2024.09.21. 09:00
A DFC még hibátlan ellenféllel találkozik
A Fejér vármegyei labdarúgó-bajnokság első és másodosztályában az ötödik, míg a harmadosztályban a harmadik fordulót rendezik ezen a hétvégén. Minden összecsapás 16 órakor kezdődik.

A Dunaújváros vasárnap Lajoskomáromban lép pályára
Fotó: LI
Az első osztály szombati játéknapján a következő két találkozó lesz: Sárbogárd - Ercsi Kinizsi, Mór - Tóvill-Kápolnásnyék. Vasárnap Adonyban alsóházi rangadót játszanak, ahol az Enying lesz a vendég. A jelenleg még pont nélkül álló látogatók ellen jó esélye van az adonyi együttesnek a három bajnoki pont megszerzésére.

Fotó: Horváth László
A KK Grain Kft.-Mezőfalva gárdája ezúttal a Csór Truck-Trailer vendégeként lép pályára. A papírforma alapján a házigazdák az esélyesebbek, de a mezőfalviak az ősszel már okoztak meglepetést idegenben.
A Dunaújváros FC ebben a körben a még százszázalékos Lajoskomáromhoz utazik.
Az újvárosiak a hét közben sikerrel vették a Fejér Vármegyei Kupa harmadik fordulóját, ám a meccs hajrájában sérülést szenvedett Horváth Marcell, akinek ennek következtében erősen kérdéses a hétvégi pályára lépése. A hazai együttes összeállításából hiányzik majd az előző körben kiállított Varga Ferenc, akit egy mérkőzésre tiltott el a fegyelmi bizottság.
A játéknap további programja: Martonvásár – Bodajk, Ikarus-Maroshegy – Sárosd.
A másodosztály déli csoportjában szombaton csupán a Beloiannisz - Sárszentmihály-Masterplast összecsapást rendezik. Vasárnap a Baracs a Kislángot fogadja. Meglepetés lenne, ha a házigazdák nem gyűjtenék be mindhárom bajnoki pontot.
A forduló rangadója a Polgárdi – Előszállás találkozó lesz, ahol a második és az ötödik helyezett csatázik egymással.
Az ősszel eddig hullámzó teljesítményt nyújtó Nagyvenyim az Aba Sárvíz gárdáját fogadja. A hazaiak egy győzelemmel ellenfelük elé kerülhetnek a táblázaton.
A játéknap további párosítás a következő: Apostag - Seregélyes-Sárosd II, Pákozd – Lajoskomárom II. Ezúttal a Nagykarácsony gárdája lesz szabadnapos.
A harmadosztály keleti csoportjában szombaton rendezik a Besnyő – Kulcs találkozót. A vasárnapi párosítások: MPF-Ráckeresztúr – Szabadegyháza, Pusztaszabolcs – Rácalmás.