szezon után talán a téli szünet miatt megtört a Dunaújváros Futsal lendülete. A nyitó győzelmük után két vereséget is összeszedtek. Az első, az éllovas Pécstől hazai pályán elszenvedett papíron talán még magyarázható volt a kirobbanó formájú ellenfél miatt, de a három nappal korábban a Mad Dogstól elszenvedett második már kevésbé. Aztán most a hazai pályán kellett bizonyítaniuk az őket csak egy pont hátránnyal követő, negyedik helyen álló riválissal szemben.

Dunaújváros Futsal
A Dunaújváros Futsal két vereség után szeretett volna javítani. Sikerült is!
Fotó: Balogh Tamás

Nagy volt a tét?! Föltétlenül, hiszen az előző botlások miatt a Dunaújváros Futsal visszacsúszott a harmadik helyre, és egy újabb fiaskó nyomán az Airnergy FC került volna a helyére. A pillanatnyi helyezés megerősítése és az önbizalom helyreállítása is a célok között szerepelt a hazai csapat számára.

Furcsa hazai nyitánnyal kezdődött a mérkőzés

Már kezdtünk aggódni, hogy mi törhetett velük, amiért már a küzdőtéren taporogtak a sporik és az ellenfél csapata is, de ők stílusos késéssel érkeztek. Mint kiderült: csak a ráhangolódásuk volt időigényes.

Óvatosan kezdtek a felek, valahogyan a középpályán kellett átjutni mindegyiküknek és, ha azzal megvoltak, már forró helyzetek alakultak mindkét kapunál. Olyan érzésünk volt, mintha mindkét fél csak a kontrajátékokra gyúrt volna. Ebben elsőként a hazaiak voltak az eredményesek a 8. percben, Balogh Ádám Márk révén. Innét aztán veszedelmes tempóba bonyolódtak a csapatok, iszonyatos hazai kapufák és őrjítő helyzetek váltogatták egymást. Mindkét fél alaposan odatette magát.

A Dunaújváros Futsal megérdemelt sikere

A szünet után változott a kezdés koreográfiája, most a vendégek ragadtak az öltözőben. Aztán a szerencséjük a kimaradt hazai helyzetekben és persze a kapufáikban mutatkozott meg, de a 23. percben Kiss Patrik Márk ellen már az sem segített, hiszen elegáns gólt szerzettt. A hangulat egyre paprikásabbá vált, de igazi durvaság nélkül zajlott a csata. Az újvárosiak továbbra is nyomás alatt tartották az ellenfelüket, és sorozatos gólt ígérő helyzeteket alakítottak ki. A kapu előterében zajló, utólag már kibogozhatatlan fölfordulásban a labda egyszerűen elveszett, majd a kétségbeesetten a kapuja felé botladozó Koksa Patrik öngóllal iratkozott föl a jegyzőkönyvbe, 3-0. Kár volt hozzányúlnia, ugyanis nélküle is bevánszorgott volna a játékszer a kapuba.

Már alig egy perc volt vissza a játékidőből, amikor a vendégek időt kértek, de ezt a rövidke periódust a sokadik fergeteges rohamát bemutató Varga Milán extra találatával nyerte. Ezután már csak Cseresnyés sérülése miatt állt az idő. Becsületére legyen mondva, a kaupuőr bevánszorgott a helyére, de az ellenfél az utolsó másodpercekben már nem állította újabb bravúr elé. A Dunaújváros Futsal ilyen különbséggel is megérdemelt sikert aratott!

Dunaújváros Futsal – Airnergy FC 4-0 (1-0)
DF: Cseresnyés – Fekete, Szili, Varga, Kiss. Csere: Ivacs, Csányi, Balogh, Németh, Puskás, Vincze. Vezetőedző: Tóth Árpád.

  • A forduló többi mérkőzését hétfőn rendezik meg.

A bajnokság állása

H. CsapatM.Gy.D.V.LG.KG.GK.P.
1.PTE-PEACPTE-PEAC14131084295540
2.DUNAÚJVÁROS FUTSALDUNAÚJVÁROS FUTSAL15111373423134
3.ELTE-BEACELTE-BEAC14110363342933
4.AIRNERGY FCAIRNERGY FC15100565471830
5.NAGYKANIZSAI FUTSAL CLUBNAGYKANIZSAI FUTSAL CLUB146086266-418
6.TOLNA-MÖZS FSETOLNA-MÖZS FSE145276067-717
7.MAD DOGS FUTSALMAD DOGS FUTSAL144193651-1513
8.SÁRBOGÁRD SESÁRBOGÁRD SE143474269-2713
9.ASTERIX ÉRDASTERIX ÉRD1420124381-386
10.TIHANYI FCTIHANYI FC1411124082-424

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában