2025.01.25. 19:21
Majdnem megtörtént a csoda Dunaújvárosban
Aki a végeredményre néz, azt gondolhatná, a papírforma simán érvényesült a női kézilabda NB I 13. fordulójában szombaton. Amikor a DKKA a harmadik Esztergom csapatát fogadta. Azonban ez korántsem így volt, a Kohász óriásit játszva, egészen a hajráig tartotta a lépést ellenfelével.

Szalai Babették hatalmasat küzdöttek
Fotó: dkka.hu/VizoPhoto
A találkozó napján érkezett a hír, hogy montenegrói válogatott átlövőt igazolt a DKKA, az Európa-bajnoki bronzérmes Djurdjina Malovic a Szombathelytől érkezett, s máris bekerült a meccskeretbe. Január 25-e egy szomorú évforduló napja is, húsz évvel ezelőtt ezen a napon temették el a Dunaferr világklasszis beállóját, az autóbalesetben elhunyt Kulcsár Anitát. Emlékére egyperces gyászszünettel kezdődött a találkozó.

Fotó: dkka.hu/VizoPhoto
A meccset egyből nem szokványos védekezési felállásban kezdte a Kohász, Malovic a fal tengelyében kapott helyet, míg Paróczy balszélre került, akit támadásban váltott Török. A második hazai gól pont az ő nevéhez fűzödött, és az Esztergom is ennyinél tartott. Egy szerencsés kipattanó után megint a vendégek vezettek, de Luchies remek átlövéssel egalizált. Malovic nagyon keményen dolgozott a falban, ami már az ötödik percben kiállítást ért neki, az ellenfélnek meg gólt.
Nem akart leszakadni a DKKA
Emberhátrányban kapus nélkül támadott a Kohász, ezen idő alatt kettőre nőtt az ellenfél előnye, 4-6. A 11. percben az egyenlítésért mehetett a DKKA, de Herczeg védése után Oguntoye peches módon kapott gólt, így visszaállt a korábbi különbség. Nem akart leszakadni az újvárosi együttes, Kellermann törte meg a kisebb gólcsendet, azonban megint nem sikerült felállni, így gyors és könnyű góllal válaszolt az Esztergom, 7-9. Gulyás Péter ekkor időkéréssel próvált változtatni, illetve a pályán is, mert jött Szalai, Somionka.
A játékrész felénél Wéninger váltotta az eddig egy védést bemutató Oguntoyét, Somionka találatával pedig megint egyre hozta fel övéit, 10-11. Faragó gólja után eladott labdából hetest harcolt ki az Esztergom, Gulyás Péter majd' felrobbant mérgében. Szalai tett róla, hogy kicsit megnyugodjon, aztán megnyitotta védekezését a DKKA, Kpodar kijött tíz méterre zavarni, nem is lett eredménye a támadásnak.
Vezetés a szünetben
A DKKA nagyon szívósan küzdött, nem csoda, ha Elek Gábor is vehemesen reklamált egy-egy ítéletet. A hazai edző meg Lakatos kiállításánál a 21. percben, ami után először vezetett az Esztergom hárommal. Azonban ez nem tartott sokáig, ekkor a vendégek hibáztak többet, így a 25. percre megint egyre csökkent a hazai hátrány, 13-14. Hiába kért időt Elek Gábor, egy remek védekezés után Arany lerohanásból egyenlített.
Hiába ment el gyorsan kettővel az Esztergom, megint egyenlíteni tudott a fantasztikusan küzdő Kohász, 16-16. Sőt! Az utolsó percben már a vezetést is sikerült újra megszerezni Malovic révén,
Aztán Ballai hibája után még négy másodperc maradt egy újabb lerohanásra, azonban Kpodar már időn túl talált be. Az első félidő alapján minden dicséretet megérdemelt a DKKA, hiszen remekeltek a lányok.

A második játékrészt a Kohász kezdte, de nem sikerült rögtön kettővel vezetni, a hibákat kihasználva ellenben az Esztergom visszavette a vezetést. Kellermann három perc után szerzett megnyugtató és egyben egyenlítő találatot. 20-20-nál Malovicot másodszor küldték ki, ekkor labdát szerzett a DKKA, végül a kaotikus lerohanásba belefújtak a bírók, mindkét edző óriási reklamálásba kezdett, egyaránt sárgát kaptak a játékvezetőktől.
Óriási izgalmak a hajrában
Fokozódott a feszültség, és a folytatásban sem akarta elengedni sokkal esélyesebb riválisát a hazai csapat, Paróczyt remekül sikerült megtalálni kétszer is beállóban, megint az újvárosiak vezettek, 22-21.
A nyitott védekezést játszotta továbbra is a Kohász, persze ebben benne volt, hogy egy az egyben könnyebben tudtak rést találni a vendégek. Azonban hiába történt így hetest érően, Oguntoye kivédte Faragó hetesét. De nem sikerült kettővel vezetni, ráadásul a Luchiestől elvett labda után még ki is állították a holland légióst.
23-22-nél befagyott az állás, amit Kellermann talpról elengedett lövése olvasztott ki és ugrasztotta talpra a hazai közönséget – megvolt a kétgólos előny. Ahogy a 44. percben is, Kpodar hetese után ezt ünnepelhette az óriási hévvel és harci szellemmel küzdő csapat. Sajnos Malovic harmadik kiállításával végleg kiszállt a meccsből a félidő derekán, de emberhátrányban is sikerült tartani az előnyt. Oguntoye újabb bravújra után már tombolt a csarnok hazai szurkolótábora, de még sok volt hátra.

A rutin döntött, de büszkék lehetnek magukra
Két elveszített labda után egyenlített is az Esztergom, a második lerohanást elsőre védte Ogu, de valahogy bepörgött a hálóba a labda, 26-26 a 48. percben.
Gulyás Péter időkéréssel próbálta rendezni a sorokat, hiszen eddig minden várakozást felülmúlva teljesített csapata. Azonban rögtön elrontott támadás jött, ebből pedig könnyű vendég találat, megint az ellenfél vezetett.
Mintha a nagy lehetőség kapujában megremegtek volna a hazai kezek, többet hibázott támadásban a DKKA, amikkel az Esztergom rutinoisan élt, az 53. percben már hárommal vezettek, 26-29. Terzic, Lakatos és Oguntoye tett róla, hogy még ne dőljön el semmi, egyre jött fel a Kohász az 55. percre, 28-29. Erre megint kettőt kapott az Újváros, amiből sikerült faragni egyet. Két perccel a vége előtt már az utolsó passznál járt az esztergomi támadás, de Szuszánszki lövése bement, a hazai kispad épsége komoly veszélybe került mindenki mérge miatt. Az utolsó pillanatokat végül a rutinos vendégek szépen lemenedzselték, s végül öt góllal nyertek.
- A vereség ellenére a dunaújvárosi csapat büszke lehet magára, erre a teljesítményre elehet alapozni a folytatásban.
DKKA - Esztergom 29-34 (18-17)
DKKA: Oguntoye - Arany 3, Kellermann 7 (1), Malovic 1, Kpodar 3 (2), Luchies 4, Paróczy 3. Csere: Wéninger (kapus), Terzic 2, Somionka 1, Borgyos, Horváth A., Agócs, Lakatos 1, Szalai 3, Török 1. Vezetőedző: Gulyás Péter.
Esztergom: Herczeg - Kovács A. 4, Ballai B. 1, Szuszánszki 3, Kisfaludy 6, Faragó 14 (7), Hajtai 4. Csere: Tóth (kapus), Kiss, Horváth 2, Majoros, Bede, Milinkó, Kármán, Teplán, Nick. Vezetőedző: Elek Gábor.