Vízben

2023.06.06. 19:30

Az ifik bajnoki bronza után szerdán itthon negyeddöntő jön az ob I/B-ben

Már szinte minden női vízilabda utánpótlás-bajnokság küzdelmei befejeződtek, a DFVE együttesei közül az országos sorozatokban az ifjúságiak vasárnap bronzéremmel zárták a szezonjukat. Azonban még mindig nincs vége a klubfeladatoknak, szerdán 19 órakor a felnőtt ob I/B elődöntőjét vívják a lányok hazai medencében.

Gallai Péter

Sok munkát fektettek ebbe az érembe, büszkék lehetnek rá

Forrás: MVLSZ

A küzdelmek a gyerekbajnokságban zárultak le először, ahol a nyolcas döntőben három meccset játszott a dunaújvárosi együttes. Elsőként 14–11-re kikaptak a BVSC-től a negyeddöntőben, majd 10–7-re felülmúlták az Egert, végül az 5-6. hely­ért rendezett mérkőzésen 14–12-re a Ferencváros diadalmaskodott ellenük, ezzel hatodik lett Schmidt Tamás és Brávik Henrietta csapata, amit az alábbi játékosok alkottak: Balogh Lola, Doma Emma, Karancsi Réka, Erdélyi Janka, Szalai Szimonetta, Grőb Léna, Nagy Enikő, Zsók Fanni, Kubik Réka, Czere Laura, Lipták Flóra, Czinka Lora, Czigler Eszter, Husvéth Nóra, Nogula Boglárka.
A következőben a serdülők szerepeltek a nyolcas fináléban, a negyeddöntőben a Ferencváros 13–10-re nyert az újvárosiak ellen, akik aztán további meccseiket megnyerték a BVSC (15–9) és a Tatabánya (14–10) ellen, ezzel az ötödik helyen fejezte be a szezont Schmidt Tamás és Pierre Mahieu alakulata, amely a meccseken az alábbi kerettel szerepelt: Eikel Anna, Kardos Dominika, Kardos Laura, Erdélyi Janka, Pasti Szvetlana, Tuza Szonja, Molnár Luca, Szopori Nóra, Pintér Eszter, Lipták Flóra, Pintér Bettina, Karancsi Réka, Szabó Imola.

A serdülő csapat az ötödik lett a bajnokságban
Forrás: DFVE

Péntektől pedig az ifik vettek részt a budapesti végjátékban, amit az UVSE rendezett a Hajós-uszodában. A Schmidt Tamás, Kardos Krisztina és Pierre Mahieu vezette csapat a BVSC ellen 11–8-as győzelemmel nyitott, majd szombaton a Szentessel játszottak a fináléért. S bizony a harmadik negyed végére úgy nézett ki, hogy a Szentes eldöntötte a meccset, hiszen ekkor 6–2-re vezettek már. Azonban óriási javuláson ment át a DFVE, a lányok nagy küzdelemben folyamatosan faragták hátrányukat, amíg Karancsi az utolsó percre kiegyenlített. Mivel így maradt az állás, jöhettek a büntetők, amit a második körben nyert meg a Szentes, s jutott be ezzel a döntőbe. Az újvárosiak pedig vasárnap a harmadik hely megszerzéséért ugrottak medencébe.

KSI SE–DFVE

9–11 (0–4, 4–2, 2–3, 3–2)
DFVE: Eiekel – Jonkl 5, Kardos L. 2, Lovász, Kardos D. 1, Erdélyi J., Karancsi. Csere: Szabó I., Pasti 1, Rend, Tuza, Lovász 2, Pintér B., Pintér E.
Alaposan bekezdtek a lányok a meccsen, aztán 5–0 után a második negyedben felébredt a KSI, és kettőre zárkózott fel, 6–4. A folytatásban mindig el tudott lépni több góllal a DFVE, az ellenfél pedig kettőnél közelebb nem jutott, így az újvárosiaké lett a harmadik hely. 
– Mindenki nagyon vágyott erre a bronzéremre, és ez a hozzáállásunkon is látszott. Hihetetlen boldogsággal jöttünk ki a vízből. Számomra személyesen ez volt az első alkalom, hogy dobogós helyezést értem el az ob-n. Leírhatatlan érzés, hogy a hosszú és kemény munkánk ennyire meghozta az eredményt. Az egész csapatunk fantasztikus volt, igazán emlékezetes szezon áll mögöttünk – idézte Eikel Annát a klub honlapja. A döntőt elképesztő fölénnyel, 17–2-re nyerte az ­UVSE, ezzel triplázott a klub, mert a másik két sorozatban is csapatai lettek a bajnokok.
A csapat egy részére újabb feladat vár, hiszen többen érdekeltek az ob I/B-ben szereplő csapatban is, amely szerdán 19 órakor hazai medencében játszik elődöntőt a Polo SC-vel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában