2025.01.29. 13:49
Még nem a bajnokságot veszítették el, csak három fontos pontot
A három pontot igen, de a bajnokságot még nem veszítette el a Dunaújváros Futsal csapata a PTE-PEAC elleni hétfői vereséggel.
Az NB II-es bajnokság nyugati csoportjának rangadóján az éllovas Pécs elvitte a Rácalmáson rendezett találkozóról a három pontot, miután 4-1-re nyert a Dunaújváros Futsal ellen. Tóth Árpád edző így értékelte a találkozót.

Fotó: Balogh Tamás
– Nem vagyok mérges, mert a csapatunk kihajtotta magát, de fásultak, tompák voltunk, nem volt benne a játékunkban a győzelem. Jobb volt a Pécs, gratulálni kell nekik. Az első öt percben volt két-három lehetőségünk, aztán az ellenfelünk a semmiből lőtt egy gólt és már rohanhattunk is az eredmény után, ami nekik kedvezett, onnan már tudták a saját játékukat játszani.
Egy rangadón mindig nagyon fontos, hogy ki szerzi az első gólt, ami most is rányomta a bélyegét a folytatásra.
– A második félidőben mivel nem volt veszteni valónk, megpróbáltuk följebb tolni a védekezésünket. Mivel kívülről nézve tompának tűnt a játékunk és úgy éreztem, hogy az életben nem lövünk gólt.
A Dunaújváros Futsal nem a bajnokságot veszítette még el
– Higgadt légkörben tudta zárni a meccset?
– Nyilván belül nem vagyok ilyen nyugodt, ám amikor látod a saját csapatodon, hogy akart, de valamiért nem működött a dolog, akkor kívülről nem lehet megváltani a világot.
Illetve most nem a bajnokság dőlt el, csupán nyilván három fontos pontot vesztettünk.
– Holnap új nap következik, és készülünk a következő csatára.
Élő Tibor, a PTE-PEAC edzője így vélekedett.
– Igyekeztünk mindent odatenni és kellően motiváltak voltak a fiúk. Sikerült egy jó mérkőzést játszanunk, ami győzelemmel párosult. Az első részben egy picit visszaálltunk, mert akartuk látni, mit játszik az ellenfelünk. Utána már bátrabban mentünk föl, és letámadtuk őket. Ez jól működött, sok labdát tudtunk szerezni belőle.
– Jó szériát fut a csapatuk.
– Igen, hiszen majdnem minden mérkőzésünket sikerült megnyernünk, összesen egy döntetlenünk van és veretlenül állunk a tabella élén. A komoly meccsek viszont majd csak a tavasszal jönnek.
– Mitől ilyen jók?
– Úgy gondolom, az elmúlt NB I-es szezonban szerzett rutin nagyon sokat számít. A csapatunk nagy része együtt maradt a kiesés után is. Nyilvánvalóan szeretnénk visszakerülni, de majd májusban meglátjuk, hol kötünk ki.