Kevesen múlt a cél elérése

2024.12.27. 07:00

Ladányi Balázs a szlovéniai világbajnokságról

December 9. és 15. között rendezték meg a szlovéniai Bledben a divízió I/A-s jégkorong-világbajnokságot, ahol a magyar válogatott a csoportjában hatodikként végzett, és kiesett a divízió I/B-be, a világbajnokság harmadik vonalába.

A magyar válogatottnak nem sok örömet okozott a szlovéniai világbajnokság

Fotó: jegkorongszovetseg.hu

Sokak számára csalódás ez az eredmény, mivel a szakemberek ezt a korosztályt kimondottan erősnek tartják, és bíztak abban, hogy akárcsak tavaly, az idén is megőrzik a mieink a világbajnokság második vonalában a helyüket. Biztosítva ezzel azt, hogy továbbra is a világ tizenhat legjobb válogatottja között szerepelhessenek. A kép azért ennél egy kicsit árnyaltabb: kezdjük azzal, hogy a junioroknál a TOP divíziót, vagyis a világbajnokság első osztályát csak tíz csapat alkotja, szemben a felnőttekével, ahol tizenhat válogatott a mezőny tagja. A másik rész, ami viszont egy kicsit sötétebbé teszi a képet az az, hogy az orosz-ukrán háború miatt a Nemzetközi Jégkorong Szövetség, az IIHF eltiltotta a világbajnoki szerepléstől Oroszországot és Fehéroroszországot, és papíron mindkét együttes erősebb, mint a miénk. 

világbajnokság
Ladányi Balázs, a magyar válogatott szövetségi edzője. Világbajnokság Szlovéniában
Fotó: jegkorongszovetseg.hu

A világbajnokság értékelése: a szakember szemével

Ezek fényében érdemes figyelembe venni a magyar válogatott szövetségi edzőjének, Ladányi Balázsnak a véleményét. A dunaújvárosi jégkorong ikonikus alakja a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) honlapjának adott interjút. Ebből közlünk részleteket.
– Melyek voltak a fő válogatási elvek a felkészülés legvégén? Vannak, akiket meglepett egy-két játékos kimaradása, főleg a védelemből.
–  Mindig nehéz az utazókeretet kijelölni, de most talán még nehezebb volt, sokat „rágtuk magunkat”. Az aktuális forma alapján született meg a döntés, ahogyan tavaly is. A kérdőjeles játékosok összes cseréjét visszanéztük még az utolsó pillanatban is, és végül a stabil és megbízható játék döntött az egyik vagy a másik oldalra. Nagyon valószínű ugyanis, hogy aki a felkészülési meccsen sok hibával játszik, az nem fogja összerakni magát a két nappal későbbi tétmérkőzésre. Nagyon közel volt a vb-kezdet, ilyenkor már nem nagyon tudunk korrigálni. Szembesülnünk kellett azzal a ténnyel is, hogy nagyon kevés olyan játékosunk van, aki komoly jégidőt kap nagy terhelés alatt. Itt elsősorban a speciális játékokra gondolok, nagyon kevesen játszanak felnőtt szinten emberelőnyben. Laskawy Ferenc, Németh Zalán és Keresztes Zsombor kap ilyen szerepet a klubjában, Nemes Márton, Szongoth Domán és Vén Bendegúz az U20-as vagy az U18-as korosztályban, márpedig az ebben a szituációban hozott rutin és magabiztosság rengeteget számít. 

Ennek ellenére túlnyomó többségben jól néztünk ki emberelőnyben a vb-n, egyetlen gond akadt vele: nem volt eredményes a játék.

 Ebben sokszor csak a szerencse vagy épp a szerencsétlenség döntött.
–  Az előnyök kihasználása márpedig kulcskérdés a végeredmény alakulásában...
–  Nincs a sportban „ha”, de mégis, ha azon a két meccsen, amelyeken sokáig 0-0 volt az állás, lövünk egy emberelőnyös gólt, akkor egyből fordított helyzet állhatott volna elő. Nagyon sajnálom azt a két meccset, mert azok is bizonyították, hogy egy jóval szebb eredmény is kicsúszhatott volna a világbajnokságból. A két, feljutásért játszó csapat ellen mutattunk jó képet. De még a franciák ellen is a vereség ellenére, hiszen a bántó rövidzárlatot leszámítva a meccs java részében jobbak voltunk náluk. Személy szerint nekem ez a meccs fájt a legjobban. A Szlovénia elleni mérkőzés is, de az más tekintetben. Ami addig jól működött a játékunkban, gondolok itt a védekezésre, beleértve a kapusteljesítményt is, az ott összeesett, alulmúltuk magunkat. Jól ment viszont a támadójátékunk, hiszen több gólt szereztünk, négyet, mint az addigi négy meccsen összesen, azokon háromszor voltunk eredményesek.
– Mi történhetett az utolsó meccsen?
– Pontosan nem tudom, előfordulhat, hogy túlságosan megnyugtatott minket a vezető gólunk, leestek a terhek a vállakról, hiszen először szereztünk vezetést, azt hittük, végre átszakadt a gát. Addig érthetően frusztrált volt a csapat, hiszen a korábbi meccseinken üres kapus ziccerek maradtak ki, de olyan helyzetek is, amiket máskor tízből tizenkétszer értékesítünk. Rengeteg lehetőséget kihasználatlanul hagytunk, márpedig ilyenkor és ennek hatására az ember folyamatosan megy lefelé. Egyre frusztráltabbá válik, mert semmi nem megy be, a játékos ilyenkor belekerül egy negatív spirálba. Aztán elérkezünk a döntő meccsig, ahol bemegy az első helyzetünk, és belementünk az össze-vissza rohangálásba, az oda-vissza hokiból pedig a szlovének jöttek ki jobban, szerencsésebbek, pontosabbak voltak, mi húztuk a rövidebbet.
–  Voltak a keretben olyanok, akik már a felnőtt válogatottban is bizonyítottak. Nemes Márton tavaly Bolzanóban a felnőtt világbajnokságon is ott volt, a dunaújvárosi, de most Csehországban légióskodó Horváth Alex és Szongoth Domán pedig Majoross Gergely érkezésével kapott lehetőséget, amivel gyönyörűen éltek is. Érthetően rajtuk nagyobb volt akaratlanul is a nyomás.
–  Ez egy veszélyes terep, de mi annyit kértünk tőlük, hogy hozzák saját magukat, nem kell megváltaniuk a világot. Bizonyára ők maguk rakták a legnagyobb terhet a saját vállukra, vagy akár azok az emberek, akik körülveszik őket, és ez nem szerencsés. Más szerepben voltak itt, ebben a csapatban. Amíg az ember próbál „csak” játszani, csak szimplán önmaga lenni, jó eséllyel sikerül neki. De ha neki kell a legjobb játékosnak lennie, az már egy teljesen más szerepkör, akkor minden megváltozik.
– Személy szerint mennyire viselte meg az eredménytelenség?
– Nagyon. Sokszor megéltem már hasonló helyzetet játékosként, ráadásul a szlovénok ellen rendszeresen. Mondhatnám, hogy szerencsére, hiszen ott voltunk, mi játszottunk, és nem a lelátóról nézhettük a többieket. De továbbra is azt mondom, ahogy tavaly, idén is sikerülhetett volna a minimális célunk, a bentmaradás.
A divízió I/A csoportos junior világbajnokság végeredménye
1. Dánia 13 pont, 2. Ausztria 12 pont, 3. Norvégia 9 pont, 4. Szlovénia 6 pont, 5. Franciaország 5 pont, 6. Magyarország 0 pont.
A legjobb magyar pontszerző: Ravasz Csanád 1+4. A magyar csapat legjobb játékosa: Laskawy Ferenc.
Ladányi Balázs munkáját a vébén: 

  • Revák Zoltán, a Dunaújvárosi Acélbikák (DAB) sportigazgatója is segítette, 
  • a DAB játékosai közül ott volt Szlovéniában Jurkovics Bence.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában