2025.01.20. 17:09
Amit eddig láttunk, bizakodásra adhat okot
Gulyás Péter, a DKKA vezetőedzője szerint bizakodásra ad okot, hogy egyre jobban játszik a magyar férfi kézilabda-válogatott a világbajnokságon. A kedden kezdődő középdöntő előtt mondta el véleményét arról, miként látta az eddigieket, s mit vár a folytatástól.
Szenzációs játékkal nyerte meg a varasdi csoportrangadót vasárnap a magyar együttes a hollandok ellen, így az első helyen jutott tovább, és a három hozott pontnak köszönhetően továbbjutó helyről kezdi a középdöntőt kedden, ahol elsőként Franciaország lesz ellenfél. Aztán csütörtökön Ausztria, majd szombaton Katar következik. A hat csapatból az első két helyezett jut majd be a legjobb nyolc közé. Azaz a magyar csapatnak saját kezében van a sorsa, ami bizakodásra adhat okot a folytatásra nézve.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
A folytatás előtt megkerestük a Dunaújvárosi Kohász vezetőedzőjét Gulyás Pétert, aki 111-szer viselte a válogatott mezét, mondja el, miként látta az eddigieket, illetve mit vár a következő körben.
- A veszprémi klublegenda – tizenhét évet játszott a bakonyiak színeiben, majd edzőként is dolgozott ott – azzal kezdte, természetesen nyomon követi az eseményeket és szurkol a fiúknak. Akik közül többekkel még játszott együtt, így Mikler, Lékai, Ligetvári, Ancsin, Bánhidi, Bodó is volt csapattársa a nemzeti együttesben
– Meccsről, meccsre jobban játszik a válogatott, az elején volt összeszokatlanság, idegeskedés, főleg az Észak-Macedónok ellen. Guinea ellen aztán már lehetett formát építeni, amit ki is használtak a fiúk, a harmadik, legfontosabb találkozóra ez ki is jött. Fantasztikus játékkal nyertek Hollandia ellen.
Működtek a páros kapcsolatok, a védekezésben Sipos és Ligetvári, illetve a kettesekben akik voltak, elképesztő nagy teljesítmény nyújtottak.
– Nyilván, a középdöntő más történet, jön egy nagyon jó francia csapat, majd az azt követő két találkozóra kell nagyon kihegyezni ismét a formát és az erőt, mert ezeket hozva lehet elérni azt, hogy a legjobb nyolc között legyünk – mondta.
Azért párszor elkiáltotta magát
Gulyás a meccseket abszolút szakmai szemmel nézi, amellett, hogy persze szurkol a fiúknak. Általában csendesen követi az eseményeket, de a hollandok ellen a hajrában azért párszor elkiáltotta magát, mert nagyon szerette volna, hogy győzzön az együttes.
– A végjátékot nagyon jól lehoztuk, két friss ember érkezett, ezzel átlendültünk az előtte jött kis holtponton. Nagyon sok figura épül Bánhidi testi adottságaira építve, de remekül olvasták a többiek, hogy állandóan három védő lógott a nyakán, így szélről sok gólt tudtunk lőni. A tanulságokat magamban raktározom el, mert nekünk a Kohásznál nincs ilyen termetű beállónk, azonban arról mindig szót ejtek a lányoknak, például miként támadják a két játékos közötti réseket.
Kedden 21 órakor Franciaország következik, akik simán nyerték meg csoportjukat. Ugyan a hazai olimpia nem sikerült jól számukra, mert csak a nyolcadik helyet szerezték meg, de a vb egyik nagy esélyesének tartják őket, tele világklasszis játékosokkal.
Bizakodásra adhat okot
– Magunkra kell figyelni ezen a meccsen, még jobbá tenni a játékunkat. Évek óta nem sikerült megverni őket, de talán még nem mindenki van csúcsformában náluk, az a jellemző, hogy általában az események végére lesznek egyre jobbak és jobbak. Ők az esélyesek, de remélem megnehezítjük a dolgukat.
Az a lényeg, a sorsunk a saját kezünkben van a negyeddöntő szempontjából, ehhez Ausztriát és Katart mindenképpen le kell győzni.
– Ennek a tétnek a súlyát el kell viselni, nagyon bízom a csapatban, hogy sikerül a következő lépéseket is sikerrel venni – zárta gondolatait Gulyás Péter.
A csoport állása
