2025.02.08. 10:00
Nagy erőt merítve készülnek az újabb kihívásra
A női kézilabda NB I 15. fordulójában az előző körben roppant fontos sikert arató DKKA szombaton este a felsőházi Szombathely vendége lesz. Méghozzá nagy elszántsággal.

Az M4 Sporton a hét csapatába beválasztott Agócs Alexandráéktól bravúr lenne a pontszerzés
Fotó: DKKA/VizoPhoto
Az előző fordulóban a DKKA nagyon fontos győzelmet aratott a sereghajtó MTK ellen hazai pályán, ezzel sikerült megtörni egy hosszú nyeretlenségi szériát, s ezzel elmozdulni a kieső helyről is. A hatgólos sikert a kiváló csapatmunka mellett a nagyszerű egyéni teljesítményeknek is köszönhette a Kohász.

Fotó: DKKA/VizoPhoto
Szombaton 18 órától már jóval nehezebb vár a lányokra, hiszen idegenben az ötödik Szombathely vendégei lesznek, ahonnan bravúr lenne elhozni a pontokat. Ősszel a második fordulóban 34-27-re simán nyerték a dunaújvárosi találkozót, de akkor igen rossz játékkal rukkolt elő az újvárosi csapat. Aztán a Magyar Kupa harmadik körében is összekerült a két fél október végén, de arra a meccsre a vendégek csak az U20-as csapatukat küldték el. Így a DKKA kiütéssel nyert, azaz ebből a meccsből semmire nem lehet alapozni.
A DKKA ellenfele idén egy kicsit döcög
Egyébként az idei évre egy kicsit elkezdett döcögni a szombathelyi szekér, döntetlent játszottak az alsóházi Albával, eggyel nyertek csak a Budaörs ellen, majd az eltiltások miatt tartalékos Mosonmagyaróvár legyőzte őket. Legutóbb pedig az újvárosiakkal azonos pontszámmal álló Békéscsaba az utolsó másodpercekben dobott góllal döntetlenre hozta ellenük a találkozót. Januárban a montenegrói Djurdjina Malovic és a szlovák Karin Bujnochová is távozott az ellenféltől, előbbi pont Dunaújvárosba igazolt.
– Az MTK elleni győzelemből nagy erőt meríthettünk, és az edzéseken is lendületesen dolgozunk. Tudjuk, a Szombathely jó csapat, ezért erős védekezésre lesz szükség, amennyiben el akarjuk hozni a két pontot. Az biztos, mi mindent meg fogunk tenni a siker érdekében – mondta Horváth Anna a klub közösségi oldalára feltöltött videóban.
- A 15. fordulóból már lejátszott mérkőzéseken: Békéscsaba - Győr 28-37, Ferencváros - Mosonmagyaróvár 37-18.
- A további párosítások: MTK - Kisvárda, Vasas - Vác, Esztergom - DVSC, Alba Fehérvár - Budaörs.
A bajnokság állása
Csapat | M | GY | D | V | LG | KG | GK | P | |
1. | FTC-Rail Cargo Hungaria | 15 | 14 | 1 | 0 | 511 | 350 | 161 | 29 |
2. | Győri Audi ETO KC | 15 | 14 | 0 | 1 | 552 | 352 | 200 | 28 |
3. | MOL Esztergom | 14 | 12 | 0 | 2 | 435 | 390 | 45 | 24 |
4. | DVSC SCHAEFFLER | 14 | 10 | 2 | 2 | 462 | 363 | 99 | 22 |
5. | Szombathelyi KKA | 14 | 6 | 3 | 5 | 392 | 417 | -25 | 15 |
6. | Vác | 14 | 6 | 0 | 8 | 401 | 427 | -26 | 12 |
7. | Kisvárda Master Good SE | 14 | 6 | 0 | 8 | 354 | 399 | -45 | 12 |
8. | Motherson Mosonmagyaróvári KC | 15 | 6 | 0 | 9 | 423 | 470 | -47 | 12 |
9. | Vasas SC | 14 | 5 | 1 | 8 | 387 | 454 | -67 | 11 |
10. | DKKA | 14 | 4 | 0 | 10 | 412 | 464 | -52 | 8 |
11. | TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE | 15 | 3 | 2 | 10 | 417 | 477 | -60 | 8 |
12. | Moyra-Budaörs Handball | 14 | 3 | 2 | 9 | 375 | 452 | -77 | 8 |
13. | Alba Fehérvár KC | 14 | 3 | 1 | 10 | 366 | 397 | -31 | 7 |
14. | MTK Budapest | 14 | 2 | 0 | 12 | 376 | 451 | -75 | 4 |