Végjáték

2023.06.02. 19:48

Nagy küzdelem után nem sikerült döntőbe jutnia a Kohásznak

Nagy csatában és küzdelem után szenvedett vereséget a női ifjúsági, U19-es kézilabda bajnokság pénteki elődöntőjében a Dunaújvárosi Kohász korosztályos együttese a Ferencváros ellen.

Gallai Péter

Dobos Hannáék két góllal maradtak alul a Ferencvárossal szemben

Fotó: Laczkó Izabella

Két korosztály – az U17-es és U19-es – bajnoki végjátékát is egyaránt Szigetszentmiklóson rendezik meg pénteken és szombaton. A négyes döntőkben az idősebbeknél volt érdekelt a Dunaújvárosi Kohász alakulata. 
Zubai Gábor tanítványai remek alapszakaszt nyújtva, a nyugati csoport második helyén végeztek, tizenkilenc sikerrel, két döntetlennel és három vereséggel. Így az elődöntőben a keleti csoport élén zárt, címvédő Ferencvárossal találkoztak az első pénteki elődöntőben. A Fradi egy döntetlen és vereség mellett az összes találkozóját megnyerte az alapszakaszban. Ezen felül a felnőtt NB I/B-ben is kiharcolták a bennmaradást, így már egy sikerélménnyel várhatták ezt a meccset. A DKKA mestere, Zubai Gábor elmondta, ők már a négybe jutással is nagy tettet hajtottak végre, de erre a meccsre mindent feltéve, teher nélkül játszva, megpróbálnak újabb bravúrt elérni.
DKKA – Ferencváros  27–29 (10–13)
DKKA: Bakos, Bartók (kapusok), Dobos 3, Varjas 2 (1), Kövecses, Balogh 1, Gajdos 6, Agócs 5 (1), Marik, Sztanó 5, Kovács F.,  Varga 1, Korozmán, Graffy 4, Konyecsni.
FTC: Imre, Mészáros (kapusok), Horváth 5, Menczer, Szabó A. 6, Aranyi, Himer 11 (10), Gáspár, Szeibert, Török, Hudák, Tóth, Majoros 1, Balázs 5, Szabó L. 1, Balogh. Edző: Illés Márton.
Az első félidőben sokáig a Kohász vezetett, volt, hogy már három találattal is. A 22. percben, 9–7-nél jött egy hullámvölgy az újvárosiak részéről, elhibázott lövések, technikai hibák. A hét perces gólcsend alatt a Fradi egyenlített majd fordított, a biztos kezű Himer heteseire is alapozva. Persze a DKKA nem adta fel, nagyot küzdve a 42. percre ismét náluk volt az előny, 19–18. Fej-fej mellett haladtak a csapatok a hajráig, ami sajnos megint a fővárosiaknak sikerült jobban. Négy és fél perccel a lefújás előtt már öt találattal vezettek, azonban még ekkor is mindent megpróbált a Kohász. A kapuban Bartók lehúzta a rolót, Agócs pedig triplázott, azonban ez már csak arra volt elég, hogy szorosabbá tegyék a lányok a végeredményt. 
Szombaton majd a péntek esti másik elődöntő, a Nemzeti Kézilabda Akadémia – Debrecen mérkőzés vesztesével játszhatnak a bronzéremért a dunaújvárosi lányok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában