2024.09.08. 14:10
Tíz perc alatt eldöntötte a DFC a meccset a Mezőfalva ellen
A Fejér vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában a Dunaújváros FC együttese hazai környezetben fogadta a KK Grain Kft.-Mezőfalva gárdáját. A hazaiak parádés kezdéssel hamar „lerendezték” az összecsapást.
Tapiska Géza (b) duplázott, az első és a tizedik percben volt eredményes
Fotó: Horváth László
A középkezdést követő letámadás eredményeként Tapiska Géza szerzett labdát a tétovázó vendég védőktől, és a kapust is kicselezve szerezte meg a vezető találatot. Hat perccel később Bata Kristóf beadását Godslove juttatta közelről a kapuba. A tizedik percben egy gyors támadás végén Tapiska szerzett újabb gólt. A folytatásban is a hazaiak irányították a játékot, de a befejezések pontatlanok voltak.
A fordulást követően védekezésben váltottak a mezőfalviak, amire nem jól reagáltak a házigazdák. Ennek ellenére voltak lehetőségeik, amik azonban kimaradtak. A vendégek kontrákkal próbálkoztak, ám azokat nem tudták végig játszani. Összességében elmondható, hogy a gólgazdag nyitó perceket követően mindenki nagyobb különbségű győzelemre számított.
Dunaújváros FC – KK Grain Kft.-Mezőfalva 3–0 (3–0)
DFC: Bolla – Hegedűs K. (Tihanyi M. a 81. p.), Szepessy R., Ferenczy, Király B., Vagyóczki (Káveczki a 89. p.), Dorogi R., Bata, Tapiska, Gál B. (Kiss B. a 46. p.), Godslove. Vezetőedző: Gróf András.
KK Grain Kft.-Mezőfalva: Kovács Á. – Rakonczai (Kiss G. a 80. p.), Villám (Szabó O. a 74. p.), Rózsahegyi, Balázs, Balogh I. (Márki a 74. p.), Sági, Németh B. (Kovács B. a 64. p.), Kovács K., Morár, Mekota (Csontos a 84. p.). Vezetőedző: Váradi Tamás.
Gróf András: – Az első tíz percben tulajdonképpen eldöntöttük a három bajnoki pont sorsát. Ezt követően azonban nem sikerült újabb gólt szereznünk, ami annak köszönhető, hogy a támadóharmadban a koncentráció nem volt megfelelő.
A jövőben arra kell törekednünk, hogy mindenki azonosan gondolkozzon a futball lényegi kérdéseiről.
Váradi Tamás így értékelt: – Az első tizenöt percben rövidzárlat volt a csapatnál, amit a stadion miliője is okozhatott, hiszen nem ehhez szoktak a mieink. Az első gól nagyon megfogta a fiúkat fejben. 3-0 után szerintem visszajöttünk a meccsbe.
Azt viszont el kell ismerni, hogy nálunk jobb képességű csapat ellen játszottunk. Ennek ellenére akadtak jól kidolgozott, gólveszélyes támadásaink is.
- Ami még fontos, hogy mint az Ikarus ellen is, egy vert helyzetből fel tudott állni a csapat és ez egy jó tartást mutatott, aminek nagyon örülök.
DFC-Mezőfalva focimeccs
Fotók: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap