2025.01.20. 07:00
Ezen az állapoton szeretnének változtatni Dunaújvárosban
A csapatok már több mint a felét lejátszották a 2024/2025. évi röplabda NB I Extraliga alapszakaszának. A DKSE tizenöt lejátszott mérkőzést követően szerzett pont nélkül áll a tabella utolsó helyén, ám a szakosztály vezetése szeretne ezen az állapoton változtatni.
Az elmúlt időszakról, illetve a tervekről kérdeztük Tomanóczy Tibor vezetőedzőt. Aki többek között elmondta, jelenleg pont nélkül állnak, ezen az állapoton szeretnének változtatni, hogy bent maradhassanak az Extraligában.

Fotó: Ihász Martin
– Tulajdonképpen az U20-as csapatunkkal játszottuk le az extraligás bajnoki mérkőzéseinket, több-kevesebb sikerrel.
A játékosok ugyan fejlődtek, de ezt nem tudtuk győzelmekké váltani, amikor meg lett volna rá lehetőségünk.
– A TFSE és a Kaposvár ellen ugyan sikerült játszmát nyernünk. Ráadásul a fővárosiak ellen meccs után volt egy kis hiányérzetem, hiszen ott a negyedik szett alapján talán több is volt a mérkőzésben. Sajnos a Dág elleni találkozón nem tudtunk a teljes kerettel kiállni, mert a Bánki iskola csapata a diákolimpián vett részt. Serdülő korú játékosokat kellett szerepeltetni, ami jelentős hátrányt jelentett számunkra.
– Ezek után milyen következtetésekre jutottak?
– Természetesen át kellett gondolni a dolgainkat. Az elmúlt év végén történt pozitív esemény a szakosztály életében.
Gondolok itt a Dunaújvárosi Egyetemmel kötött stratégiai megállapodásra, ami minket is kötelez bizonyos változtatásokra.
– A játékosaink számára sikerült egy bizonyos életpálya modellt, jövőképet biztosítani. Ennek érdekében szeretnénk a felnőtt csapatunkat tovább fejleszteni.
Ezen az állapoton változtatni
– Milyen változások várhatóak?
– A bajnokság hátralévő időszakára sikerült két külföldi játékost igazolnunk. Az ukrán és a lett röplabdázó már a városban van. A hivatalos papírok aláírása és a sportorvosi engedély beszerzését követően azonnal pályára is léphetnek majd. Rajtuk kívül tárgyalásokat folytatunk még egy rutinos volt dunaújvárosi játékossal is, akinek visszatérése nagy erősítést jelentene számunkra.
Remélem a fiatal játékosok pozitívan fogják majd fel ezeket a változásokat, és motiváltak lesznek a következő időszakban.
– Ráadásul ezek után rotálni is lehet őket, így megoszlana a terhelés az U20-as és a felnőtt bajnokság között.
– Mi az alapvető elvárás a csapattal szemben?
– Bízom benne, a három idősebb játékossal sikerül majd előre lépnünk.
Célunk egyértelműen az, hogy maradjunk bent az Extraligában.
– Az alapszakasz után törlik az addigi eredményeket, és a 9-12. helyen végzett együttesek újra oda-vissza megmérkőznek egymással a végső helyezésekért. Addigra szeretnénk, ha összeállna úgy a csapat, hogy ne az utolsó helyen végezzünk. A fiatal játékosaink ugyan jól „mezőnyöznek”, de a támadások befejezésénél nem elég hatékonyak. Azt remélem, a három új igazolásunk sokkal ponterősebbé teszi a játékunkat, ami jó eredményekkel is párosul.