Párharc

2024.06.17. 13:00

A hónap végén dől el, Kovács Zsófiaé lesz-e az olimpiai kvóta

A június utolsó hétvégéjén Bukarestben sorra kerülő nemzetközi felkészülési versenyen dől el, hogy a Dunaújvárosi KSE sportolója, Kovács Zsófia vagy Székely Zója kapja-e meg a magyar női tornászválogatott utolsó olimpiai kvótáját.

Duol.hu

Kovács Zsófia Bukarestben szerezheti meg az olimpiai részvételt

Fotó: Földi Imre/Nemzeti Sport

Draskóczy Imre szövetségi kapitány pénteken az MTI-nek elmondta, hogy mindkét versenyzőnek felemás korláton lenne a legtöbb esélye a döntőbe jutásra az ötkarikás játékokon, ezért az kapja meg a párizsi indulási jogot, aki előrébb végez ezen a szeren a RomGym Trophy elnevezésű viadal rendkívül erős mezőnyében.

Mint ismert, a háromszoros Európa-bajnok Kovácsnak szeptemberben elszakadt a keresztszalag a térdében az egyik dunaújvárosi edzésén, ezért nem vehetett részt októberben a belgiumi világbajnokságon. Zsófia műtétje sikeres volt, a felépülése a tervek szerint haladt, de idén még nem versenyezett, a májusi kontinensbajnokságon, az országos bajnokságon és a világkupaversenyeken sem indult, Székely viszont mindegyiken ott volt.

A tavalyi vb-n a DKSE kiválósága, Czifra Bettina Lili és Bácskay Csenge, a férfiaknál pedig Mészáros Krisztofer szerzett névre szóló olimpiai kvótát, majd a magyar női szakág kapott még egy nem névre szóló indulási jogot is. Draskóczy elmondása szerint Czifra és Bácskay is versenyezni fog Bukaresten.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában